Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR

várt: száműzetés, börtön, gályarabság. Az elítéltek Pozsonyból Lipótvár várába kerültek, ahonnan 1675. március 18-án indultak el gyalog az Adriára. Itt hajóra tették és Nápolyba vitték őket; egy évig szolgáltak rabszolgaként nápolyi gályákon. Az európai protestáns közvélemény rögtön értesült a perről, egy évbe tellett azonban, míg néhány ország diplomáciai fellépésének, személyesen a Bécsben szolgálatot teljesítő Hamel Bruyninx holland és Oxenstierna svéd követeknek köszönhetően kiszabadultak. Szabadulásuk után rövid ideig Európa protestáns országaiban éltek. Néhányan egyetemi tanulmányokba kezdtek, néhányan letelepedvén lelkészi hivatalt kaptak, legtöbbjük azonban hazatért. (Vö. Galéria omnium sanctorum. A gályarab prédikátorok emlékezete. Szerk. MAKKAI LÁSZLÓ. Budapest 1976; Vitetnek ítélőszékre ... Az 1674-es gályarabper jegyzőkönyve. Kiad. S. VARGA KATALIN. Pozsony 2002) Nikléczi a száműzetés évei alatt bejárta szinte az egész protestáns Európát. Mindenütt akadtak patrónusai, akik - mint az albumba írott ajánlásaikban nevezik - a „mártírt", „Krisztus győzhetetlen hitvallóját", „az igazság bajnokát" tisztelték benne. Albuma, csakúgy, mint sorstársaié, Ladmóczi Istváné és Simonides Jánosé, a raboskodás emlékeként egyedi darab a szokványos peregrinusalbumok között. Szabadulása előtt néhány héttel, február 13-án nyitotta meg, első bejegyzői Georg (fol. llr) és Philipp Veltz (fol. 13r), kereskedő testvérpár, akik Nápolyban mindvégig gyámolítói voltak a raboknak. A gályarab prédikátorok bejegyzéseinek legtöbbike március végén és áprilisban, szabadságuk elnyerése után került az albumba Velencében. A későbbi bejegyzések alapján úgy tűnik, Nikléczi az útját Sellyei M. István és Alistáli K. György társaságában folytatta, ők júliusban írták be emléksoraikat Zürichben. Nikléczi még ugyanebben a hónapban elérte Heidelberget, Tübingent, majd augusztusban Frankfurton, Kölnön keresztül Utrechtbe jutott. Szeptembertől novemberig a németalföldi városokat lakta (Hága, Leiden, Amsterdam, Haarlem, Rotterdam), majd London következett (november-december). A legközelebbi bejegyzés 1677 júniusában datálódik Koppenhágában, szeptemberben még mindig itt találjuk Nikléczit, októbertől egészen a következő év májusáig Stockholmban él. 1678 júliusában Hamburgban van, fél évvel később, 1679 januárjában Wittenbergben. Az utolsó bejegyzés 1679. február 25-én Boroszlóban került az albumba, minden bizonnyal hazafelé tartó útján. Holland levéltári források alapján az utazásait „diplomáciai" szolgálatnak is tekinthetjük. Több menekült protestáns lelkész tekintette feladatának, hogy Európa figyelmét felhívja a magyarországi protestáns egyházak veszélyeztetettségére. A három év emlékét számtalan bejegyzés őrzi, lelkészeké, polgároké és néhány magyaré, peregrinus diákoké és külföldön letelepült hungarusoké vegyesen. Tübingenben az eperjesi Johannes Schwarzcal (fol. 173r), Hágában Tarczali Pállal (fol. 214r), Leidenbcn Kolosvári Istvánnal (fol. 23Ív) találkozik, Londonban Almási Péterrel (fol. 184v) és Böszörményi Rátz Jánossal (fol. 145r), Koppenhágában Johannes Wittmannal (fol. 264v) és a körmöcbányai származású Michael Zachaeivel, a város német templomának kántorával. Wittenbergben Johannes Dobius (fol. 266v), Martinus Leutmann (fol. 267r) tótprónai hungarusok és egy szepességi, Jeremias Pilarik (fol. 267v) jegyeznek be az albumba. Nikléczi hazatérte után Alsósztregován, majd 1685-től Besztercebányán volt a szlovák evangélikusok papja (Nikléczi személyéhez vö. UMIL 1645. [VARGA IMRE]). A kinyitott oldalakon Philipp Jakob Spener (fol. 84v) és Samuel Pomarius (fol. 85r) bejegyzését látjuk. Spener (1635-1705) lutheránus teológus, 1666-tól frankfurti esperes; munkásságának eredményeként az evangélikus egyházban nagyon jelentős lelki megújulási mozgalom bontakozott ki (vö. WALLMANN, JOHANNES: A pietizmus. Budapest 2000). 1670-ben esperesi lakásában hívott össze egy laikus csoportot bibliaolvasásra, lelki beszélgetésre. A találkozók rendszeressé váltak és a „Collegium pietatis" nevet kapták, tagjaikat pedig hamarosan pietistákként kezdték emlegetni. Spener a pietizmus programját nyilvánosan 1675-ben Pia desideria... című könyvében hirdette meg. Nikléczi a frankfurti tartózkodás során és a Spenerrel való találkozáskor minden bizonnyal szerzett - legalább felületes - ismereteket a kibontakozó kegyességi mozgalomról. A másik bejegyző Samuel Pomarius (1624-1683) sziléziai származású evangélikus lelkész, 1667-től 1673-ig az eperjesi kollégium tanára volt. Ezután Wittenbergben tanított, majd lübecki lelkész és végül szuperintendens lett. Az album Nikléczi halála után fiára szállt; a 18. század végén Fejérváry Károly tulajdonában volt, az ő hagyatékából került Jankovich Miklós gyűjteményébe. F. F. Fejér 1817, 22; ASZTALOS MIKLÓS: A gályarab Nikléczi Boldizsár diplomáciai utazása. In: Károlyi Árpád-emlékkönyv. Budapest 1933, 66-72. 218. Johann Georg Ludwig album amicoruma 18. század első fele Papír, pergamen; foil. 170; 97 x 150 mm; eredeti pergamenkötés Jankovich Miklós első gyűjteményéből (ovális gyűjtőpecscttel). Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: Oct. Lat. 126 Johann Georg Ludwig nürnbergi származású diák az altdorfi egyetemet látogatta 1716 és 1721 között, a bejegyzések a teológiai és a filozófiai fakultás hallgatóitól származnak. A bejegyzők között magyar diákot nem találunk. A kinyitott oldalpár bal oldali lapján szabályszerű, poétikailag teljes albumbejegyzést látunk. Minden teljes be-