A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1907-1908

A Nemzeti Szalon első csoportkiállításának katalógusa, 1907. március

20 Évek óta tárgyalnak ós tervezgetnek már, hogy egy csoportba alakulva rendezhessék kiállításaikat, azon okból, hogy egyrószt a polgári ás a modern művószet közti különbséget feltüntethessék, másrészt pedig, hogy a közönséget hozzászoktassák az intim és magas művészi színvonalon álló kiállításokhoz, a melyben az egyik festészeti iránynak az élvezete ne zavarja meg a másikét. Már többször állottak közel tervük megvalósításához, de úgy látszik, nem bírtak meg­felelő ós célszerű kiállítási helyiséget találni. Ahogy azonban megkezdtem a gyűjteményes kiállítások ren­dezését s ahogy azoknak szép sikerei voltak : bizalom­mal lettek további működésem iránt, hogy nemsokára megfelelő és a művészetükhöz méltó kiállítási épületben állandóan ós csoportosan léphetnek majd fel. A mit régen óhajtottunk, azt állandó ós kitartó munkával el is tudtuk érni. Ma már megvan a modern művészet fényes új otthona, melynek első kiállítását azoknak a modern művészeknek müveiből óhajtottam rendezni, akik eddig gyűjteményes kiállítások keretében

Next

/
Thumbnails
Contents