Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK Jankovich valamennyi gyűjteménye közül talán a Collectio imaßinum sorsa alakult a legkevésbé követhetően. Erre tartalma predesztinálta; olyan sokféle - utólag könnyen szétváló - műfaj keveredett benne össze, hog)' a múzeumok specializálódása során automatikusan szinte elemeire esett szét. Ráadásul a gyűjteménynek már a múzeumba kerülése különleges. Ennek az egységnek az inventálását hagyták a legkésőbbre (nem számítva a könyveket), és még nem voltak vele készen, amikor az anyagot az 1838-as nag)' pesti árvíz idején a Vármegyeházára kellett menekíteni. A lajstromba vétel a 139. tétellel megszakadt, és a többi kép és szobor akkor leltározatlanul maradt; ezekre a lista végén csupán eg)' rövid záradék ( Observatio) utalt, amely nem tért ki még e darabok számára sem: „Megjegyzés. Ezeken kívül vannak még más, a tekintetes Jankovich Miklós úr értékeinek tárházában őrzött képek és egyéb vésett munkák, azon felül sok egyházi kép, amelyek a gyűjteményhez tartoznak, leginkább a német iskolából valók, a 15-16. századból, fára festve, amelyeket felső Magyarország különböző templomaiból, tudniillik Lőcséről, Kassáról, továbbá Gömör és Kis-Hont vármegyékből, fáradságot nem kímélve, gonddal gyűjtöttek öszsze. Ezek az idei árvíz alkalmával a tekintetes Jankovich Miklós úr kéziratainak tárházából, ahol őriztettek, a ház összeomlásának veszélye folytán sürgősen, kapkodva a nemes Pest Vármegye fegyvertárába vitettek át, a Nemzeti Múzeum intézménye protectorának parancsára. Ezek öszszeírását tehát, mihelyst lehetséges lesz, el kell készíteni, és ehhez a listához kell csatolni." („Observatio. Sunt praeter has in conclavi pretiosorum Sp(ecta)b(i)\is D(omz)ni Nicolai Jankovich asservatas imagines, aliaque monumenta anaglipha, ultro adhuc plures imagines ecclesiasticae ad hanc collectionem pertinentes, potissimum a schola germanica seculi 15-i et 16-i in ligno elaboratae, atque e diversis Hungáriáé Superioris ecclesiis, utpote Leucsoviensi, Cassoviensi, Comitatibus item Gömöriensi et KisHonthensi indefesso studio collectae; quae occasione exundationis anni currentis e conclavi Manuscriptorum Sp(ecta)b(i)\is D(omi)m Nicolai Jankovich, ubi eaedem asservabantur, urgente in domo ruinae periculo, labore tumultuario ad armamentarium l(ncliti) Comitatus Pesthiensis, ita iubente Summo et Providentissimo Instituti Musei Nationalis Protectore, translatae fuerunt, quarum proin conscriptio, ubi earn facere licuerit, huic elencho suppletorie subnectenda erit.") Ennyit és nem többet tartalmaz ez a záradék, amelyet latin kezdőszava alapján Observatiéként szokott emlegetni a szakirodalom, ezzel szinte önálló életre keltve egy szűkszavú megjegyzést. A listán szereplő imaßokat a Magyar Nemzeti Múzeumban nem leltározták újra, az inventálatlanul hagyottakat pedig csak utóbb vették leltárba. A Jankovich-gyűjtemény képei és szobrai nem maradtak együtt, és amikor a múzeumban összegyűlt festményeket a specializálódás során különálló gyűjteményekbe osztották szét, végképp elkerültek egymás mellől. A fatáblára, vászonra és fémlemezre festett képek részben az Országos Képtár, részben a Történelmi Képcsarnok állományába kerültek. Utóbbiba jutottak azok, amelyeket akkor magyar történeti tárgyúaknak tekintettek, ami alkalmasint nem mindig felelt meg annak, hogy maga Jankovich mit sorolt egykor e csoportba. A Hunyadi János és Ciliéi Ultik ábrázolásának tartott, kőlapra rajzolt-festett portrépár az Országos Képtár állományát gyarapította, miután kiderült róla, hogy mindkét modell ismeretlen (47. sz.). Szintúgy ide vették azt a rézlemezre festett Mária Magdolna-képet is, amelyet Jankovich a székesfehérvári bazilika romjai között még álló gótikus kápolnából annak lebontása előtt - szerzett meg (31. sz.). Miután az Országos Képtár beolvadt a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárába, mind a három kép - kvalitása miatt - marginalizálódott; a Pigler-katalógusba már egyik sem került bele, útjuk végül a múzeum selejtraktárába vezetett. Más, kvalitásos „magyar" művek, miután megszűntek hungaricumok lenni, felszívódtak az európai képek között; így például arról a portréról, amelyet Jankovich Zsámboki János képmásának tartott, később kiderült, hogy Tintoretto műve, s miután világossá vált, hogy ábrázoltja ismereden, magyar vonatkozása kiesett a köztudatból (17. sz.). Jankovich jobb olasz és német képei tehát miután lefoszlott róluk a túlöltöztető attribúció - feloldódtak a Régi Képtár állományában (1. 15, 27. sz.). A kevésbé kvalitásos képek közül néhányat a 19. század végén vidéki múzeumokban helyeztek el. így került például Petrarca múzsájának, Laurának a portréja a Délmagyarországi Múzeumba (Inv. Imciß., 53. sz.; jelenleg háborús veszteségként tartják nyilván). Az új attribúciók és a Szépművészeti Múzeum egyre magasabb kvalitásigényei a gyűjtemény egészét érintették. Volt azonban Jankovich képei között egy olyan csoport, amelyre egészen másféle pályafutás várt. Gyűjteményének karakteres része volt a gótikus táblaképek csoportja. Úgy tetszik, ezek zömére is vonatkozott a Collectio imaßinum említett záradéka, vagyis - inventálatlanul maradva - provenienciájuk már a 19. század második felében homályba veszett. Már 1881-ben feltűntek közöttük a késő középkori magyar festészet képviselői. Úgy tetszik, hogy ezek