Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

Bűnbánó Szent Mária Magdolna 1700 körül Osztrák festő Vörösréz lemez, olaj; 35,4 x 30,4 cm Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Imag., 92. sz.: „Sancta Magdalena, poenitens eleganti facie picta in lamina cuprea. Opus seculi 14-ti; desumtum ex altari capellae Ludovici I-mi regis Hungáriáé, Albae Regiae in aula episcopali olim stantis, et per Nicolaum Milassin episcopum 2-dum Albensem annihilatae. Cum circumferentia lignea inaurata." A MNM-ból 1905-ben került át az OK-ba, 1906-ban pedig a SzMba. Budapest, Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, ltsz.: 3134 A közepes kvalitású festmény egy barlang homályos üregében ábrázolja Mária Magdolnát; arcára és vállára, az előtte fekvő könyv lapjaira egy magasan felfüggesztett mécses gyenge fénye hull. A széleken különösen erősen átfestett, bizonytalan állapotú kép a leltár szerint a székesfehérvári középkori bazilika romjai között álló gótikus kápolnához tartozott; annak lebontása előtt szerezte meg Jankovich. A Tridentinum (1545-1563) eszmeiségében fogant barokk művészetében a reformkatolicizmus törekvései egy sajátos témát emeltek ki Szent Magdolna legendájából: a barlangban vezeklő szent koponyával, a mulandóság jelképével, az elmélkedéshez használt könyvvel, kereszttel - amely ezen az 1700 körüli képen is látható -, sokszor a világi hiúságok letett kacatjai között az Egyház kebelébe való visszatérést sürgeti, egy közkedvelt, igen frekventált ikonográfiái típusban - párjaként a tagadását sirató bűnbánó Szent Péternek. A reformzsinat szellemének megfelelő képprogramok kidolgozásában az antwerpeni jezsuiták jártak az élen, és ebben nagy segítségükre volt Rubens és a vele kapcsolatban álló Wierix grafikusdinasztia. (Vö. MÂLE, EMILE: L'art religieux après le Concile de Trente. Étude sur l'iconographie de la fin du XVIe siècle, du XVIIe, du XVIIIe siècle. Italie, France, Espagne, Flandres. Paris 1932, 66-67, 191; KNIPPING, JOHN B.: Iconography of the Counter-Reformation in the Netherlands, II. Leiden 1974, 322-323, 415.) A mi Magdolna-képünk is az ekkor kialakult ábrázolási típusok egyikére nyújt példát. Sz. Z. Peregriny 1909, 441, 540, 942. 32. II. Rákóczi Ferenc, illetve felesége, Sarolta Amália hesseni hercegnő képmása a: II. Rákóczi Ferenc képmása b: Sarolta Amália képmása 18. század eleje David Richter (1662-1735) Vászon, olaj; ovális, a: 77 x 61,5 cm, b: 84 x 65 cm; Sarolta Amália képmásán az eredeti vászon hátán felirat: „D. Richter fecit Anno 1704." Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Imag., 90. sz.: „Franciscus ILus iunior Rákóczy, per Joannem Ritter, pictorem Eperiesiensem, 1707-O in tela depictus; cum circumferentia lignea inargentata." Inv. Imag., 91. sz.: „Principissa Hessen-Darmstadtensis, coniux praeattacti Francisci U-i Rákóczy, per eundem pictorem depicta; in circumferentia lignea inargentata." Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz.: a: 54, b: 47 Ovális alakú mellkép-portrék. II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) páncélban, vállán hermelinbéléses vörös köpenyben jelenik meg - öltözéke egyszerre utal katonai érdemeire és uralkodói rangjára. A két kép méreteiben minimális eltérés mutatkozik. A stockholmi születésű festő Berlinben, Drezdában és Bécsben működött, majd lengyel királyi udvari festő lett, s feltehetőleg e tevékenysége során kerülhetett kapcsolatba a már 1701-ben Lengyelországban időző Rákóczival. A szabadságharc befejeződése után, franciaországi, illetve rodostói száműzetése előtt a fejedelem egy ideig ismét Lengyelországban tartózkodott. A képek megrendelésének és keletkezésének korára nézve csak feltételezéseink lehetnek, a hercegnő portréján ugyan szerepel az 1704-es dátum, s ez összeegyeztethető az első lengyelországi tartózkodással, biztosan azonban nem állítható, hogy a másik portré is ekkor keletkezett volna. B. B.