Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR
213 (fol. 78r) bergbc. Az albumozásnak közvetlen előzménye lehetett az a gyakorlat, hogy a tanulmányait befejező diák valamelyik könyvébe, legtöbbször bibliájába, katekizmusába, énekeskönyvébe egy-egy rövid idézetet, esetleg még ezt értelmező kommentárt ír a professzora, ellátva aláírásával is. A műfaj első meghatározását Melanchthontól ismerjük. Ennek értelmében az album a reformátorok személytelen bejegyzéseiből a barátságkultusz késő humanista műfajává vált, amely egyes kutatók szerint akár a levél oldalágának is tekinthető. A Stammbuch használata protestáns egyetemi körökben aló. század második felében olyannyira elterjedt volt, hogy néhány könyvkiadó nyomtatott kötetek piacra dobásával is kísérletezett. Ezekben az előrajzolt címerpajzsok mellett jórészt klasszikus szerzőktől származó idézeteket sorakoztatnak fel. Albumként használnak más nyomtatott könyveket is, pl. illusztrált verses bibliai históriákat, amelyekből a tulajdonosok „belőtt" példányokat készíttetnek, és így alkalmassá válnak bejegyzésekre. A Stammbuch szerkezete a század végére nyerte el klasszikus formáját. Címerrajzok már csak elvétve kerülnek bele, a viszonylag kevés illusztráció között egyre kevesebb az emblematikus jellegű kép, a szöveg dominanciája következtében a könyv haránt alakúvá válik. Egyes kutatók hierarchikus rendet látnak a bejegyzések sorrendjében, az ilyen szerkezetű albumok azonban inkább kivételnek tekinthetők, a bejegyzők sorrendje esetleges, legfeljebb a barátság konstituál valami rendet, amenynyiben az új bejegyzők szívesen választanak olyan oldalt, amelynek közelében baráti nevekre lapoznak, és vannak kedvelt, kiemelt oldalak is, mint például a kötet utolsó lapja. Az album funkciója, szerkezete változatlan marad egészen a 18. század közepéig. Ekkorra a humanista, tudós bejegyzések átadják helyüket a kizárólag a személyességet hangsúlyozó érzelmes bejegyzéseknek. Az albumok címe is megváltozik, a Stammbuch megjelölés mellett egyre több Denkmal der Freundschaft-tal találkozunk, és végül megjelennek a női albumok és Poesie-albumok, a műfaj egyre inkább emlékkönyvvé válik. A magyar peregrinusok albumhasználatát a 17. századtól kísérhetjük nyomon, a műfaj lényegéből adódóan albumaik elkülöníthetetienül betagozódnak a nyugat-európai albumok közé. (Vö. Stammbücher als kulturhistorische Quellen. Szerk. FECHNER, JÖRG-ULRICH. [Wolfenbütteler Forschungen, 11.] München 1981; KLOSE, WOLFGANG: Corpus Alborum Amicorum: CAAC. Beschreibendes Verzeichnis der Stammbücher des 16. Jahrhunderts. Stuttgart 1988.) A bemutatott album tulajdonosáról, Fejérváry Károlyról (1743-1794) Nagy Iván mint egy „nevezetes kézirat-, műs ritkasággyűjtemény" tulajdonosáról emlékezik meg (NAGY IVÁN: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal, II. Pest 1858, 140; vö. még Szentesi Edit tanulmányát kötetünkben). Eperjesi gyűjteményének könyv- és kéziratanyagát Jankovich Miklós vásárolta meg. A halála után, 1795-ben összeállított katalógus (OSzK Kézirattár, Fol. Lat. 35) tanúsága szerint Jankovich legkésőbb 1797-ben megkezdte a tárgyalásokat az özveggyel, Semsey Polyxenával, fiukkal, Gáborral és a könyvanyag kurátorával, Joseph Ganzaugh-gal a gyűjtemény megvételéről. Úgy tűnik, először csak válogatva akart vásárolni, végül 1800-ban az egészet megvette, kivéve néhány kötetet, amelyek Fejérváry Gábornál maradtak, illetve az eperjesi kollégium által kivásárolt egyháztörténeti érdekességű darabokat, talán leginkább kéziratokat. A katalógus tanúsága szerint az eladott gyűjtemény közel 1200 kötetre rúgott, értékét 2765 Ft-ra becsülték, amiből Jankovich 1030-at azonnal kifizetett, és kötelezettséget vállalt a maradék törlesztésére. A becses genealógiai, történeti, egyháztörténeti kéziratgyűjtemény magában foglalta Fejérváry album amicorumát (vö. OSzK Kézirattár, Fol. Lat. 35, fol. 192v), Fábri Gergely (1744), Tobias Kacser (1614), Matthias Korenko (1725), Michael Kretschmar (1680), Nikléczi Boldizsár (1676), Abraham Reguli (1647) albumát, és megvolt a gyűjteményben Paul Essinyi negyedrét nagyságú albuma 1628-ból, „cum imaginibus", amint a katalógus megjegyzi, ám ez utóbbi 1800-ra valami módon elkallódott. Fejérváry albuma kevés bejegyzést tartalmaz. A legtöbb aláírás 1763-ból, Késmárkról származik, feltehetően ekkor fejezte be tanulmányait a város líceumában, fúnius 14-e után elhagyta Késmárkot, majd még ugyanennek az évnek októberében Debrecenben tűnt fel Hatvani István professzornál. Hatvani soraiból (fol. 78r) egyértelműnek tűnik, hogy Fejérváry az elkövetkező időkre a hazai jog tanulmányozását tűzte ki célul, ám a terv megvalósulásának a kötetben nincs nyoma. F. F. Fejér 1817, 22.
