Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR
csereképpen átadták az EK-nak. (Erről részletesen 1. 244. sz.) Budapest, Egyetemi Könyvtár, jelz.: Inc. 10 A magyarok történetét, az első, Magyarországon készült nyomtatványt hosszú ideig úgy tekintette a kutatás is és a művelt nagyközönség is, mint a nagy reneszánsz uralkodó, Mátyás király idején országunkra köszöntött szellemi pezsgés egyik fényes eredményét. Az utóbbi évtizedekben azonban - Soltész Zoltánné és Borsa Gedeon kutatásai nyomán - kiderült, hogy Andreas Hess meghívása mögött nem a király, hanem minden bizonnyal a művelt esztergomi érsek, Vitéz János állt, és a budai ősnyomda kudarea a Vitéz és Janus Pannonius szervezte Mátyás elleni összeesküvés bukásával függött össze. Hesst az 1470-1471 fordulóján Rómában követségben járó Kárai László budai préposton keresztül hívta Magyarországra Vitéz, valószínűleg a pozsonyi egyetem, az Academia Istropolitana céljaira, de mire a nyomdász megérkezett, az érsek már kegyvesztett lett, és hamarosan meg is halt (1472. augusztus 9). Ennek a drámai történetnek nyomait őrzi maga a Chronica is: sikerült kimutatni, hogy a mű előszavát tartalmazó első levelet - s a vele lappárt alkotó 12. levelet - a nyomtatás befejeztével újraszedték, és másodszor is kinyomtatták. Ennek csak az lehetett az oka, hog)' az eredeti előszót eltávolították, bizonyára azért, mert Vitéznek szólt, akinek a nevével 1473 pünkösdjének vigiliáján nem lett volna célszerű dicsekedni. így kerülhetett Kárai László prépost neve az ajánlásba. (BORSA GEDEON: Hess betű öntvényeinek merete és az ebből levonható következtetések. [1988] In: Borsa 1996, 67-75.) A nyomda másik munkája, a szerény terjedelmű és küllemű Basilius Magnus- Xenophón-kötet, benne az Apologia Socratisszú, talán szintén Vitézre - vagy szellemére - utalt. (Vö. RITOÓKNÉ SZALAY ÁGNES: A magyar humanizmus-kutatásról Schallaburg után. [1996] In: Uő.: „Nympha super ripam Danubii". Tanulmányok a XV-XVI. századi magyarországi művelődés köréből. [Humanizmus és reformáció, 28.] Budapest 2002, 14.) lankovich Chronica-példánya az egyetlen, amelyet készülése óta Magyarországon őriznek. A gyűjtő már 1793tól szokásos szívósságával eredt a nyomába a Felföldön őrzött könyvnek, s 1796-ban megszerezte Fejérváry Károly özvegyétől. Szerzeményének rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított, annál is inkább, mert - tájékozódva a kötet irodalmában - úgy vélte, hogy a Chronicávzl egybekötött Caesar-mű, a De bello Gallico is a budai nyomda terméke. (Ez a hibás vélekedés még 1877-ben is tartotta magát.) A kolligátum (benne harmadikként Petrarca Caesar-életrajzával) eredeti középkori - Magyarországon készült kötésében őrződött meg. Ezt bontották szét, amikor a Hess-nyomtatványt elcserélték az Egyetemi Könyvtárral. M. Á. Fejér 1817, 16; RMKll 1; GW6686; C/H986; RM'Ny2; BORSA GEDEON: A hazai ősnyomtatványok példányai. (1988) In: Borsa 1996, 37-46; BORSA GEDEON: Hess nyomtatványainak papírja és kötése. (1989) In: Borsa 1996, 88; ROZSONDAI MARIANNE: Magyar gótikus és reneszánsz könyvkötések. In: Pannónia Regia 1994, 452. 244. Caius Iulius Caesar: A gall háború és Petrarca Caesar-életrajza Kolligátum: (1) [Francesco Petrarca:] Vita Iulii Caesaris. [Esslingen], 1473, [Konrad Fyner]; (2) Caius Iulius Caesar: Commentarii de bello Gallico. [Esslingen, 14J73, [Konrad Fyner] Papír; foil. [82+74]; 2°; rubrikáit példány; egykorú, restaurált, magyarországi vaknyomásos, gótikus, barna bőrkötésben; mindkét mű csonka: Petrarca művéből hiányzik az aj_ 2 levél, Caesar munkájából a c 2 , c 8 , d 4 és az utolsó üres levél Fejérváry Károly könyvtárából került Jankovich Miklóshoz. A kötéstábla belső oldalán kézzel: „Jankowich Miklós gyűjteményéből". Az első előzéklapon Jankovich Miklós kézírásos bejegyzése: „Videntur haec Boni Accursii Pisani Animadversiones in Comentaria (/) Caesaris omnia, esse, quibus subjungitur ipse Caesar de Bello Gallico". Számos egyéb latin és néhány magyar nyelvű bejegyzéssel. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, jelz.: Inc. 545