Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

(„ENTENDIMIENTO"), az Okosságé vag)' Értelemé („RAZÓN") és a Jóakaraté („VOLVNTAD"). Isabel Mateo Gómez (1990) fig\

r

elt fel a festmény és néhány spanyol reneszánsz etikai traktátus közötti összefüggésekre. Rámutatott arra, hogy az Esz harca az Érzékekkel és a Bűnökkel hasonló értelmezésben szerepelt León Hebreo Dialojjhi d'Amore..., valamint Sebastian de Covarrubias Dialogo entre la Sensualidad y la Razón... című művében. A - kétségtelenül leginkább az itáliai reneszánsz festészettől ihletett - képet párhuzamba állította Bandinelli 1545-ös, az Ész és a Szerelem harcát ábrázoló metszetével is. A képünkön a középső fán látható, három koronával ábrázolt címerpajzs a domonkos renddel hozható kapcsolatba. A festmény programadója Mateo Gómez feltevése szerint egy neoplatonikus műveltségű, a dominikánusokhoz közeli személy lehetett. A domonkos rend - prédikáló, tanító rendként - a tridenti zsinat első korszakában a társadalom általános erkölcstelenségének ostorozásával tűnt ki. E dorgálásban vélhetően jól felhasználható volt az Értelemmel szembenálló emberi szenvedélyeket, vágyakat bemutató festmény, amely szerint szükséges, hogy az Értelem domináljon az utóbbiak fölött. A táblán Frimmel Botticelli hatását vette észre, Mayer viszont olasz niello után készült spanyol alkotásnak tartotta. Loga 1915 táján Berruguetének tulajdonította (1. Térey 1916), és úgy vélte, hogy eredetileg egy ládának alkotta a részét (1923). Angulo kapcsolta a művet egy ismeretlen valenciai festőhöz, az ún. Alcira-mesterhez, aki elnevezését az alcirai San Augustin-templom Szűzanya-oltáráról (1527) kapta. E mestert Mateo Gómez (1984, 375) hipotetikusan egy Juan Boyra nevű festővel azonosította, aki 1517-ben telepedett le Valenciában, a San Martin-plébániatemplom közelében, a bankárok (cajeros) utcájában. A táblakép eredeti kerete három oldalán lesarkított, míg alul egyenes élben végződik. A képről nem készült még röntgensugaras vizsgálat, amely a fatábla régi sérüléseiről biztos képet adhatna, azonban a keret közepén, fenn, valamint az alsó, sima élen négy helyen szabad szemmel is láthatóak sérülések nyomai. Nem tartjuk kizártnak, hogy e kis tábla egykor nem bútor (szekrény vagy láda) része volt, hanem hangszerhez tartozott, leginkább octav virginal vagy octav spinettina fedele lehetett. (Érdekességként említjük meg, hogy Jankovich Miklós gyűjteményében volt Brandenburgi Katalin virginálja is.) Valószínű, hogy a hangszer, amelyhez e kép tartozott, már a festmény gyűjteménybe kerülése előtt tönkrement. Ny. É. TSCHUDI, HUGO VON-PULSZKY, KÁROLY: Landes-Gemälde-Galerie in Budapest, vormals EsterházyGalerie. Wien 1883, ix; Pulszky 1888, 130-131., 765. sz.; FRIMMEL, THEODOR VON: Kleine Galeriestudien, I. Bamberg 1892, 246; OK 1897, 765. sz.; Térey 1906, 123., 288. sz.; MAYER, AUGUST L.: Die spanische Gemälde im Museum der Schönen Künste zu Budapest. In: Monatshefte für Kunstwissenschaft 1 (1908), 519; Peregriny 1909, 445, 494-495, 822; Térey 1916, 310; LOGA, VALERIAN VON: Die Malerei in Spanien. Berlin 1923, 105; Térey 1924, 11; Entz 1939, 173, 182; Pigler 1954, 535-536; ANGULO INIGUEZ, DIEGO: Pintura del Renacimientoa. (Ars Hispániáé, 12.) Madrid 1954, 52; POST, CHANDLER RANFTON: History of Spanish Painting, XII. Cambridge (Mass.) 1958, 756-762; GAYA NUNO, JUAN ANTONIO: La pintura espaiïola ruera de Espana. Madrid 1958, 102-103; HARASZTINÉ TAKÁCS MARIANNA: Spanyol mesterek. Budapest 1966, 3, 4. sz.; Pigler 1967, 22-23; CAMÓN AZNAR, JOSÉ: La pintura espaiïola del siglo XVI. (Summa Artis, 24.) Madrid 1970, 69; MATEO GÓMEZ, ISABEL: Unas tablas del museo de Dublin atribuibles al Maestro de Alcira. In: Archivo Espanol de Arte 57 (1984), 374; DIAZ PADRÓN, MATIAS-PADRÓN MÉRIDA, AIDA: Pintura valenciana del siglo XVI: aportaciones y precisiones. In: Archivo Espanol de Arte 60 (1987), 113; MATEO GÓMEZ, ISABEL: Humanismo y mitológia en el arte espanol del Renacimiento. In: Lecturas de História del Arte 2 (1990), 63-66; PALOMIR, MIGUEL: La pintura y los pintores en la Valencia del Renacimento. Valencia 1994, 49; MATEO GÓMEZ, ISABEL: Algo mas sobre la Alegoria de las Pasiones humanas del Museo de Budapest. In: Ars Longa 5 (1994), 21-23; Pintura Espaiïola, I. Milano 1995, 305. (MATEO GÓMEZ, ISABEL); NYERGES ÉVA: Régi spanyol festmények. Szépművészeti Múzeum. Budapest 1996, 44-45; Carolus. (Kiáll, kat., Museo de Santa Cruz, Toledo) Szerk. CHECA, FERNANDO. Madrid 2000, 168. sz. (NYERGES, ÉVA) 17. Férfiarckép 1560-as évek (?) Jacopo Tintoretto (Jacopo Robusti) (1519-1594) vagy műhelye Vászon, olaj; 80,5 x 64 cm Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Imag., 117. sz.: „Joannis Sambuci hungari, et celeberrimi seriptoris manuseriptorum et numorum indefessi olim collectons, effigies originális, tabulae ligneae superpicta; cum circumferentia lignea inaurata. Exemplar hoc Illustris Adamus Franciscus Kollár, bibiothecae palatinae Caesareae Praefectus, Centurioni doctissimo Samueli Székely de Doba Eperiesinum muneri misit. Altum 2 Vi pedes, cum circumferentia lignea aurea (.') deaurata." A MNM-ból 1875-ben került az OK-ba, 1906-ban pedig a SzM-ba. Budapest, Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, ltsz.: 116 Az idézett kéziratos leltár nyomán a festmény provenienciáját Kollár Ádám Ferenc (1718-1783) tudós történetíró gyűjteményéig tudjuk visszavezetni. A jezsuita rendből kilépett Kollár, akit Mária Terézia nevezett ki a bécsi császári könyvtár őrévé, majd igazgatójává, Dobai Székely Sámuelnek ajándékozta a portrét. Utóbbi „katonatiszt korában bejárta Németországot és Itáliát. Leszerelése után Eperjesre vonult vissza, ahol főleg a történettudománynak szentelte idejét. így kötött barátságot Kollár Ádámmal is" (Entz 1939, 172). A leltár tévesen fára festettnek mondja a képet, és még csak feltevést sem fogalmaz meg a festő személyével vagy legalább nemzeti hovatartozásával kap-