Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR

kimutatható, ekkor tűnik fel az Oszvald-képeken és -szobrokon - elsősorban Dél-Németországban és Ausztriában - a csőrében gyűrűt tartó holló, amely a legenda-regény szerint Oszvald követe volt a leánykéréskor. A kiállított kéziratban megtalálható változat az ún. Müncheni Oszvald verses legenda-regénynek a prózafeloldása. A Szent Elek-legenda hasonló, házasság-negációban végződő életutat mutat be mint szentségre vezető életformát. Az előkelő római családból származó Elek (Alexius) házassága napján elhagyja szüleit és menyasszonyát, Edesszába zarándokol, koldusként tengeti életét, és csak egy halála után előkerülő levélben fedi fel inkognito ját. Ez a legenda is nagy népszerűségre tett szert a 14-15. században, német nyelven két verses és több prózai változata van. Több magyar redakciója is készült a középkor végén (vö. ILLÉS GYULA: Szent Elek-legendáink és az Eleklegenda forrásai. Budapest 1913). A kódex kiállítása egyszerű, csak az Oszvald-legenda elejét díszíti egy ötsoros, girlandos iniciálé. A fatáblás, rombuszvonalakkal díszített bőrkötés eredeti, az öt sárgaréz koptatógombból csak kettő maradt meg. V. A. VIZKELETY, ANDRÁS: Der Budapester Oswald. In: Beiträge zur Geschichte der Deutschen Sprache und Literatur (Halle) 86 (1964), 107-188; Vizkelety 1969, 75-76; VU VI, 766-772. 221. Alkimista traktátusok és receptek 1487-1492 Svájc Papír; foil. 162; 205 x 145 mm, írástükör: 165/175 x 82/100 mm egy szövegkéz és két betoldó kéz írása, gótikus kurzíva; restaurált, közel egykorú bőrkötés Johann Jakob Hertel (Nürnberg; rézmetszetű ex librise a kiragasztott előzéken), majd Jankovich Miklós tulajdonában (a fol. lr-n tollal: „Jankovich Miklós gyűjtem."). Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: Cod. Germ. 36 A kéziratot Paracelsus eredeti kézirataként kínálták Jankovichnak, amint ezt a kódexbe helyezett papírlap bizonyítja („Original Manuscript von dem Welt berühmten Theophrastus Paracelsus"), és ő feltehetőleg ebben a hitben is vette meg, amit a magas vételár (Ír: „a 60 ducatis") igazolni látszik. Hänel katalógusa is így tünteti fel. Ez persze kronológiailag sem lehetséges: Paracelsus (eredeti nevén: Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus von Hohenheim) 1493-ban vagy 1494-ben született, és 1541ben halt meg, nagyrészt Svájcban működött. Az elülső kötéstábla belső oldalán nyomtatott ex libris található címerrel és „Joh. Jacob Hertel" felirattal, amely bizonyára az 1836-ban elhunyt nürnbergi költőre és útirajzíróra utal. Jankovich nürnbergi könyvvásárlásai ismertek. A kötet vag}' félszáz rövid traktátust, alkímiai, egészségiig}! és háztartási receptet tartalmaz (az aranycsinálás ról is!), amelyek közül többet sikerült azonosítani más egykorú kézirattal. A nevesített szerzők között szerepel Kuno von Falkenstein trieri érsek, Arnoldus de Villa Nova, Bonifác pápa és Ricardus Taurinus. Ami talán a könyvkereskedőt megtévesztette, és a Paracelsusnak való tulajdonításra indította, az az, hogy a kézirat valóban svájci provenienciájú. Ezt igazolja a német receptek nyelvjárásán kívül egy bejegyzés, amely szerint a tulajdonos egy Mathis Hock nevű glarusi fűszerkereskedőnek 1491-ben 1 forintot kölcsönzött (a hátulsó kötéstábla belső oldalán: „Item ich habe gelühen dem Mathis Hock von glariß in swiz dem würtzler j gulden vif donnerstag noch conuersione stj pauli anno domini LXXXj"). Glarus ugyanis Schwyz kanton egyik helysége. A kódexben számos tollrajzos ábra található: retorták, lombikok és más alkímiai eszközök, a velük való kémiai műveletek ábrázolása. A díszes, nagyjából egykorú, de nem eredeti bőrkötést 1955-ben restaurálták. A rossz sorrendbe befűzött ívek eredeti sorrendjét ekkor rekonstruálták. V. A. Fejér 1817, 9-10; Hänel 1839, 611; PLOSS, EMIL: Studien zu den deutschen Maler- und Färberbüchern des Mittelalters. Diss. München 1952 (gépirat); Vizkelety 1969, 98-105.