Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR

207 (fol. 255v) rézmetszetű ex librise, alatta barna tintával: „Jankovich Miklós gyűjteménye"). Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: Cod. Lat. 190 A jómódú világi hívek körében a legkedveltebb imádságoskönyv a késő középkorban a hóráskönyv volt. Ez az egyháziak imaórákra beosztott zsolozsmáskönyvének, a breviáriumnak egy rendkívül leegyszerűsített, stilizált változata. A jelen kis kötet tartalmazza a műfaj valamennyi fontos elemét, a liturgikus naptárat, a négy Evangélium meghatározott szakaszait, a Szent Kereszt és a Szentlélek hóráit, Szűz Mária kis zsolozsmáját, a hét bűnbánati zsoltárt, a Mindenszentek litániáját, a halotti officiumot és megemlékezés-könyörgéseket (suffragiumokat) különböző szentekről. A fentiek mellett a Jézus nevéről és Szűz Máriáról szóló tipikus hóráskönyv-imádságok is olvashatók kódexünkben. Utóbb jegyeztek be egy német és egy holland nyelvéi imát a könyv elejére és végére. A hóráskönyveket általában nagyon gazdagon illusztrálták, a képeeskék számának és a dús lapszéldíszeknek csak a megrendelő anyagi lehetőségei szabtak határt. Eladásra készített kis kötetetünket nagy számú, hétsoros figurális vagy jelenet nélküli, díszes iniciálé és alsó-felső lapszéldísz mellett két-, illetve egysoros, arany, kék és vörös kezdőbetűk ékesítik. A könyvdíszítés - stílusa alapján ítélve - Brugge-ben készülhetett. Az utolsó lapon olvasható bejegyzés szerint a könyvecskét tulajdonosa, Johannes de Lympurg báró, bambergi kanonok 1503-ban elajándékozta. A 18. században Jakosics József ferences atya tulajdonában volt, amit az előzéklapra ragasztott nyomtatott ex librise tanúsít. Az OSzK-ba Jankovich Miklós 1830-as gyűjteményével került. M. Ed. Hoffmann 1928, 30; Bartoniek 1940, 190. sz.; Cimélia 2000, 48-49. 208. Pietro Ransano: A magyarok történetének rövid foglalata Petrus Ransanus: Epithoma rerum Hungararum 1489-1490 Nápoly Pergamen, tinta, tempera, arany, ezüst; foil. 169 (a foil. 8. és 169. papír); 247 x 163 mm; fatáblás, vaknyomásos bőrkötésben A kódexet 1512-1513-ban Rómában adta Joannes de Accia Bakócz Tamásnak. 1558-1562-ben Miksa főhercegnél, 1611-ben Thurzó György tulajdonában volt. Ezt követően az Illésházy családhoz került, dubnici könyvtárukból szerezte meg Jankovich Miklós. Az ő első gyűjteményével került jelenlegi helyére. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: Cod. Lat. 249 Pietro Ransano lucerai püspök I. Ferdinánd (Ferrante) nápolyi király követeként érkezett Budára 1488 szeptemberében, hogy kifejezze jókívánságait Corvin János és Bianca Maria Sforza eljegyzése alkalmából, s titokban rábírja a magyar királyt arra, hogy utódjául Beatrix királynét jelölje ki. Ransano 1490 őszéig maradt Magyarországon, s csak II. Ulászló koronázása után ment vissza Itáliába. 1489 januárjában-februárjában fogott hozzá az Epithoma rerum Hungararum összeállításához, s 1490. április 6. előtt megírta a kész műhöz az előszót is. Hazatérésekor Magyarországon hagyott egy példányt, amelyet röviddel utóbb Bonfini használt, s amely 1579-ben nyomtatásban is megjelent Nagyszombatban (RMNy 444), majd nyoma veszett. Ransano a magával vitt kéziraton tovább dolgozott, s az új verziót főműve, az Annales omnium temporum 43. és 44. könyvébe illesztette bele. A végső változat kidolgozása előtt azonban - 1492-ben - meghalt. Ezzel az új szöveggel a magyar tudomány csak a 20. században találkozott. Az első verziót viszont - Pécsi Lukács 1579-es kiadásán kívül - éppen ebből a díszkódexból ismerték századokon át Zsámboki János 1558-as kiadása nyomán (RMKlll 448). E kódex keletkezési körülményei máig nincsenek tisztázva. Különös ellentmondás feszül az ambiciózus illumi-