Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Markója Csilla: „Egy fenséges és egy ijesztő arc közötti távolság". Mednyánszky László rendhagyó művészetéről

zolása iránti vonzódása, a teozófia „androgyn-tanával" való azonosulása nem független homo szexualitásától. Kínzási jelenet nem egyszer fordul elő Mednyánszky vázlatfüzetének lapjain. Csak Goyáéval rokonítható megszállott érdeklődése az emberi erőszak természete iránt.

13 Továbbá nem véletlenül nem, vagy alig találunk művei között női portrékat. A homoszexualitás és az ikonográfiái hagyomány egyszerre játszott szerepet Mednyánszky különös csavargóképeinek genezisében. Ahogy erre már másutt

41 utaltam: azt a Proust által is jellemzett, kasztok és osztályok közötti rendkívüli mozgékonyságot, mely előfeltétele a csavargóképeknek, Mednyánszky nem csupán függetlenség-igényének, legendás vándorösztönének, társadalomkritikai attitűdjének köszönheti, hanem homoszexuális hajlamainak is, melyek őt erre a promiszkuis, mobilis, magát a vándorlásban elrejtő életmódra kényszerítették. A homoszexualitás ebben az esetben a kasztok közötti mozgékonyság záloga, azé az attitűdé, mely lehetővé tette az arisztokrata neveltetésű „üvegházi" csemete számára, hogy valódi, nem szentimentális utánérzésekből álló kapcsolatot teremtsen világának perifériáival: immár nem szorul másolatokra, és nem üt meg többé szentimentális hangot, a periféria tapasztalata az identitás tapasztalata, jóval általánosabb bármi társadalomkritikánál. Fesztelenül írja majd Klein Dávidnak, későbbi mecénása, a művészetkedvelő kiadó, Wolfner József raktárnokának, aki összekötője volt a saját osztálya és egyben a biztos egzisztencia felé, hogy „most még egy kis pechem van a lakással; eddigi lakásomat nem használhatom, mert ott egy canalis elromlott és nagy e miatt a bűz. Új lakásra nincs pénz s így most felöltözve alszom itt a hideg műteremben 10 nap óta, mint eg\

7 igazi és valóságos csirkefogó, ha volna elég nag)' tükröm lefesteném magamat, nem is kellene modell után nézni; kezdem magamat szépnek találni."

45 Bár viccnek szánta, teli e közlés komolyságról árulkodó kifejezésekkel: „mint igazi és valóságos csirkefogó [...] kezdem magamat szépnek találni". A csirkefogó szép, pontosabban elemi, még pontosabban erős. „Aki erős akar lenni, legyen erősek médiuma"* - fogalmazza meg másképp „az erősebb lét közelében" rilkei axiómáját. A csirkefogók mellett azonban azok a parasztemberek, halászok és kocsisok is az „erősek", akikkel Mednyánszky legszívesebben együtt töltötte volna ifjúságát és később együtt is töltötte életét, mint írja: „Ma festettem egész nap, este mentem Pestre. Vettem ecseteket, vásznat és terpentint. [...] Onnan mentem Varga Pistához, az Aradi utcába. Erre vonatkozólag eszembejött, hog)

7 miként lett volna, ha egész fiatal koromban ily barátságom lett volna és egy nag)' istállóban sok fiatal kocsissal barátkoztam volna. Az emberi és festői oldala mily szép lett volna."

47 Ami az „erősekben" vonzza, az az „állati" lényeg: „Ma vettem észre hogy az embereket állatokhoz hasonlónak kell látnom [...] ha részvéttel akarok lenni irántuk."

48 Ugyanennek a portré festéstechnikájára fordított változata: „Hogy megtaláljuk azt, ami egy fejben érdekes, azaz a lelket, előbb a különböző alaprészeket kell megkeressük. A külső alak alatt a megfelelő állatot. Ezután azt kell kutatni, hogy mi volna ennek a fejnek a kifejezése a lelki felindulásnak az ő részére lehető legmagasabb fokán."

49 Az állati az abszolút értelemben pozitív jelző Mednyánszkynál, mint az a melankólia mibenlétére vonatkozó számos feljegyzése egyikéből kitetszik: „A mulandóság tudatát tehát bizonyos fiziológiai hatások keltik. E melankólia és a mulandóság eme tudata nélkül csak tiszta állati hangulatok lehetségesek. Az állati hangulatok csak életörömét keltenek minden, a jövőre és múltra irányuló gondolat nélkül és teljesen konzonanciákból valók."

5

" Mednyánszky, aki a melankóliát, nem függetlenül olvasmányaitól, Schopenhauertől és Nietzschétől, „gyenge", egyben „gondolkodó" állapotnak tekintette, szemben az erősek örömteli és gondolattalan, tiszta világával, tájképeit sok esetben ezzel a melankóliával itatta át, míg figurális képei inkább erőkonstellációkat, nyugalomban, illetve akcióban lévő erőket ábrázolnak. A „gyengeség" kérdése Millet-t is foglalkoztatta: „Sensier állítása szerint Millet félt attól, hogy »gyenge a hangja«. Ezt a művész [...] maga is megerősíti: »Többet ér, ha hallgatunk, mintha gyengén fejezzük ki magunkat.«"

51 Talán a monumentális iránti igény, mely oly naggyá tette mindkettőjük művészetét, éppen kicsinységük nyomasztó tudatából fakadt. 13. Mednyánszky László: Csokrok és koszorúk (Temetőben), o., v., 27 X 37 cm (Magántulajdon Mű-Terem Galéria, 2002. évi tavaszi aukció, No 11.) A csavargóképek ikonográfiái kérdései: Ribera, Daumier és a francia sajtórajz Miilet művészete volt Mednyánszky korai éveinek nagy tanítómestere. De legalább ilyen fontosak a művészeti hatások, amelyek őt Párizsban érték. Ezek közül is a csavargóképek előzményeiként kiemelkedik a koldus-filozófusok és rongyszedők, a „Le Chiffonier philosophe" ikonográfiái tradíciója, amelyet részben a magas művészet, részben a francia sajtórajz, a karikatúra, a populáris illusztráció, Sue és Murger bohém párizsi alvilágának, a baudelaire-i szemétszedőnek és abszintivónak Daumier vagy Gavarni által típus-panorámákba sűrített képi tradíciója közvetített felé. Nem véletlenül volt jó sajtója Mednyánszky