A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1912-1914

Húsvét, a Céhbeliek első könyve, 1914.

19 alkotásánál szava lesz a piac szelek­ciójának is. Azért várható, hogy képírásunk ezután még erőteljesebben fogja fel­tüntetni származása bélyegeit, mint eddig. A finomabb idegzetű művé­szek már jó ideje megérezték e for­dulat lehetőségét s éltek az alkalom­mal. Egész sor nagyra fejlett, való­ban zamatos dekorativ mii keletkezett ilyenképpen. Sokan húzódtak e gon­dolattól. Részben azért is, mert attól tartottak, hogy a piac vad naciona­listáknak fogja őket bélyegezni. Ilyes­mitől müveit körökben nem igen kell tartani. A fejlődéstörténet tanitja, hogy mindennek el kell változnia, a természettudományok pedig tanitják, hogy egészséges csak az olyan szerve­zet, amely a miliőhöz alkalmazkodott. Ha művészetünk a mi magyar éle­tünk jellemvonásait veszi fel, azt ugyan eszes ember kifogásolni nem fogja sohasem. Olyfajta világmüvészetről álmodni, amely egyetemesen emberi volna minden elkülönödés nélkül, azaz nem­zetközi, valóban nem volna tudomá­nyos dolog. De kívánatos sem. Amily kellemes nekünk látni a khinai művé­szet mellett a görögöt vagy egyp­tomit vagy olaszt, oly sivár volna a világ, ha — a természettörvények valamely elbillenése következtében — az egész világon egyazon khinai mű­vészet uralkodnék Ha művészetünk majd az eddiginél erőteljesebben fejezi ki a mi sajátos életünk jellemvonásait, azzal értékét növeli kultúránknak. Azaz nemzeti kincsünket öregbiti. Vele s általa olyasmit adhatunk a világnak, amit csak tőlünk kaphat s amit valóban vár is tőlünk. 2*

Next

/
Thumbnails
Contents