A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1915-1917
Alexander D. Goltz, Pick-Morino, Magyar Emil műveiből rendezett első háborús kiállítás katalógusa, 1915. május
szállitását, felszerelését és működését. A gyűjtemény először Bécsben volt kiállítva a Künstlerhausban, óriási érdeklődés mellett, nemsokára pedig németországi kőrútra fogják vinni. Megszerzése és bemutatása által a Nemzeti Szalon nagy szolgálatot vélt tenni a magyar közönségnek. Áz országos Hadsegélyző Bizottság javára kiállított és eladandó kollekciónak alkotója és adományozója Tick-Morino festőművész, egyike a csendéi et-festészet legkiválóbb mestereinek. Neve és művészete Európa-szerte, de különösen"Németországban ismert, ahol élt és ahol igen nagy művészi sikerei voltak. Születésére nézve magyar ember és hogy érzésére is az, azt eléggé bebizonyította, midőn a vagyont érő kollekciót felajánlotta a Hadsegélyző Bizottságnak. Komáromban született 1876-ban, de már féléves korában elkerült Magyarországról. Münchenben tanult, először épitészetet, azután festészetei, Eleinte freskófestő volt és ezen a téren is nagy sikereket ért el, különösen Párisban és a miiánói világkiállításon. A nagy sikerek dacára felhagy a freskófestészettel és teljesen a csendéletfestéshez fordul, mint amely legjobban meglelel művészi egyéniségének.Művészetét feltűnő tehetség, komoly tanulmányok á!:al naggyá fejlesztett tudás és rendkívül finom kolorisztikus izlés jellemzik. Bár felfogása teljesen modern, azért tartózkodik minden túlhajtástól és még a tisztán színkombinációkkal hatni akaró képeiben is kc'.lő érvényre jut a rajz, a tárgyak alakja és struktúrája. — 5 —