Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Ján Abelovsky: Mednyánszky László a szlovák művészettörténetben

kül a (felső-magyarországi) szecessziós szimbolizmus kaleidoszkópszerű képébe tartozik, amely a szlovákiai környezetben egészen a huszadik század húszas éveinek második feléig fennmaradt. Korából sem a szinkretizmus, sem pedig életművének dekadens jellege, hanem a rendkívüli minőség, a művészi törekvés lenyűgöző ereje és a meggyőző kifejezésmód emelte ki - ez a megállapítás a máig nehezen felbecsülhető mennyiségű festmény és rajz óriási száma ellenére is érvényes. A Mednyánszky László századforduló körüli festészetére oly jellemző meghatározhatatlan stílus festészetünket további fejlődésre ösztönözte. Képzőművészeti tette megnyitotta az utat a jellegzetesen közép-európai, szimbolista metafizikus törekvések előtt. Ez utóbbiakkal nemcsak Csontváry és Andraskovic stílszerű, exkluzív szellemi háttérből táplálkozó festészetében, hanem a Mitrovsky, Kern és Lehotsky nemzeti motívumokkal áthatott szimbolizmusában is találkozunk. Eddig úgy tűnt, hogy éppen az utóbbiak és a hozzájuk hasonlóak a modernista radikalizmus elutasításával egyre inkább holtvágányra kerültek. Ehelyett csupán meghosszabbították és a nacionalizmus problémájával kötötték össze a XIX. századi szimbolizmus irodalomban gyökerező hagyományát, amely azonban alapvetően egyetemes, nemzetek feletti volt. Egyúttal viszont elhatárolódtak a húszas évek nemzeti modernizmusa megalapítóinak alapeszméjétől. Vajon ez az életművükről szóló teljes igazság? Nem az a lényeg, hogy nem akarták, vagy nem tudták a népi stílus határain kívül, a festmény belső törvényszerűségeiben megtalálni a szlovák sajátosságokat? Ehelyett a nemzeti szüzsé irodalmi, szimbolikus gazdagításában keresték a kiutat. Benka Mitrovskytól, Lehotskytól és más kortárs festőktől csupán a konstans alapelv biztosabb, meggyőzőbb variálásában különbözik. Benka ugyanis a húszas években végrehajtott alapító tettében - kortársaihoz hasonlóan kompromisszum útján - csupán arra a megállapításra jutott, hogy az augustai stílusverizmusból nem az azzal radikálisan ellentétes, a modern kép immanenciájának megfelelő, hanem csak a verizmus alternatívájaként értelmezett koncepció az igazi kiút. Az úgymond modern stílusban, a sommás stílusleegyszerűsítésben és a nemzeti mítosz elavult formájának lapidáris kifejtésében látta a megoldást, amiről semmi áron nem akart vagy nem tudott lemondani. Egy egészen más szemszögből, de remélhetőleg újra előhoztuk Mednyánszky művészete nemzeti jellegének (remélhetőleg) rég meghaladott problémáját. Úgy tűnt, hogy nem árt, ha újra visszatérünk a Vaculík által oly gyakran hangoztatott szűkebb szlovák (értsd: felső-magyarországi) haza kérdéséhez. Természetesen anélkül, hogy Mednyánszkyt kiszakítanánk a magyar kultúra kizárólagos hatásköréből. A festő nemzeti identitásának problematikája ugyanis legfeljebb az első monográfiák megírása idején volt időszerű, majd a továbbiakban a szlovák és a magyar galériák - látszólag ideális és baráti - együttműködésének furcsa gyakorlatában élt tovább. Végső soron Mednyánszky Párizs és az Osztrák-Magyar Monarchia szinte minden nagyobb városa között megtett utazásainak bonyolult topográfiája arról tanúskodik, hogy egyetlen nemzeti kultúra sem tarthat rá kizárólagos igényt. Mednyánszky ugyanúgy a magyar és a szlovák festészet körébe tartozik is, meg nem is, minden kínos vita erről a témáról nemcsak hogy visszamenőleg élne a Mednyánszky számára egyszerűen nem létező nacionalista kritériumokkal, hanem feleslegesen gátolják életműve értelmének keresését. Nem azért engedtük ki a nacionalizmus szellemét a palackból, hogy színlelt hősiességgel döngessük a magyar művészettörténeti dölyfösség kapuját. Mednyánszky egymással merőben ellentétes interpretációi vezettek minket ehhez a döntéshez. Egyre inkább erősödnek azok a tendenciák, amelyek a festőt ki akarják zárni mindenféle nemzeti korlátok közül, éspedig egyetlen céllal: a periféria modernistájából utólag egy ízig-vérig európai képzőművészt akarnak faragni. Egy biztos: az ilyenfajta törekvések nemcsak hogy léteztek a múltban, de a jövőben egyre jobban fokozódnak majd. Ha más okból nem is, a befolyásos magyarországi - s természetesen szlovákiai - üzleti lobby érdekében. Mednyánszky képei, más neves művészekhez hasonlóan, az effajta törekvések ideális célját képezik. Némi igyekezettel bármelyik tájékozott ún. „hatás-szakértő" felfedezi bennük az „egyetemes modernizmus sommázott történetét". Ezért is véleményünk szerint - itt és most - Mednyánszky leszűkített, felső-magyarországi szemszögből való értékelése igen hasznos. Ezáltal megértjük művészetének legfontosabb sajátosságait, amelyek végső soron gátat szabnak annak, hogy összehasonlítsuk az európai központok modernizmusával. Egy zseniális művész képe bontakozik tehát ki előttünk, akit élete és művészete a viszonylag egyértelműen meghatározott kulturális perifériához kötött. Mednyánszky László igazi hazájának határait nem a politikai vagy nemzetiségi, hanem életműve szellemi, filozófiai és eszmei szempontjai szabták meg. Jellemző volt rá a titokzatos mélabú, a titokzatos misztérium, a Metternich kora óta „Mitteleuropa"-nak nevezett furcsa, inkább kulturális, mint geopolitikai jelenség abszurd valósága. Mednyánszky modernizmusa ezért legra-