Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
MRAVIK LÁSZLÓ: Jankovich Miklós és a magyarországi műgyűjtés a 19. század első felében
gári" gyűjtés egy sajátos képviselőjéről emlékezzünk meg, Litteráti Nemes Sámuelről (1796-1842), aki szenvedélyes gyűjtő és műkereskedő volt, olyan, hogy szerzéseinél gyakran becsapta a műtárgyak birtokosait, de a tőle vásárlók bizalmával szintén visszaélt. Számos kitűnő dolog is volt a birtokában, igazán nevezetesek azonban hamisítványai. Az a kisebb baj, hogy az ötvöstárgyak származását saját készítésű feliratokkal hitelesítette, és becsüket öregbítette, ám okleveleket és középkori kéziratokat maga is hamisított, méghozzá egészen elsőrangúan, semmivel sem maradva el az itáliai és német csinálmányoktól. Jankovich Miklósnak 1833-tól adott el könyveket. E nemben jó két tucattal be is csapta őt, akinek birtokában a kor kiváló tudósai is tanulmányozhatták a Litteráti által machinait középkori imádságokat, krónikákat, s maguk is áldozatul estek a csalásnak, melyeket folyóiratokban és könyvekben mint eredetieket tették közzé. Szerencsére a hamisítás kiderülte után a Nemzeti Múzeum megtartotta e dolgokat, melyeket ma az Országos Széchényi Könyvtár őriz. Litteráti hamisításaiban volt hazafias és népnevelő jelleg, régiségeivel járta az országot és sikerült is érdeklődést keltenie e dolgok iránt, bárha kétes módon is. Mutatványos volt, egyik bemutatóhoz írt kísérő kiadványának címe kiválóan érzékelteti az erdélyi származású tudományos-műgyűjtő szélhámost: „Múmia hírlap, mellyel... egynehány napi mulatása alatt, a közönséges nézés véget kitette azon régi ritkaságokból álló gyűjteményét, melyről nagyítás nélkül bátorkodik állítani, hogy a t. t. urak, s asszonyságok megelégedéseket fogják lelni, a jó ízlésű ifiak tanulni elrepült századok geniussával közelebbről megismerkedni." Főnemesek és gazdag köznemesek is szerepeltek a korábbi tulajdonosok között, de aránylag kevesebben és általában akkor, nem mindig persze, ha a család fiágon vagy egyébként is kihalt. Jellegzetesen ilyen eset az Illésházy István grófé, hasonló az ifjabb gróf Viczay Mihályé (1756-1831) is, utóbbinál, valamint báró Orczy László esetében árverésen lehetett a könyvekhez férni, előbbié Pozsonyban és Bécsben, utóbbié Kassán került aukcióra. A Keglevich családban több jeles könyvgyűjtő is akadt, gróf Keglevich György (1756?-1810, Nagyszombaton végzett bölcsészdoktor, ezredes, visszavonulván írt egy hadtudományi munkát) igen sok kiváló könyvet hagyott hátra, melyek közül Jankovich már 1810-ben több száz darabot megvett. Mindent egybevetve azonban a nagy főúri könyvtárak Jankovich idejében részint együtt maradtak, részint elég sokat ajándékoztak közintézményeknek, főleg az Akadémiának. Természetesen Jankovich Miklós a könyvkereskedőket is bevonta szerzeményező hálózatába, és a magyar határokon túl is voltak megfelelő kapcsolatai. Pesten Eggenberger József könyvkereskedése volt az egyik legjobb, melyben kiváló festményeket és metszeteket is lehetett vásárolni, Weigand Mihály többnyire csak könyveket árusított, más régiségeket nem, hasonlóképpen volt Müller és Burián cégeivel is. Pozsonyban Philipp Korn volt a kereskedője, Bécsben pedig egy sereg firma állt rendelkezésére, Gamorra, Blumauer, Förster, Gerold, Kaulfuss, Vanzetti und Bernardini, valamint a mindenféle egyéb műértékkel is foglalkozó Artaria. Ezen kívül németektől vett nagy mennyiségeket, 1804-ben Helmstedtben, J. B. Carpzow gyűjteményéből, 1812ben Nürnbergben Ebner-Eschenbachnál vett rengeteg darabot, az utóbbi helyen számos kiváló kódexet is, 1819-ben Regens burgban, a Reisach-könyvtárból ugyancsak bőségesen merített. A lipcsei Spohn-féle könyvgyűjtemény 1819-20-ban tartott aukcióin gyarapodott, utolsó nagyobb németországi vásárlásait 1835-ben ejtette meg, amikor számos német városban járt, és rengeteg könyvvel tért haza. Ami már most a Jankovich-könyvtár javát illeti, lássuk annak rövid summázatát. Kimagaslik egy görög nyelvű Evangélium, egy a 12. századból származó hártyakódex (233. sz.); egy úgynevezett „Schwabenspiegel", német nyelvű kártyakódex, a 13. századból; Epistolae Sancti Pauli omnes, 13-14. századi hártyakódex, egykor II. Henrik császár tulajdonában (ez a második gyűjtemény része volt) (201. sz.); francia készítésű és 13. századi, az ún. „Gemmingeni biblia", egy latin nyelvű hártyakódex. Itáliai, 14. századi a Livius-kódex (érdekessége, hogy a 16. században már Budán volt); Curtius Rufús Nagy Sándor-életrajza viszont még 15. századi és Cennini másolta, ez része volt Mátyás ldrály könyvtárának (206. sz.). Ugyancsak a nagy magyar uralkodó számára készült a Ransanus-kódex, egy magyar történelemmel foglalkozó munka, melyet azonban már csak a halála után fejezett be a szerző, s utóbb Bakócz Tamás esztergomi érsek szerezhette meg, később a Révay-, Thurzó- és Illésházy-gyűjteményekben volt (208. sz.). Fontos történeti munka Galeottus Martius nevezetes hártyakódexe a 15. század végéről (De dictis et /actis regis Matthiae). Corvinának hitték, de nem az. A Mossóczy-biblia szövege francia, 13. századi, miniálása itáliai a 15. század elejéről, valaha Mossóczy püspöké volt, aki Zsámboki Jánostól kapta (204. sz.). Papírkézirat 1489-ből Pelbartus de Temesvár: Biga salutis seu sermones de sanctis című műve. Egy Missale Latinum (1484) hajdan Batthyány Boldizsáré volt, a Paracelsus-kódex érdekes német hártyakódex (221. sz.). Emellett számos magyar nyelvemlék, köztük a Jordánszky-kódex két lapja is Jankoviché volt (225. sz.). A nyomtatott könyvek száma hatalmas, de egészen pontosan nem határozható meg, mivel a 19. század 70-es éveitől a könyvtári rendszer változásai megbontották a Jankovich-könyvtár integritását, és teljesen bizonyosan ma már nehéz, talán lehetetlen is rekonstruálni. Német nyelvű ősnyomtatvány és 16. századi antiqua közel 1200 kötet; bohemicák és polonicák kb. 1000 kötet, keleti tárgyai régi könyv mintegy 80. A hungaricaanyag csaknem teljes. Ugyancsak közel áll a teljességhez a cseh nyelvű nyomtatott bibliák gyűjteménye. Köztük volt a Hess András-féle első nyomtatott magyar nyelvű könyv, Fejérváry Károly gyűjteményéből (243. sz.). Ritkaság az Ordinarius secundum veram notulam sive rubricam alme ecclesie Agriensis; Velencében készíttette Jacobus Schaller budai kiadó, Nicolaus de Franckfordia nyomdájában, 1514-ben. A könyvtár tartozéka több száz térkép s mintegy 3000 metszet, utóbbiak közül csaknem 600 darab várábrázolás és városkép, különlegesség a közel 100 darab eredeti dúc. A nyomtatványok között magyar nyelvű kb. 12 000, idegen nyelvű 50 000, benne közel 20 000 egy- és kétleveles aprónyomtatvány található. A könyvgyarapításban Jankovich igen fontosnak tartotta, hogy abban minden tudományág megfelelő súllyal szerepeljen, fő szempontja azonban a „Magyar Könyvtár", azaz minden magyar vonatkozású nyomtatott könyv összegyűjtése volt. S ezt a hatalmas és teljessé legfeljebb elméletileg tehető célt igen jelentős mértékben sikerült is megvalósítania. A Jankovich-gyoijtemény túlnő azokon a kereteken, melyek ebben az írásban részletesen ismertethetők. Ezért kényszerűségből a levéltári anyagáról ejtsünk itt néhány szót: megtalálható volt benne mintegy 6000 darab oklevél (nem számítva ide a Jankovich családra vonatkozó iratokat), közte Sebenico városának oklevele 1167-ből (későbbi átiratban); cseh diplomatarium a 14-15. századból, Miksa császár, II. Rudolf császár, Verancsics Antal, Verancsics Faustus, Illésházy István nádor, valamint Homonnai Drugeth Bálint oklevelei; Luther Márton végrendelete és Philipp Melanchthon levele (275., 276. sz.); utóbbi kettőt a katolikus lankovich a pesti magyar evangélikus egyháznak adta; családfák, például az alsólindvai báró és gróf Bánffy családé.