A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1918-1920

A Magyar Képzőművésznők Egyesülete tizenegyedik rendes tárlatának katalógusa, 1919. január

Komáromi Kacz Endre gyűjteménye. Komáromi Kacz Endre 1880-ban született Komá­romban. Már kis gyermekkorában sokat rajzolgatott, de azt ssnki nem vette komolyan s a rajzolásból az első oktatást akkor nyerte, mikor a középiskola elvég­zése után a Mintarajztanoda növendéke lett. Innen Nagybányára, majd Münchenbe ment Hollésy Simon hoz, majd néhány évi külföldi tartózkodás után haza­jött s bekerült a Benczúr iskolába, hol 4 évig dolgozott. Az ecsetet, mint a Nemzeti Zenede végzett növendéke vette kezébe s a zenét kultiválja ma is, sőt gyakran hegedül nyilvános hangversenyeken. Mint műkedvelő csillagászt a Magyar Tudományos Akadémia „Jupiter megfigyelések" c. művéért dicsérettel tüntette ki s ő volt, ki a legutóbbi uj csillagot elsőnek felfedazte. Sokoldalúsága képein is tükröződik, melyekből ezúttal néhány figurális témán kivül iaterieur^ok kerültek bemutatóra. 140/a Feleségem arcképe — — — — mag. tul. 142 Napkúra — — _____ 1600 — 140 Önarckép mag. tul. 141 Florica 2000.— 143 Merengés 144 Fohász 6000 — 1600.—

Next

/
Thumbnails
Contents