Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Gosztonyi Ferenc: Kész regény. Malonyay Dezső 1905-ös Mednyánszky-monográfiája

„Ápoló és segélyező egyesület" tervét.'" A megvalósíthatóság mikéntjét boncolgató oldalakon többször is felbukkan Pékár neve. A „Kik volnának? Azok akikhez legelébb lehetne fordulni? - kérdésre - Pékár? Ledérsége mögött van valami nyugtalan, beteges, mi fanatizmusra hajlandóvá teszi." - volt a válasz.

112 À projekt tanulmányi része Újpesten, a külső Váci úton zajlott volna, és céljául a „lassú és tökéletes átalakulás" lett kitűzve;

113 amely valószínűleg ugyanaz az „evolúciónak" nevezett - Mednyánszky által inspirált jobbulás, amelynek stációiról a fiatalember Czóbeléknek, de főleg Minkának, időről-időre referált.

1

" Nem tudom, hogy az újpesti terv megvalósult-e, de hasonlók történtek hármukkal - akkor Malonyay is velük volt - a Ferencvárosban. Erről, és a Párizsban együtt töltött időkről szól Pékár 1919-es kópénovellája, a Laura bűne.

nb Ez az a novella, amelyről 1920-as nekrológjában azt állította, hogy benne tulajdonképpen Mednyánszky életét gondolta végig."° A folytatásokban megjelent, meglehetősen pikáns mű egy ifjú, ferencvárosi költő párizsi-avignoni múzsakereső - de házassággal végződő - ámokfutásáról szól. Közvetve Pekárék is felelősek voltak a történtekért. A gazdag ferencvárosi hentes ugyanis Franciaországba utazásuk előtt, rájuk bízta fiát: „Hárman álltunk ott mentorok, kikre az ifjú zsenijelölt bízva volt, - Medi ki mindenkiben az ősi totem-állatot kereste, a »három bohém kutyaknak« nevezett minket: az első volt ő maga Medi, az Öreg Festőkutya, a második Dezső, a »harapos szőke Bully«, a Kritikus Kutya, a harmadik végűi én, a » lompos nagy neufundlandi« mint író Kutya.""

7 Érdemes a novellát elolvasni, de itt és most csak még egy, Mednyánszkyra vonatkozó rész idézésére van mód: „Azok a két év előtti ferencvárosi szép napok! Érdekes időszaka volt ez a Medi életének. A nagy festő, a koldusként járó dinasztia-báró, az egyszer ismét ott hagyta kastélyait, ködös-magányos tátrai tájképeit s a nagyvárosi nyüzsgő mélységekbe merült alá: belekezdett utóbb oly híressé vált »csirkefogó-ciklusába« s feladatához abban az akkori régi rejtelmes Ferencvárosban találta meg a legpompásabb modelleket. Bolond egy nyomor-farsang! Hozzá a legteljesebb inkognitóban... Hármasban (és a Sue modorában) heteken át gurultunk mi akkor az üllői-úti kaszárnyától Kispestig s a Fuchskaszárnyáig ama városvégi tájakon [...], a hol minden éjjel megkéseltek pár embert [...]. Nos, Medi kapuk alatt, utcasarkokon, pálinkamérésekben festegetett s mi hozzá méltó toprongyosan alakoskodtunk körülötte."

118 Elképzelni is nehéz, ahogy Malonyay, akit az Új Idők szerkesztőségében, a háta mögött - luxusra való hajlama miatt -, csak „márki úr"-nak csúfoltak,"'' barátai társaságában, rongyos álruhában, napokig a külvárost járta. Hármukról, igaz másfél évtizedekkel korábban, Buli címmel Malonyay is írt egy novellát.

120 De térjünk vissza a levelekhez. Pékár hamar otthon érezte magát Czóbelék körében, gyorsan elsajátította szokásaikat, és a társaságukban dívó szabályokat. 1894. szeptemberében már ő kérdezte Czobel Minkától: „Mi hír van Lászlóról?"

121 Nem erre, hanem egy pár hónappal későbbi, hasonló kérdésre érkezett a kissé csípős válasz: „László címét kérdi? Hát van olyan ember ki valaha tudja az ő címét?"

122 1894. október 9-én Justh meghalt. Pékár Párizsban maradt, onnét írta újabb levelét Minkának: „Mikor jön ki László ide? Még csak ez a vágyam volna, hogy ő is itt legyen ebben a művészi levegőben, hogy beszélgethessek vele, úgy mint a múlt tavaszon beszélgettem vele. Micsoda óriási elme! S rám mélyen suggestiv; mennyi új avenuet nyitottak az agyamban az ő diskurzusai!"

121 1895 februárjában Czobel Minka megdöbbentő nyíltsággal számolt be Pékárnak - levelét megköszönve - „László"-val kapcsolatos gondolatairól: „Tudja, hogy erősen hiszem, hogy művészi emelkedés nem lehet lelki emelkedés nélkül, s ehhez mindenek előtt erő kell. Lássa ezért féltem én szegény Lászlót, rajta egy átok van, az igaztalanság átka, ő nem hisz semmiben, éppen úgy játszik Krafft-Ebing-gel mint Sinet-vel [Sinnett] éppen úgy a művészettel mint tréfás bolondságaival, ő experimentál és csak is experimentál hit nélkül kétségbeesetten, borzasztó sors ez egy nagy tehetségnek s én nem hiszek itten a megváltás lehetőségében, ha nincs erő, igazság és hit, mi vigye az embert előre, mikor e hármas támasszal is oly nehéz »a hegyen felfele«."

121 Justh halála után Czobel István Pékártól várta a segítséget Mednyánszky szemmel tartásában, támogatásában; 1896. január 28-ai levelét is ebben a szellemben írta: „Kérlek írd meg, ott van-e már László, akinek a hónap elején kellett volna Párizsba érkezni. Itt igen jó hangulatban volt, s ha olyan jó kedvvel kezd bele a munkába kétségtelen valami absolut nagy dolgot fog csinálni. E tekintetben nagyon számítok reád, mert tudom milyen jó hatással van reá a te társaságod. De meglepné az a geniális bolond a világot, ha egyszer véletlenül kipakolna valamit abból, ami úgy a lelke mélyében van."

125 Pékár a nyár folyamán megnyugtató hírrel szolgált (mind Mednyánszkyról, mind magáról): „László, ki most itt fest a szobámban, még itt marad Párizsban. Remek dolgokat csinál; - egész új modora - támadt, hogy úgy mondjam, mely a réginél színesebb; gazdagabb és erőteljesebb. Mindennap együtt vagyunk és sokat, igen sokat gondolkozunk. - Én ez utóbbi zaklatott és betegségekkel megszakított hat hónapomra örömmel tekinthetek vissza, mert nagyon de nagyon sokat haladtam az evolúcióban."

126