A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1921-1923
A Céhbeliek harmadik kiállításának katalógusa, 1921.
Izmikor hajt bennünket a vágy, hogy tömö<, a látható ok, amire a Nemzeti Szalon lecsap, iz izzadmányaink, az igaz gyöngyeink, de a ilés lényege mégis az, hogy sugárzó energián'kumuláljuk, egybegyüjtsük, hogy igy nagyobb (tudjunk szétsugározni. !i Írre pedig ma nagy szükségünk van ez alapelforgatott ország romhalmazán. Uj programmunkban meg kell mutatni a táramnak, hogy a festő nemcsak fest, hogy a fász nemcsak „szob", hanem hogy az istentől ntek a társadalmi életnek a szeme, az élet átói, tehát a megismerés első faktorai. Meg kell a társadalomnak érteni, az ellenj oldalról hirdetett felfogással szemben, hogy az a fontos a munkán, hogy mint van az csla Part pour l'art, hanem igenis az a fontos, / ki csinálta. Ez a ki, az az individuum a sarka a krisztusi jnézetnek, aki az egyéniségekre állította a világítemet, mikor azt mondta, hogy Én és az Atya vagyunk. Én és a gondolkodásom, meg a világegye, anit formálok, egy vagyunk; az a teremtő vágy, ily egy a világegyetem teremtő vágyával az: a vész, a költő. Mielőtt a munkád megjelent volna a nyilváisag előtt, Te már vagy, azokból a gondolat