Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)
Markója Csilla: „Egy fenséges és egy ijesztő arc közötti távolság". Mednyánszky László rendhagyó művészetéről
17. Mednyánszky László: Alkony a fák közölt, o., v., 28,5 X 36,5 cm (Magántulajdon Kieselbach Galéria, 2001. évi téli aukció, No 18.) nagyobb gyűjteményes kiállítása életében," 8 Mednyánszky megmutatta művészetének „ijesztő arcát" is. Bár a művek nagy része Franciaországban maradt és azóta lappang, a címeikből és a művész első monográfusa, Malonyay Dezső leírásából elég jól rekonstruálható, hogy milyen típusú képek lehettek kiállítva, továbbá eg)' párat azóta sikerűit közülük azonosítanunk (kat. sz. 82-86.). Már az első képcím is árulkodó: Haldokló festő. De a további témák is nagyon jellemzőek: tűzvész, árvíz, baleset, csavargó és egy „csirkefogó-galéria", mintegy nyolc darab „Types de boulevards extérieurs". Mint arról már beszéltünk, ezek az extrémnek tűnő témák részint nagyonis kapcsolódnak koruk művészetéhez, részint megvoltak Mednyánszky korai festészetében a szerves előzményei, amelyek „felfedezése" és bemutatása a mostani kiállítás talán legnagyobb újdonsága. Ezek a festő szülőföldjén, a Felvidéken, a történelmi Magyarország azaz a mai Szlovákia területén maradt és ott őrzött művek eddig hozzáférhetetlenek voltak úgy a magyar kutatók, mint a magyar nagyközönség számára. A kiállítás alkalmából pár éve megindult közös kutatómunka és maga a kiállítás ebben az értelemben az első lépés, amit Mednyánszky művészetének feldolgozása terén teszünk. Az első, ámde igen jelentős etap Kállai Ernő 1943-as monográfiája, az 1960-as Mednyánszky-naplókiadás,"" Sarkantyú Mihály monográfia-vázlata 70 és az Enigma művészetelméleti folyóirat 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben megjelent forráskiadványai után. 71 Mednyánszky 3-4000 olajfestményre és több ezer grafikára becsült életművének nagy része ugyanis külföldön vagy idehaza lappang, vagy magángyűjteményben van. Az életmű közgyűjteményekben őrzött része pedig történelmi okokból két részre szakadt: első fele, a „korai Mednyánszky" Szlovákiában, második fele, az „érett Mednyánszky" Magyarországon található. A mostani kiállításon, melyet Pozsonyban is bemutatunk, a szlovák közönség talán meglepve fogja tapasztalni, Mednyánszky festészete milyen alapvető változásokon ment ál a századfordulótól kezdve, mi pedig megismerkedhetünk Mednyánszky közkedvelt „színes" és „éjjeli" tájainak (17-18. kép) müncheni, barbizoni, bécsi és nagyőri előzményeivel, vagy a monumentális csavargófigurák különös genezisével Mednyánszky allegorikus-szimbolista és (mint maga nevezte) a „szadizmus periódusában." 7 " Mednyánszky „ijesztő arcát" még ma is kevesebben ismerik, mint a „fenségeset". Ez így volt saját korában is. Habár állított ki hazájában is csavargóképeket a számos csoportos tárlaton, amelyeken műveivel részt vett, nem ez volt a jellemző, és legfőképpen nem ezt díjazták sem a kritikusok, sem gyűjtői, sem nézőközönsége. Éppenséggel a formalista szemlélettel megvádolt Lyka Károly volt az, aki sietett felhívni Mednyánszky figurális képeire a figyelmet: „E rengeteg tanulmány és felerészt befejezett festmény közt nem kis százalék jut a figurális képekre, tehát munkálkodásának olyan termékeire, amelyek jóformán soha nem láthatók a kiállításokon. Hatalmas, tagbaszakadt, viharvert alakok, a külvárosok csavargói, útonállói, rokkant öregek, hajótörött exisztenciák, akik állandóan plein-air életet élnek, heverik végig a vásznakat, derengő, rőt megvilágításban." Igaz ugyan, hogy miközben méltatja a figurális képek, a „szörnyetegek e gyűjteménye" jelentőségét, kiemelve olyan festői érdemeket, mint a „széles, nagy és egyszerű tömegesség", és megállapítva, hogy ezek a monumentális felfogású művek „feltétlenül új típusok művészetünkben", siet visszakanyarodni kedves tájképeihez, és leszögezni azt a Fülep Lajosnak köszönhetően nagy jövő előtt álló észrevételt, miszerint „Tájképei tehát nem felvételek, nem okmányok, nem veduták, hanem szubjektív benyomásai valaminek, ami nagyszabású a természetben. [...] Lelki önarcképek."" Szinte egyidőben, azaz pontosabban egy hónappal Lyka cikke után Fülep Lajos már így fogalmaz: „Mednyánszky nemcsak tájképfestő. [...] talán Rembrandt önarcképeinek van némi közösségük Mednyánszky tájképeivel, amelyek szintén önarcképek." 71 Mednyánszky egyes műveinek szemantikai bipolaritása, tehát azon tulajdonsága, hogy a mű jelentése mintegy két pólus közötti erőtérben lebegve meghatározatlanul marad, olyan esetekben érhető tetten, mikor megpróbáljuk megfejteni egy-egy kései műve témáját. Pl. Sarkantyú Mihály, (aki 1981-ben tett kísérletet Mednyánszky művészetének új szempontú megközelítésére egy nagyszabású vázlatban, mely sajnos kidolgozatlan maradt) így értelmezi Mednyánszky egyik talányos művét: „a világháború következményeit Epizód (Éji őrjárat) című művén (19. kép) csavargóképeinek »múltjával« szembesíti. A sötét, kékeszöld tónusokból kibontakozó éjszakai jeleneten két hóköpenyes alak hajol egy padon didergő csavargó fölé. A kísérteties homályban fluoreszkáló két alak egyszerre tünékeny és erőszakosjelenés. Előrehajló mozdulatuk - meglehet - fegyvert is rejt. Kész helyzetet látunk: potenciálisan hatalmasokról és áldozatokról van szó. [...] csavargóinak amúgy is perspektívátlan, sőt válaszút nélküli életébe itt lép »idegen hatalomkent« a történelem, sorsukat beteljesíteni, afféle új Démónium gyanánt."' 3 Figyelmesebben szemlélve a képet azonban elbizonytalanodunk a csuklyás alakok nemét és kilétét illetőleg. Bizonytalanságunkat pe-
