Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

kot, Ábrahám eltökéltsége, bal oldalán a hatalmas késsel és a túlméretezett gyertyával ugyancsak jól kifejezésre jut. A változatosan megfestett táj a hátrahagyott várossal jól érzékelteti a hosszú utat, melyet meg kellett tenniük. Az oltár és a kos ábrázolása - a kos ugyanúgy Krisztus előképe, mint Izsák - megelőlegezik az esemény folytatását. T. Gy. Peregriny 1909, 664, 680-681, 882; Radocsay 1955, 329; MNG 1984, 72. sz. (TÖRÖK GYÖNGYI) 5. V. László és Franciaországi Magdolna képmása 1480-1490 körül Ausztriai festő Hársfa, tempera; 38,5 x 54 cm Jankovich Lőrinc gyermekei ajándékozták 1857-ben a MNM-nak. ATKCs-ból 1936-ban került a SzM-ba. Budapest, Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, ltsz.: 6960 A magyar vonatkozású történeti portrék egyik első - ha nem a legelső - emléke bizonyára Jankovich egyik kedvelt darabja lehetett. O maga nem juttatta a múzeumnak, csak unokái ajándékaként került oda. Képünk a 15. századi portréművészet nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő, ismert emléke, eg)' ritka műfaj példái, az ún. kettős képmások, vagyis az eljegyzési vag}' házassági képmások közé sorolható, ügy uralkodói eljegyzés emlékére készült, de nem valóságos eljegyzést örökít meg. A 19. századi nemzeti romantika által gonosznak vélt uralkodó, Arany János László királya jelenik meg előttünk, egy másik szerepében. László történelmi mellékneve a Posztumusz lett, mivel apja, II. Albert osztrák herceg halála után született meg 1440-ben. Anyja Erzsébet, Zsigmond király leánya volt, így vált jogosulttá a magyar trónra. Tizenhét éves korában Prágában hunyt el. A trónörökös III. Frigyes császár udvarában, Közép-Európa egyik legpompásabb kulturális-művészeti centrumában élt és nevelkedett. Az osztrák hatalmi politika nyugat-európai érdekeltségeinek megfelelően VII. Károly francia király Madeleine nevei leányával (1443-1495) kívánták összeházasítani. A korabeli francia és német krónikák leírták a magyar, osztrák és cseh főurakból álló küldöttség útját és fogadtatását Tours-ban, a francia udvarban, és leírták a tizennégy esztendős királyleány kezének megkérését. Hétszáz paripával, huszonnégy, kincsekkel megrakott társzekérrel érkeztek oda. A híressé vált „féte du paon", a „pávaünnepség" másnapján azonban megérkezett Prágából László váratlan halálának híre. „Lancelot, roy de Hongrie" és „Dame Magdaleine de France" házassága így csak dinasztikus álom maradt. László és Magdolna valószínűleg sosem találkoztak, a menyasszony nemsokára Gaston de Foix neje lett, Pamplonában halt meg. Az eljegyzést megelőző tárgyalások idején, a kor szokásai szerint, bizonyosan arcképeik cserélhettek gazdát. A magyar küldöttség is csak rövid időre pillanthatta meg a menyasszonyt a díszsátor kapujánál, anyja társaságában. A krónikák költői szövegei szerint László szerelmi vallomásai amolyan költői közhelyekkel ékes szavak voltak, melyek a középkori szerelmi ideál, a „Minne" jegyében fogalmazódtak meg. Magdolna korabeli képmásáról nincs tudomásunk, csupán Miksa császár, illetve a Habsburgok családfáján ábrázolták. László egykorú portréja azonban jól ismert. Egy balra néző képmása maradt fenn, amely a császáréhoz hasonló viseletben, de a fején rózsakoszorfival mutatja (Wien, Kunsthistorisches Museum, ltsz.: A 1355). Ez bizonyára még „au vif, azaz élet után készült. Ábrázolásai közül kiemelünk egy 17. századi képet, melyen magyar viseletben, fején rózsakoszorúval, hosszú szőke hajjal ábrázolták (Wroclaw). Kellemetlen vonásai a budapesti képen kissé idealizálva jelennek meg, szemben a bécsi portréval. Madeleine mosolygó gyermekarca egyedülálló a 15. századi közép-európai portréművészetben. Feltűnően pompás viseletben látjuk, haját hatalmas Flechtenperücke (copfos paróka) díszíti, az osztrák-délnémet udvari és polgári művészetben gyakran, még Dürernél is látható divat szerint. Viselete nem a korabeli francia divatot mutatja. Ékszerei közül kiemelkedik figurális díszű női koronája, valamint nyaklánca a hatalmas függővel. Vajon láthatjuk-e ezekben az ékszerekben azoknak a jegyajándékoknak az emlékét, amelyekről a szövegek szólnak? A források szerint ezeket otthagyták Tours-ban. Nyomuk nincs sehol, holott a 15. századi világi ötvösség remekei lehettek - ha valóban ilyenek voltak. Magdolna kezében a szekfű, a korban jól ismert virágszimbólum, a házastársi hűség, a szerelem és a termékenység jele. A vőlegény rózsakoszorúja is ezt jelképezi. Jegyespárokat és házaspárokat Németalföldön és Franciaországban elekor többnyire külön-külön, diptichonszerű kettős táblákon ábrázoltak, Németországban ellenben ismert volt ez a műfaj közös képtáblán is, elsősorban a polgári portrékon. E képtípus legnevesebb emléke az ún. Gothai Szerelmespár (Gotha, Schloß), amely Hanau grófjának és polgári származású kedvesének kitűnő képe az 1480-1485 körüli évekből, és amelyet egy ismeretlen közép-rajnai festőnek, az Amsterdami Kabinett mesterének tulajdonít a kutatás. A budapesti kép ennek a remekműnek a legközelebbi „rokona". Mestere minden bizonnyal osztrák, alighanem Bécsben dolgozott. 1457 és 1476 között egy Hans von Zürich nevű udvari festő működéséről vannak adatok, az ő munkái azonban nem azonosíthatók. Másrészről 1457-ben László életjáradékot ítélt meg egy udvari festőjének, akinek a nevét az oklevél nem említi. A budapesti kép portréinak életszerű megjelenítése kiemelkedik a rutinosan ábrázolt dekoratív részletek közül. A kép készülését feltételesen 1480 és 1490 közé helyezi a kutatás; lehetséges, hogy korábbi előkép nyomán festették. Ez utóbbin a király arcmása talán élet után készült, míg Magdolna portréjának elő-