Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)
Mednyánszky László élete és művészete, különös tekintettel az 1900 előtti időszakra - Szabó Júlia: Mednyánszky László: tájvázlatok, táj és „genre" képek
ivei foglalkozó festőt az sem érinthette mélyen, hogy napisajtónál több kritikát 1897-ben rendezett párizsi kiállítása nem kapott. Az 1898-ban Budapesten kapott elismerésekkel talán többet törődött. Bécsben a múzeumok, kiállító-helyiségek mellett a kaszárnyák környékét látogatta, barátokat, modelleket keresett, alkalmi ismerősei címeivel, neveivel van tele budapesti vázlatkönyvei sokasága. 14 Hasonló kaszárnya-látogatásokat tesz Temesvárott, Krakkóban. 1912 körül Bécsben meggyökerezni próbál. Bizonyára nem először csodálja ott meg Eugen Jettel tájképeit, sőt a XIX. század elején festő Friedrich és Jacob Gauermannt és Ferdinand Waldmüller romantikus osztrák és itáliai tájait, August von Pettenkofen naturalista táj- és életképeit és Eduard Schleich hagyományos tájait, amelyek már müncheni korszakában élményt jelentettek számára, továbbá Emil Jakob Schindler, Tina Blau hangulatfestészetét, melyről sokat ír naplóiban. A modernebb bécsi festők közül Gustav Klimtet csodálja, felismerve, hogy Klimt is egyéni úton jár. 45 Mednyánszky a saját művészetét már 1898-as feljegyzései szerint „antirealisztikus"-nak nevezi, amelyben „A hangulat a kozmikus, örökkévaló." 46 Mindez a teozófia hatása alatt eltávolodás a szőlőskerteket megjelenítő vázlatok és festmények impresszionista-realizmusától (kat. sz. 63.), amely még olyan művekben nyilvánult meg, mint a Kis patak délutáni világításban, hófoltok, stb. 47 Igaz, a Tátra-képeknél minden köznapiság mellett van valami mély meghajlás az emberi életnél nagyobb léptékű tér és idő előtt. Talán ez az, amit a festő antirealizmusnak nevez. Tény, hogy Mednyánszky minden korszakában rajzol, fest olyan tájkép- és genretémákat, amelyekben van valami misztikus időtlenség. A világháború idején készült tanulmányai nem csupán a mindennapi élet mozzanatainak visszaadásai, nemcsak egyszeri vonulások, fogolyterelések, sebesültek, halottak, temetések a hosszú háborúból, hanem pátosz nélküli monumentumok, emlékművek törvényszerű emberi kiszolgáltatottságról, szenvedésről. (Isidore Pils háborús festményei mellett hasonló Corot festménye a Kommün Párizsáról és Honoré Daumier menekülői rajzban, festményben, reliefen.) 48 A legfőbb élményforrás Egészen fiatal korát kivéve Mednyánszky soha nem törekedett arra, hog)' valamely kortárs vag)' korábbi művész stílusához, gondolatvilágához kötődjön. Tájrajzaiban és festményeiben nem irányzatokkal, stílustendenciákkal, egyéni stílusteljesítményekkel foglalkozott, hanem az emberi, állati, növényi létet magába foglaló természettel folytatott párbeszédet. Leonardo és sok-sok utóda közeledett így a tájhoz. 49 Inspiráló erőt, élményforrást reggeli, délutáni sétái jelentettek számára, vagy éjjeli utazásai a szeretett barát sírjához. Példa értékű az a naplófeljegyzés, mely 1880. május 9-én kelt Beckón: „Ma reggel egy sétát tettem, a levegő friss volt, egy kis déli szél enyhén lengett, a nap tisztán sütött. Az égen egy különös színt vettem észre, fent sötétkék volt, lefelé zöldesbejátszott, egész a láthatáron egy átlátszó, meleges lila színben végződve. A felhők világítóak voltak, némely keskeny felhő, melynek teste nem volt, verhenyes meleg átlátszó színben játszott. [...] E tüneményt sohasem figyeltem meg elegendőképpen". 5 " Mednyánszky számára eléggé meg nem figyelt tünemények a felhők, melyek a romantika, realizmus és impresszionizmus mestereinek is oly sokat jelentettek. Hasonló jelentőségűek az út menti fák és folyóparti füvek, a vadkapor, a pásztortáska, ökörfarkkóró. Hasonló megfestésre érdemes témát jelentenek a tehéncsordák, pásztorok, kérges meztelen lábak, vagy egy öregasszony, aki kunyhó előtt bográcsban főz valamit. A táj és alak több vázlatában az élet végére emlékezteti a művészt, máskor titkos, sötét pillanatokra, melyek bekövetkeznek az éjszakában és olykor nappal is. Az ember nemcsak kapál, jószágot terel, de halálra adhatja társát, nem csak sétál esernyővel és kutyával erdőn-mezőn, hanem gonoszt is forral, vagy cselekszik. A táj, az ember végletes erők küzdelmének hordozója - vallja Mednyánszky, de nem hiányzik belőle a szeretet sem. 51 Ez a két princípium uralkodik Mednyánszky minden műfajában, nem gyengítve, hanem erősítve egymást. Ebben az 1919ben meghalt festő életműve visszautal a reneszánsz és barokk nagyjaira, nemcsak Leonardo vízözön-vázlataira, de Michelangelo halott Krisztus szobraira, rajzaira és társa lesz - ismét közvetlen kapcsolat nélkül, annak ellenére, hog)' az irányzatok (különösen a futurizmus) ellenszenvet váltottak ki belőle - néhány expresszionista mesternek, így Emil Noldénak (4. kép) és Franz Marc-nak. 5 ' (E művészek korai művei között találunk párhuzamokat Mednyánszky festészetével.) Az ember meghal, rothadó testéből rovarok, növények táplálkoznak. A szenvedélyből bánat lesz, szenvedés. A XIX. század végének, XX. század elejének nagy materialista korszakában mindazonáltal festőnk hisz az élő lélekben, a halál utáni találkozásokban, az emlékezés, a szeretet erejében. Mint Gabriel D'Annunzio nagyívű költeménye szerint a fává vált Daphne szerelme tovább él Apolló dalában, 53 úgy emlékeztetnek hegyekkel, folyókkal, szegény emberekkel való szerelmes találkozásaira sokszor ismételt ceruzarajzok, kompozícióvázlatok, sejtelmes tájképek, életképek.
