Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Király Erzsébet: A „komor szépség" festője. Vázlat Mednyánszky romantikus miszticizmusához

nagyobb, világképi dimenzióba teszi az ominózus A-át: „A görög ideál és a keresztény-buddhista ideál. A görögök csak egy ideált ismertek: a fejlődés csúcspontját, a testi prokreáció terén. (Részemről múlhatatlanul [A] révén ismerem föl.). A keresztények és buddhisták csak egy ideált ismernek, a tiszta szellemi prokreáció eszményét. A magam részéről múlhatatlanul felösmerem minden (A) (nemiség) hiánya révén."

68 Jó volna tudni, önálló gondolatokról van-e itt szó, vagy átvételekről. A zárójeles megjegyzések mindenesetre kommentároknak tűnnek. Az állítások azonban egyáltalán nem meglepőek Mednyánszky tollából. Idézzük fel a festő kapcsolatát Dinda János kocsissal: „Képzeletemben az ideál s valóság csak J-ban, egyszer életemben és akkor is csak egynehány hónap tartama alatt esett egybe. Ez rövid, de kimondhatatlanul szép és boldog idő volt.."

6

" - írja 1880-ban. Talán őrá gondol 1898-ban is: „A (A) legközelebb fekvő pótléka ugyanezeknek a viszonyoknak (ip) felfogásában rejlik. Az eszmény ezekben az egyszerű emberekben lakozik. Kifej lését serkenteni és erősíteni kell."

70 Ha A a test, a testiség foglalata, amellyel eszmény áll szemben, akkor itt egy klasszikus bölcseleti ellentétpár használatát tételezhetjük fel, amely a hellenisztikus, platóni-neoplatonikus, gnosztikus, keresztény és buddhista tanokban egyaránt lényegi szerepet tölt be. A ip-t ebben a fogalomkörben kell feloldani. És mi más lehet ez, mint a pszükhé görög szó rövidítése, azaz a testtől külön elgondolt, attól elvált lélek, az anyagtalan, halhatatlan lélek, a szellem? Mednyánszky a szellemi princípiumot nem a görög test (szórna) fogalmával konfrontálta, hanem valami sokkal aktuálisabbal. E mögött az újabb an tagonizmus mögött ugyanis megint csak egy kulturálisan preformált, jellegzetesen századvégi képzetkör és motívumkincs kell, hogy álljon. A Mednyánszky-féle szövegkörnyezet arra enged következtetni, hogy a A a testiség kísértését, a test ördögét, vagy egyszerűen ördögöt, gonoszt, sátánt, vagyis démont jelent. Az ógörög daimón isteni hatalom; hozhat boldogságot, szerencsét is, de újkori, elterjedtebb értelmében inkább bajt, csapást. A daimón a holtak árnya is, legközönségesebben gonosz szellem. „A Démon szüntelen köröttem sompolyog / tapin ihatatlan itt úszkál a levegőben" - írja Pusztulás című versében Baudelaire. A Gonosz hívatlan jelenései a romantika fekete vonulatában és a dekadens francia regényirodalomban a modern kárhozat allegóráivá lettek, felidézve magukkal a középkor istenkísértő praktikáit, fekete miséit, okkult tudományait, mágiáit, asztrológiáját, alkímiáját, varázslásait, boszorkányságait, mindazt a világtitkot, amihez az ész hozzá akar férni. Ha Mednyánszky valóban megfordult ott, ahol ezeket a „hitetlen" hiteket és eretnekségeket mint az önpusztító jelen történelmi előképeit irodalmi rangra emelték,

71 a naplójában papírra vetett félelmek és képzelgések komoly megerősítést kaphattak. A testnek a lélekkel való küzdelme a legvégső és a leggyötrőbb Mednyánszky dualizmusainak sorában. „Az élet problémája, természettudományi definíciója, széthúzó és összehúzó erők küzdelme. Egyidejűleg úgy, hogy egyszer az egyik erő kerekedik felül, máskor a másik."

72 - írja 1908-ban. Az öregedő Mednyánszkyt - ha tudta, ha nem - az egyetemes Jóról és a gyökeres Rosszról való elmélkedés ejtette rabul, s hódította el olykor a művészettől is. A kettő feloldhatatlansága vezette őt a Teremtés végső kérdéseihez; ebből nőtt ki érett korának ma még feltáratlan misztikája (A Hernád, kat. sz. 83.). A társadalom mélyrétegeibe megtett útja, a „pokoljárás" után Mednyánszky a bűn fogalmába ütközött, és a megváltás lehetőségeit kereste; a mélység élménye után a magasság élményét. Naplója mutatja, hogy az 1890-es évektől milyen szorgalmasan munkálkodik az anyagi és a szellemi világ mind erősebb elhatárolásán még formaalakításban is, az előbbi visszaszorítására. „Annak a szellemnek a kisugárzása, amely a mostani általános, anyagelvű iránynál érvényesül, halálos méreg minden igazi szellemi lét ellen.

73 Az érzéki örömök tagadása, az önmegtartóztatás, az aszkézis, a fokozódó magány, a kontemplációk, a „magasabb erkölcs" szó szerinti emlegetése vagy körülírása készítik elő hangulatilag azokat a fájdalmas monológokat, amelyeket a festő 1906-tól élete végéig intéz halott barátjához, Kurdi Bálinthoz, a váci parasztfiúhoz. Ezekben a test terhét cipelő bűnös fohászkodik ahhoz, aki a test kárhozatától már megszabadult, s fohászaira mindig a természet válaszol. Egy visszatérő megszólítás: „Tiszta, jó lélek, vezetőm, reményem!" A tiszta lélek nem más, mint a i\) szöveges feloldása: az ifjúkorból jól ismert eszmény, idea, amely magasba emel, mert maga is az isteni szférából való. „Csak veled, csak általad szabadulhatok meg a rossztól, csak általad lehetek idővel tisztább, jobb, hogy neked szolgálhassak. Most minden hibát jóvá kell tenni, amely hibákat jóhiszeműen ugyan, de az egoizmus által elvakítva követtem el."

71 Az enyészet, a világ romlottsága után Mednyánszky annak végokát, a rosszat is megnevezte, és ez a testiségben végigélt, gyarló evilágiság; az antikvitás és kereszténység metszéspontján vitatottá vált rossz anyag maga. Mednyánszky erősödő világidegensége, „ezoterizmusa" mélyén ma még körvonalazatlan vallásfilozófiai rendszer vagy valláserkölcsi megfontolás munkálhatott, s meglehet, hogy vallásos beavatottság is. E ponton azonban meg kell állnunk. 1889 után Mednyánszkyt röviden csak buddhistaként aposztrofálták, de aligha tudta volna valaki is megmondani, buddhizmusa miben állt. Teozófiát, titkos tant ő maga is emlegetett a naplókban, de a titkot meg is őrizte. Bár ez lenne az egyetlen titok, amit Mednyánszky László maga után hagyott!