Jávor Anna szerk.: Buzási Enikő: Mányoki Ádám (1673–1757), Monográfia és ouvre-katalógus (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/2)

Előszó

18. Mányoki Ádám: Balthasar (?) von Treskow őrnagy, 1706-1707 Schloß Königs Wusterhausen (B. 312.) dolgozott szemkörnyék, a szem apró vonalakkal megmunkált írisze olyan azonosságok, amelyek a sorozat korábbi darabjainál is olykor megtalálhatók. Az igényes részletalakítás következtében a szem körüli mimika és a tekintet az egész sorozatban talán ezeken a portrékon a legélénkebb és legintenzívebb. E néhány erőteljesebb festőiséget mutató darabon Sámuel Theodor Gericke meghatározó befolyása érvényesül. A porosz udvar vezető mesterének portréi - Frigyes Vilmos trónörökös képmása, 1701, Erős Ágost szász választófejedelem, I. Frigyes porosz, illetve IV. Frigyes dán király találkozása, 1709,1. Frigyes portréja, 1713

30 - a figurák erőteljes modellálásában igen közel állnak a tisztigaléria egyes darabjaihoz, ami alapján Helmut Börsch-Supan a sorozat közelebbről meg nem határozott arcképeivel kapcsolatban Gericke nevét vetette fel.

31 A tisztigaléria portréiban azonban nyoma sincs a berlini festő ez időre jellemző súlyos formálásmódjának, figurái merev, statikus beállításának. Mányoki a Gericke festészetéből nyert tanulságok mellett is megőrizte képei elegáns komponálásmódját, a bemutatás könnyed természetességét, hozzátéve ábrázolásaihoz azt a pszichikai tényezőt is, amelynek hiányában az említett Gericke-alkotások legfeljebb csak formai szempontból állíthatók párhuzamba a tisztigaléria-portrék darabjaival. 19. Mányoki Ádám: Johann Friedrich von Printzen kapitány, 1706-1707 Schloß Königs Wusterhausen (B. 297.) A sorozat következő, stiláris jellemzőit tekintve újabb külön csoportba sorolható darabjai mindazonáltal már egyértelműbben őrzik Gericke befolyását. Az ide tartozó képeken az arc meghatározó részei a berlini festő nyomán alkalmazott nagy, megbontatlan, kissé lapos felületekből állnak össze. Itt jószerével már csak a szem és környékének festésmódbeli jellemzői csatlakoztathatók vissza a korábbi darabokhoz, valamint a plasztikai megvalósításnak az a logikája, amely az ide tartozó portrékat az őket közvetlenül megelőzőekkel összeköti. A formaképzés összefogottsága nemcsak az arc egészén, de a tömött, kevesebb formai igénnyel és festői fantáziával kezelt haj megfestésében is megmutatkozik. Ilyen módon készült Oelsnitz hadnagy, Falkenberg hadnagy, Gräwenitz őrnagy, Bilzingsleben és Zastrow zászlósok, valamint Fink hadnagy képmása (B. 238, 253, 254, 263, 294, 321.). A részletformák előzőekben tapasztalható nagyvonalú, de festőileg még igényes kezeléséből a sorozat utolsóként megfestett portréiban már csak valamiféle sietős, egyedül a rutinra építő, eredményét tekintve lényegesen igénytelenebb és leegyszerűsítettebb megoldás született, így Merville hadnagy, Ehlert kapitány, Uechteritz zászlós, Kleist hadnagy, Blankensee őrnagy, Hauenstein hadnagy, Below zászlós, valamint Fink von Finkenstein kapitány portréival kapcsolatban már erős kétely merülhet fel, hogy valóban Mányoki munkájának tarthatók-e