Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Császtvay Tünde: Laczikonyha, kothurnus, tülök. Nemzet- és lélekmentő műpártolás-próbálkozások a XIX. századvégi Magyarországon

Jókai - nagyrészt illuzórikus és DAGÁLYOS - tervei rendre kudarcot vallottak, de mégsem voltak hiábavalóak. Leginkább azért, mert az 1880-as években végig napirenden tartotta a magyar művészek gondjainak témáját, s - mivel Magyarország egyik legnépszerűbb, legismertebb és legelismertebb embere volt - próbálkozásai nyomán az arisztokrata szalonoktól a politikus körökön át az egyszerű emberekig egyre többen szembesültek a felvetett kérdésekkel, s jó esetben, el is gondolkod(hat)tak felőle. És így - példája nyomán - maguk a művészek és a köréjük gyűlő, csoportokba rendeződő, tenni akaró emberek is könnyebben fogalmazhatták meg és artikulálhatták elképzeléseiket és terveiket. „Tülök" 1890. szeptember 25-én egy igazán tenni akaró ember, Justh Zsigmond arról tudósította barátját, Apáthy Istvánt, akit ebben az évben neveztek ki a kolozsvári egyetem állat- és összehasonlító bonctan tanárává, hogy október Tjén Pestre érkezik, és Jókaiékhoz száll a Svábhegyre, ahol 3-4 napot időzik, mielőtt Velencébe megy. „Telefonirozz fel Jókaiékhoz, mindenesetre mindennap 4 után ott leszek náluk fenn" - írta.

22 Meglehetősen árulkodó, hog)' az amúgy fél életét szállodában töltő Justh budapesti tartózkodásakor - mindennapos vendégként - ott is szállt, s levelei alapján ez máskor is, sőt jó néhányszor előfordult.

23 Justhot ugyan Jókaihoz is baráti szálak fűzték, de szalonjához Feszty Árpádon, fiatalkori barátján,

21 (2. kép) Jókai későbbi vején keresztül vezetett az út. Jókai, és így Fesztyék szalonjában pedig állt egy asztal. Egy fehér asztal. „Ritka fehér asztal látott még Magyarországon ilyen illusztris társaságot" - írta 1895. február 19-én, a Jókai 70. születésnapjára rendezett „gyászvacsora" lefestésekor Mikszáth Kálmán. „A nag)' költő íróbarátain kívül ott voltak a legnagyobb élő államférfiaink is, Tisza Kálmán, Szilágyi Dezső, Csáky Albin gróf. Ott volt a mostani miniszterelnök, báró Bánffy Dezső és a kultuszminiszter Wlassics Gyula. Jókai rendes ebédlője kicsiny lett volna a társaságnak, tehát a földszintre költöztek le a vacsorához, a Feszty e célra feldíszített híres műtermébe, ahol a »Magyarok bejövetele« készült. [...] Természetesen még egy csomó köszöntő volt, mind Jókaira, csupán Mikszáth Kálmán éltette a jelen lévő államférfiakat, azon a címen, hogy ami szépeket Jókai megálmodott Magyarországnak, azt ők segítették valósággá tenni."

23 (3. kép) Hogy Mikszáth valójában mennyire gondolhatta komolyan a jól sikerült bókot, nem tudni, de Justh Zsigmondot - ha még élt volna - bizonyos, hogy mélyen elgondolkodtatta volna a dolog. Többüket ismerte még gyerekkorából, később pedig a főúri szalonokból, ahol maga is felnőtt és otthonosan mozgott. Csáky Albin grófot, az 1888-94 közötti időszak vallás- és közoktatásügyi miniszterét egyenesen atyai jó barátként, hiszen fia, Csáky István „az én egyik kedvencem szintén - ahogy Justh 1889-es naplójában fogalmazott. Összetett fiu, beteg lélek beteg testben, illetőleg inkább öreg lélek öreg testben. Az a typus, amelyet csakis a mi korhadt felvidéki nemzetiségeink produkálhatnak, amelynek családfái a »legtisztabbak« (!!!) a világon. Generatiok és generatiok tapasztaltsága, a generatiokon átörökölt nyugalomvággyal. [...] Pessimismus, anélkül, hogy ismerné másképp, mint az örökölt kategóriákon keresztül az életet. ... Fél mindenkitől, gyanakszik, engem azt hiszem szeret, tán mert homogénnak érez. Különben csak gondolkozó, nem művész, csak úgy, mint édes atyja."

2

'' Justh Zsigmond a Jókai-Feszty-szalonban tényleg átélhette a homogenitás valamiféle érzését. Mindenekelőtt egy fiatalkori álmának megvalósulását: az 1889-ben fundált Műbarálok Körének megszületését, amelynek létrejöttét a szalon tagjai ott segítették, ahol csak módjukban állt.

27 A társulat ötletét többen is a magukénak érezték,

23 hosszú előkészítés utáni megindításáról pedig már-már legendás történetek születtek.

29 De bárhogy volt is, a társulat szellemi atyjának mégis Justh Zsigmondot tekinthetjük. Nem pusztán azért, mert Justh már 1886. szeptember 17-én ezt írta birtokáról, Szenttornyáról barátnőjének, Nemeskéri Kiss Margitnak: „Pest kétségbeejt, bárcsak már egyszer kifejlődne nagyvárossá, ez az átmeneti korszak kiállhatatlan. A társaság jórésze elvan önmagával és rövidlátókörével telve; az íróknak nincs modoruk, Unmenschek (egy pár, igen kevés kivétellel), a politikusok phraseurök. [...] Ha nem leszek katona (a mi pedig nagy kérdés) e télen Pesten maradok, s lebegni fogok a társaság és az írói körök között mint Mahomet koporsója. Bár Batthyány Gézával az a tervünk hog)' megcsináljuk az irodalmi salon-t, össze igyekezve hozni a nálunk még olyan igen ellentétes »mondain« és »lettre« köröket. Persze ez kezdetben csakis az úri társaságban lesz lehetséges; később ha dámáink úgy akarják, s elég erősnek érzik magukat erre, tán sikerülend tovább menni. Persze mindez még csak terv, és ma még alig tudja pár ember; nem kell tehát arra kérnem, hogy ezt még családjában se mondja el."

30 S még csak nem is azért, mert 1889-es naplójában Zichy Irmát jellemezve azt írta, hogy: „a nyár jórészét Londonban tölti, ismeri majd az egész an4. Stróbl Alajos: Justh Zsigmond portréja, 1890 (MNG ltsz. 5858)