Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR

254 zők kéziratainak kiadását tekintette. Tudós filológusokból álló baráti körében szövegkritikai munkát is végeztek, a kiadásra szánt műből igyekeztek minél több megbízható kéziratot vásárolni, kölcsönözni, s ezek szövegének kritikai vizsgálatával szerkesztették meg a nyomtatásra szánt kéziratot. 1495 és 1498 között öt fólió kötetben adták ki görögül Aristoteles munkáit (a Poetica, a Rhetorica és a Rhetorica ad Alexandrám kivételével), valamint Theophrastos műveit. Az itt bemutatott példány a gyűjteményes ldadás első kötete, mely Aristotelésnek az i. sz. 6. századtól Chganon összefoglaló címen nevezett logikai és dialektikai munkáit tartalmazza. Aldus Manutius latin nyelvű előszavából sok érdekes adatot tudhatunk meg a kiadás körülményeiről. Az egész művet támogatójának, egykori lelkes tanítványának, az ifjú Alberto Pio Carpi hercegnek ajánlotta. A hatalmas filológiai munkában számos tudós vett részt, így Alessandro Bondino, akit leginkább a humanista szokás szerinti görögös nevén (Agathémeros vagy Euhémeros) ismertek, továbbá Scipione Forteguerri (görögösen Karteromakhos), valamint Marcus Musurus és a genovai Lorenzo Maioli. A kötet első levelén, mintegy címlapként, három görög nyelvű epigramma olvasható: az elsőt az előszó tanúsága szerint Aldus egy kódexben találta, s anonim szerzője a mű szerzőjét és címét foglalta versbe, a második epigrammában a fenti Scipione Karteromakhos a kiadó érdemét emeli ki, a harmadikban pedig maga Aldus ajánlja a művet az olvasóknak, a múzsák barátainak. Az ezután következő előszóban Aldus megemlíti a korszak legjelentősebb görög nyelvet ismerő tudósait, s számba veszi az aristotelési életmű további tervezett köteteit is, melyek 1498-ig meg is jelentek. A következő levélen Alessandro Bondino görög nyelvű bevezetőjét olvashatjuk, melyben kifejti, hogy az aristotelési filozófia fölötte áll minden korábbi irányzatnak. A görög művek hiteles szövegének megállapításához igyekeztek számos kéziratot beszerezni. Sokáig úgy gondolták, hogy Aldus Manutius a velencei Biblioteca Marciana gazdag állományát is rendszeresen használta munkájához. A görög Béssarión bíboros 1468-ban hagyta a velencei köztársaságra igényesen gyarapított könyvgyűjteményét, mely a görög filozófia, retorika, dráma és történelem körébe tartozó munkák teljességére törekedett, s a Marciana alapgyűjteménye lett. A kódexek viszont hosszú évtizedekig beládázva álltak a velencei Doge-palota egyik termében, a Sala Novissimában úgy, ahogy őket egykor Rómából átszállították, sőt a ládákat a terem egyik végén egymásra helyezték, s hogy senki se dézsmálhassa meg, fából falat húztak eléjük. Béssarión könyvtárához csak 1515-ben, tehát Aldus halálának évében férhettek hozzá a tudósok. Az egyes aristotelési művek kéziratait szinte egész Európából igyekeztek beszerezni, kölcsönözni vagy lemásoltatni, Velencén kívül Firenze, Milánó, Görögország és Anglia is látókörükbe került. A kiadásban, a szövegek másolásában jelentős szerepet játszottak a krétai tudósok, mert a sziget ekkor még nem került török befolyás alá, s a görög anyaországból menekült tudósok első célpontja lett, innen mentek tovább leginkább a lagúnák városába. A nyomtatáshoz szükséges görög betűk metszése is megoldandó feladat volt. Aldus Manutius kiváló betűmetszője, Francesco Griffe a környezetükben élő görög tudósok, másolók kurzív írását vette alapul, s a későbbiekben négy különböző méretű sorozatot metszett. Az Aristotelés-kiadás betűinek metszéséhez nagy valószínűséggel Marcus Musurus kézírását választották mintául, más vélemény szerint viszont Aldus Manutiusét. Az egyébként szép írás a sok betűkapcsolás és rövidítés miatt bizony nehezen olvasható, s mivel ezek a típusok hosszú évtizedekig hatással voltak a görög betűk nyomtatására, a későbbiekben a metsző és a kiadó döntése sok kritikát kapott. Szövegkritikai szempontból is sokáig, egészen a 19. század első harmadáig volt mérvadó az Aldus és köre által megállapított szöveg, tévedéseiket és hibás megállapításaikat csak ezután javította az egy^éb kéziratos hagyományt is feldolgozó szövegkritika. 1500 körül Aldus Manutius néhány, főleg görög barátjával és munkatársával létrehozta alapszabállyal is rendelkező tudós társaságát, a Neacademiát, melynek feladata a görög nyelv és irodalom tanulmányozása, görög és latin szövegek vizsgálata, kiadása, továbbá a ko-