A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1921-1923
A Cennini Társaság első kiállításának katalógusa, 1921. január
minél előbb teheted, kezdj el a mester vezetése mellett tanulni s minél későbben válj meg tőle". Oly szavak és szellem ez mely assisi St. Ferenc emlékét idézi Minden bizonnyal na^y tevékenységet fejtett ki, mert mint tétlen ember nem szerezhetett volna annyi tapasztalatot, mely művéből kiárad s mely munkásság eredményei annyi idő után sajno§ megsemmisültek. Az kétségtelen, hogy nem volt nagy erejii ujit^ talentum, de ez a maga idejében Giotto után nem is lehetett, caak a későbbi különben elég gyors íejlődés után jön el ezek ideje. Művei minden bizonnyal arányban voltak azzal a képességgel amellyel őt a természet felruházta és többet ennél igazán nem tehetett. A 28-ik Capitolo pedig bizonyság arra, hogy gondolkodó művész volt és ismerte a művészi haladás titkát. E fejezetben minden mester követése fölött a természet tanulmányozását hirdeti s ez „izzó lélekkel" történjék. Ebben a tanításban rejtőzik az olasz renaissance csudálatos fejlődésének titka. Az utódok megtartva a művészi örökséget az éles megfigyelők egész serege gyarapítja azt s nem egészen egy évszázad múlva már elkészült a nagy Trattato, a Leonardoi, s a művészet oly magas fokra hág, melynél feljsbb ember nem emelhette. Ám ha igazat adunk Giorgio Vasarinak ugy ez esetben Cennini terve tökéletesen sikerült. Érdeme, hogy a Giottoi iskolának szellemét, jelentőségét t sztán érthetővé tette, megismertetve azt a nagy ideális erőt, a művészi erkölcs tisztaságát s '"ama szelid költői világot, mely azóta messze szállt. S technikailag különösen értékes adataiból csudálatos készség, gazdag tapasztalat s fáradhatatlan szorgalom sugárzik hozzánk s láthatjuk, — 9