A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1918-1920

A Céhbeliek második kiállítása, 1918.

Előszó. Midőn mi „Céhbeliek" most második kiállításunkat mutatjuk be a közönségnek, tétovázva, elfogódva, szorongással eltelve állunk meg magunk is munkáink előtt. Egy belső hang igy szólal meg bennünk: „Mit akarsz te botor, parányi, gyenge ember gyarló alkotásaiddal, most, amikor pillanatok alatt porrá és rommá válhatnak és rommá válnak elődeidnek, az elmúlt századok nagy művészeinek — lettenek légyen azok olaszok, franciák, angolok, németek vagy magyarok — legdicsőbb és leghatalmasabb alkotásai! Midőn a dómok boltozatát beszakítja a gránát, ledönti a megváltónak és szentjeinek faragott szobrait, s a táblára festett bibor palástos madonnák az út szélén hevernek! A pusztítás, a tagadás nemtőjének karja feltartóztathatatlanul sujt le reánk, bárgyúság szembe szállni véle! Bocsásd le karodat, arcodat takard el és állj szép csendesen félre! És mi mégis oda állunk, fegyverrel, a mi szerszámainkkal a kezünkben és hinni, bizni, alkotni, tanítani akarunk. Magának a nagy világtemetőnek a romjai alól akarjuk a művészet szelid virágát kifakasztani. Az együtt-munkálkodás szép tervét, amit utravalónak tettünk tarisznyánkba, mikor mint „Céhbeliek

1

4 útnak indultunk, most megpróbáljuk valóra váltani. Annak a néha fenséges és felemelő, de még gyakrabban visszataszító és képtelenül kegyetlen őrületnek, amely most végig korbácsolja az egész világot és annak az ezernyi ezer vértanúnak, aki odanyújtotta életét a süvöltő zivatarnak, mi csekély erőnkből dadogva, de őszinte megilletődéssel szerény emléket szeretnénk emelni s ezért összeállottunk néhányan, többen és megterveztük a „Hősök emlékét". Minden ember itt, mint valamikor a rég letűnt szá-