A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1901-1903
A Nemzeti Szalon téli tárlata, 1903. december
MUNKÁCSY MIHÁLY 12 KÉPE. Legnagyobb magyar festőművészünknek, Munkácsy Mihálynak örökbecsű alkotásaiból ismét sikerült tizenkét darabot megszereznünk, hogy azokat a Nemzeti Szalon ezidei téli kiállításának keretében a müszerető magyar közönségnek bemutathassuk. Három év óta tervszerűleg foglalkozom nagy mesterünk műveinek egybegyűjtésével és bemutatásával, miután arra a tapasztalatra jutottam, hogy alig van Munkácsvnak festménye hazánkban. Sajnos azonban, hogy csak némileg is teljes kollektív kiállítás rendezése ez idő szerint kivihetetlen. Ugyanis egyrészt a magánosok birtokában lévő festmények nagyon nehezen szerezhetők meg kiállítási célokra, másrészt pedig és különösen nagy akadálya az előbb említett rendezésnek az, hogy a néhai mester legnagyobb alkotásai majdnem mind Amerikába kerültek. Az is bizonyos, hogy a Nemzeti Szalonnak jelenlegi szűk helyiségei nem is lennének alkalmasak egy ilyen nagyszabású kiállítás rendezésére. Ezek után nem maradt más hátra, mint minden alkalmat fölhasználni arra, hogy a mester megszerezhető műveit, ha részletekben is, bemutathassam a magyar műbarátoknak. A most kiállításra került 12 darab festmény teljesen ismeretlen a magyar közönség előtt és Munkácsyt különösen mint zsáner- és tájképfestőt ismerteti. Van közöttük egy remek Krisztus-tanulmány is, melyet a nagy mester ((Krisztus a keresztfán» cimű festményéhez készített. Bizonyosan sokan lesznek — még a nem egészen laikusok között is — a kik csodálkozni fognak azon, hogy ezek a képek csak mostan kerülnek a nyilvánosság elé és nincsenek még eladva! Ennek oka azonban az, hogy Sedelmayer, a ki a londoni Christi után ma a világ legnagyobb műkereskedője és a kinek tulajdonát e festmények képezik, időrőlidőre más és más művésznek műveit portálja, a mint azt a többi nagy külföldi műárúsok tenni szokták. így már Munkácsy életében Rembrandttal kezdett foglalkozni, a kinek több mint 80 alkotását sikerült összegyűjtenie. Ez idő szerint azonban Sedelmayer, a ki Munkácsynak mindig leglelkesebb pártfogója volt és 15 évig kizárólag Munkácsy műveinek portálásával foglalkozott, újból visszatért a régi mesterek müveinek fölkutatásához és ez okból akar a birtokában levő modern meste-