A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1915-1917
A császári és királyi sajtóhadiszállás műkiállításának katalógusa, 1916. január
á lényegtelentől elválasztva - lassanként kiválogatja azokat az iránymutató vonalakat, amelyek az emberi értelemnek a nagy idők ez esemény- és változás-tobzódásában is megmutatják a felfogás és megértés útját. Minden meglepetés között, amit a technika, az ipar, az államok és népek minden erejének munkábafogása, s ezzel a soha el nem képzelt állami erő, a harcok formája, sőt még a háború legszeréuyebb segédszolgálata is hozott számunkra, minden meglepetés között, ami ezzel a most fotyó világtörténelmi processzussal összefügg, a legnagyobb meglepetés maga az ember, aki otthonát elhagyva követte a haza hivő szavát és szívesen adta életét, vérét a haza szent ügyéért. Az volt a közhit, hogy a pénz és javak után való fáradhatatlan vadászás, az el-uralkodó élvezetvágy. az élés módszereinek elfinomodása, a mindegyre több embert magához kapcsoló és elsorvasztó ipari munka erősen lefokozta az általános emberi teljesitő-képességet, szétzilálta az idegeket és megkisebbítette az"ellentálló- | erőt a fáradsággal és nélkülözéssel szemben. És mily nagyszerűen váltak be mégis a nép-hadsereg harcosai ebben a háborúban, amely követelés, erőfeszítés és borzalmak elviselése dolgában sokkalta felülmúl mindent, amit valaha a múltban a háború hivatásos katonától megkövetelt! Ezek a harcosok a Kárpátok jeges telének hóviharaiban, Orosz-Lengyelország mocsaraiban és ho- i mokpusztáin, a Karszt égető napsütésében az ő lövészárkaikban és barlangjaikban napokig és hetekig állották nemcsak a természet minden elképzelhető vadságát, ha-