Jávor Anna szerk.: Buzási Enikő: Mányoki Ádám (1673–1757), Monográfia és ouvre-katalógus (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/2)

Előszó

A kép és Antoine Pesne műveinek stiláris összefüggései - bár közvetetten - csupán a két festő személyes ismeretségére utalnak, azonban Mányokinak Blaspiel báróné képmására szóló megbízása már kettejük munkakapcsolatára vonatkozóan is támpontot nyűjt (B. 240.). A portré a Berckenhagen által összeállított ceuvre-katalógusban még Pesne műveként szerepel, 1715-1718-as datálással.

11 Börsch-Supan közölte először a képet egy kiállítás alkalmával Mányoki műveként, időben a festő 1710- es berlini tartózkodásához kapcsolva, s feltételezve egyúttal, hogy a háromnegyed alakos reprezentatív képmás Sophie Dorothea trónörökösné udvarhölgyeinek a Schloß Monbijou számára festett arcképgalériájába tartozik.

12 Minthogy a Johann Friedrich Eosander von Göthe által I. Frigyes számára épített kastély csak 1711 elején jutott Sophie Dorothea tulajdonába, BörschSupan utóbb a sorozat fennmaradt képeinek datálását az egyik 1712-re datált kép kivételével - az 1711-es év köré módosította.

13 A kastély legnagyobb termét díszítő „Hofdamengalerie" eredetileg 10 háromnegyed alakos portréból állt, amelyek közül ma már csak 5 azonosítható, s Blaspiel báróné képének kivételével valamennyi Antoine Pesne munkája.

14 Noha Börsch-Supan a kastély 1738-as, valamint 1758-as leltárai alapján közli valamennyi kép ábrázoltjának nevét, a sorozat fennmaradt képeinek száma ez idáig nem volt bővíthető, így nem állapítható meg, hogy a Blaspiel-portrén kívül volt-e még köztük további, Mányoki által festett kép.

15 Az arcképek jelenlegi számaránya alapján úgy tűnik, hogy a feladatot a reprezentatív sorozat elkészítésére 1711- ben Antoine Pesne, a frissen (az év májusában) kinevezett udvari portréfestő kapta meg, s a munkába a Berlinben időző, s az udvar köreibe korábbi kapcsolatai révén bejáratos Mányokit is bevonta. Mányoki részvétele a sorozatban másképp aligha képzelhető el. A Monbijou-kastély központi termébe szánt képek - ahogyan Heinrich Schlichting „Ihro Königl. Majestaedt Gärtner" 1725-ben készült kastélyleírását kísérő rajzokból kitűnik - a terem ablakai fölötti falszakaszokban, valamint a négy sarokkandalló fölött kaptak helyet.

16 Feltehetően a magasra tervezett elhelyezés indokolta az ábrázolások viszonylag nagy léptékét, a háromnegyed alakos formátumot, amire a női arcképsorozatok esetében az 1710-es évek elején még nemigen van példa, de amelyet ugyanakkor a tiszti- és hadvezérgalériák ekkorra már általánosabb hasonló léptéke és formátuma is inspirálhatott. Meg kell jegyezni, hogy egy rokon tematikájú térdképsorozat, amely királyi kamarásokat, valamint külföldi diplomatákat ábrázolt - feltehetően az udvarhölgy-galéria ikonográfiái pendant-jaként -, Schlichting leírása szerint a Monbijou-kastélyban is megtalálható volt.

17 A „Hofdamengalerie" karakterét, valamint a műfaj lehetőségein belüli tematikai változatosságát Pesne határozta meg, amikor az ábrázolt hölgyeket különböző foglalatossággal jellemezte. A sorozatnak ez a fajta „cselekvő" bemutatásmódja hasonló megoldásra kötelezte Mányokit is. Ábrázoltját, Blaspiel bárónét ezért jobbfelé megnyíló, tág horizontű tájban állva örökítette meg, amelynek előterében balról egy kutya ágaskodik, egy fatörzsön ülő papagáj pedig épp ráröppenni készül a báróné feléje nyújtott kezére. Hasonlóan gazdagon szcenírozott, mondhatni „tematikus" portré Mányoki addigi tevékenységében nem ismert. Ezért a reprezentatív sorozat igényeit szem előtt tartva - talán a megfelelő tapasztalatok hiányának okán is - francia metszet-előképek alapján kivitelezte a képet. A pontosan meghatározható forrásokat ugyanis Nicolas Largillière műveiben találhatjuk meg, amelyek Pierre Drevet, valamint Nicolas Chasteau metszeteiben jutottak el a festőhöz. Blaspiel báróné képmásának kompozíciója teljes egészében - de a metszet közbeiktatása miatt tükörképesen - Largillière egy 1690-es évek végére tehető művét követi, amelyet Mányoki Chasteau 1710-ben készült lapjáról ismerhetett, míg a báróné ábrázolásának bizonyos részleteit Pierre Drevet egyik rézmetszete alapján kivitelezte.

18 A kompozíciós kelléktárat azonban más módon is korszerűsíteni kívánta, így a Largilliére-példák alapján von Blaspiel portréját - egyelőre egyedül a sorozatban - tájháttérrel egészítette ki. Ebben azonban már nem a választott metszet-előképeket követte, hanem inkább Pesne ez időben készült kompozícióit. Legalábbis erre utal az a nagyfokű rokonság, amely Pesne-nek Friedrich Ludwig hercegről, Sophie Dorothea trónörökösné gyermekéről 1711-ben készült portréja, valamint Mányoki képe között a háttér táj környezetének motívumaiban és színmegoldásában megfigyelhető.

19 Mindazonáltal Blaspiel báróné portréja mind kolorizmusával, mind a részletkezelés aprólékosságával, valamint a festésmód kissé kemény, rajzos megoldásával különválik a sorozat Pesne által festett darabjaitól. Színválasztásban nem amazok barna, okker, mohazöld tónusaihoz, sárgás lazúrfelületéhez igazodik, hanem Pesne-nek azokhoz az ekkoriban készült képeihez, amelyek hasonlóképp a feketés, sötét környezet, valamint a fémesen hideg színek, az élfényekkel élénkített anyagfelületek tónusellentétére épülnek.

20 A Blaspiel báróné portréját meghatározó színösszetétel, a fehér testszín, valamint az élénk kék drapériával díszített világos rózsaszín öltözet Pesne befolyásán túl ugyanúgy a francia példák hatására, köztük Largillière 18. század első évtizedére már jellemző erőteljes, friss színkezelésére vezethető vissza, ahogyan a kép kompozícióválasztása is. Az 1711-ben megkezdett „Hofdamengalerie" hozzávetőlegesen datálható darabjaihoz képest Mányoki portréjának készítési ideje pontosan tudható: a festő 1712 januárjában követte Gdanskba a fejedelmet - akinek ekkor még szolgálatában állt -, a kép tehát 1711 végéig elkészült. Feltehetően egyidejűleg azzal a háttér részletét tekintve módosított változattal, amely ma is a család leszármazottainak tulajdonában van (B. 241.). Ehhez a berlini időszakhoz egy további mű is köthető, s ebben a Blaspiel-portréhoz hasonlóan Mányoki ponto-