A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1912-1914

Húsvét, a Céhbeliek első könyve, 1914.

24 Mikor azt látjuk, hogy művész képes jobb, belső meggyőződése ellenére, müvésztársát kiáílitási juryn, pályázatokon nem a művészete szerint itélni meg, hanem a szerint, a mint az pártjához, tehát személyes érdekkörébe tartozik avagy sem. Mikor azt látjuk, hogy művész művésztársának hivatalosan is nem azt ismeri el, aki komoly alkotásával arra reá szolgált, s a kiről tudja is, hogy reá szolgált, hanem azt, aki majdan mint hivatalos művész is az ő pártját fogja szolgálni, és mikor végül azt látjuk, hogy mindezt nyugodt egykedvűséggel elfogadott rendszeres, társadalmi törvénynek állítják oda, amelyet meggondolás nélkül követni kell: akkor már többet nem művészi irányokról, modernekről, legmodernebbekről és kevésbé modernekről, nem, akkor már magáról a művészetről van szó, arról a művészetről, melyről mi azt hisszük és valljuk, hogy annak ma is, mint mindenkor csak az lehet a rendeltetése és célja, hogy egy népnek, s általa az egész emberiségnek az ideáljait szolgálja, azokat a maga módja szerint minél gazdagabban és tökéletesebben kifejezze. S ezért álltunk össze most egynehányan, nem kérdve többé azt, ki hogyan fest vagy farag ? Naturalista, impresszionista, szimbolista, nekünk csak — gyakran — üres jelszavak, melyek mögött mi az embert, a művészt keressük, s ha azt megtaláltuk, teljesen reá bízzuk, hogy miként tudja elintézni művészetét. Ezért fogtunk tehát kezet, hogy ezt, a művészetbe vetett hitünket ápoljuk és megvédelmezzük, nyilatkozzék az meg bárhol, bármilyen formában is. Ez pedig annyit jelent, hogy azt, amit mi művészileg igaznak ismerünk fel, nem fogjuk megtagadni sehol sohasem, semminemű személyes érdekből és célért, és zászlót hajtunk előtte, került légyen az bár legnagyobb ellenségünk keze alól is ki. Nem fogunk pártot alakítani vagy ütni, nem fogjuk senki kezét, elhatározását megkötni — nem keresünk egymáson semminemű más érdekkapcsot — mint teljesen szabad, független emberek állunk össze, akiket nem füz egymáshoz semmi egyéb ezen az egyen: a művészetbe vetett hitünkön kivül! Ezen az uton véljük megtalálni a saját művészetünk megbecsülését, valamint mi is megbecsüljük a müvésztársunkét, s ezen azutonreméljük meggyőzhetni a közönséget, a hozzá nem értő, tájékozatlan, egy kissé gyanakvó s egy kissé gúnyosan mosolygó közönséget, hogy a művészet nem szeszély, nem játék s gazdagok unalmának elűzője, hanem igenis a mindennapi élet szükséglete, s a léleknek erőt adó, öröinet fakasztó tápláléka. Ezzel a meggyőződéssel, ezzel az elhatározással indulunk mi útnak.