A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1912-1914

Heller Adolf, Steppes Edmund, Rubovics Márk, Wallner Wolfgang csoportkiállításának katalógusa, 1912. október

túltömni és agyongyötörni. így jöttek tehát létre kül­földön is a kisebb, de intim jellegű tárlatok, amelyek­ben csupán egynéhány homogén művészeti elvet valló művész vesz részt, vagy amelyekben három négy egy­mástól egészen elütő művészeti nézetet vagy irányt valló művész mutatja be alkotásait együttes kiállításban, de különkülön termekben elrendezve. Ez utóbbi szisztémát követtük ezen mostani kiállítá­sunk bemutatásával is, amikor két német festőt, egy tiroli szobrászt és egy magyar festőművészt mutatunk be. A Nemzeti Szalon első nemzetközi jellegű csoport­kiállításán két német származású festőművész vesz részt : Steppes Edmund és Heller Adolf. Steppes 1873-ban született a felső-bajorországi Burghausenben. Mindig és csakis természet után rajzolt vagy festett és ez meglátszik az összes művein. Éveket töltött együtt Reiferscheid berlini festő és rézkarcolóval, akivel be­barangolta a Vogeseket, a Schwarzwaldot, Elzász-Lot­haringiát, a bajor-Alpeseket és a würtembergi Jurát. Kiállított művei ezeknek a tanulmányutaknak ered­ményei. Szorgalmasan tanulmányozza eközben a régi mesterek festési technikáját és különösen arra törek­szik, hogy sikerüljön neki a van Eyk-féle meleg tónu­sokat kikevernie, az lévén a meggyőződése, hogy a művészi tudás és kifejezés határait a felhasznált anyag és az eszközök állapítják meg. Steppes Edmund tehát első sorban technikus, akiből a természet örökös és éber megfigyelése első sorban a komor, de felséges hangu­latokat váltja ki, de nagy mestere főleg a levegő «> 7 <S>

Next

/
Thumbnails
Contents