Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

TÓTH ENDRE: Hamis feliratú római gyűrűk Jankovich Miklós gyűjteményében

csolódik a Jankovich-gyűjtemény egyik darabja. A birodalom területéről fennmaradt ékszerekből alig kéttucat azoknak az egyszerű gyűrűszalagból és fekvő téglalap alakú fejből álló, azonos formájú és azonos feliratú gyűrűknek a száma, amelyeknek a fejére a „fidem" vag)' „fides", a gyűrűkarikára a „

Constantino" (három esetben a „Constanta") szavakat írták fel.

10 A Nagy Konstantin (306-337) és fia, Constans császár (337-350) iránt hűséget tanúsító gyűrűk egyedülállóak a Birodalomban: csak ennek a két uralkodónak a nevét vésték rá erre a gyűrűfajtára. Minden bizonnyal ezekkel a gyűrűkkel jutalmazták azoknak a katonáknak a hűségét, akik a 4. század első évtizedeiben Nagy Konstantint támogatták, amikor a császár az egyeduralom megszerzéséért küzdött a társuralkodókkal, főleg Liciniusszal szemben. A gyűrű a jutalomnak csak egyik része, jelzése, mondhatni megtisztelő jelvénye lehetett: a katonák vagy tisztviselők mintegy kitüntetésként mindig magukon hordhatták. A katona - a közlegény vagy tiszt - magától értetődően hűséggel tartozott az uralkodónak, ezekkel a gyűrűkkel azonban a különleges esetekben tanúsított hősiességért jutalmazták azokat a katonákat vagy polgári tisztviselőket, akik I. Constantinus, majd később Constans oldalán álltak.

11 A Fides-gyűrűket elsősorban a pártharcok időszakában, a trónbitorlókkal, ellencsászárokkal folytatott küzdelem idején ajándékozták. Ezt egy újabban publikált - sajnos lelőhely nélküli aranygyűrű is igazolja, amelyre Magnentius ellencsászárnak, a nyugati tartományokban elismert uralkodónak a nevét vésték rá, és a betűárkokat niellóval töltötték ki.

12 Ennek a gyűrűnek a formája díszesebb a korábbiakénál. A 4. században divatossá váló sokszögletes, fej nélküli gyűrűkarikára vésték fel a feliratot. Magnentius 350-ben Constans császár ellenében öltötte fel Augustodunumban (Autun) az uralkodói hatalmat jelentő bíborköpenyt. Uralkodása a hatalmának elismertetéséért folyt küzdelemben telt. A pannóniai Mursa (Eszék) melletti véres és döntő csata után császárságának napjai meg voltak számlálva. A csata a 4. század legvéresebb és legnagyobb emberáldozatot követelő ütközete volt: Zónaras történetíró szerint 54 ezer halott maradt a csatatéren,

13 Magnentius pedig röviddel ezután, 353-ban öngyilkos lett. Pannoniában három hűség-gyűrűt találtak: Sirmiumban

14 (Mitrovica, Jugoszlávia) és Alsóhetényben

15 (Tolna megye) egy-egy ép példányt, az egykori Baranya megyei Lőcsben eg)' töredéket (csak a gyűrűfej maradt meg a „Fidem" felirattal).

16 Jankovich Miklós gyűrűi között pedig egy olyan található, amelyen a „Fidem Valenti Aug(usto)

n szöveg olvasható. A felirat Valens császárra (364-378) vonatkozik. Ennek a gyűrűnek a formája sem a Constantinus-kori, sem a Magnentius-féle hűség-gyűrűkével nem egyezik. Az 5-6. században szokásba jött

17 építészeti elemeket ábrázoló fejrésze miatt eltér a hűség-gyűrűk egyszerű alakjától. A Valens iránti hűséget tanúsító felirat csak ebben az esetben, egyetlen alkalommal fordul elő. Valens a keleti birodalomrész ura volt, a pannon tartományok nem tartoztak a fennhatósága alá, ezért valószínűtlen, hogy egy ilyen feliratú g)űrű éppen az egykori Pannoniában kerüljön elő. A gyűrű kétségtelenül késő antik forma, és használata Valens császár uralkodásánál később, az 5. században jött szokásba. Ez pedig a gyűrű, illetve a felirat eredetiségét illetően gyanúra adott okot. A másik - már az első pillanatban is elgondolkoztató körülmény az volt, hogy a gyűjtemény feliratos gyűrűi közül a szöveget öt esetben azonos, apró betűkkel vésték fel, annak ellenére, hogy a készítésük között évszázadnyi különbségek vannak. Az azonos típusú betűkre Jankovich Miklós is felfigyelt, amikor a 9. századi gyűrűt vélhetőleg éppen a Valens-gyűrű feliratának az alapján keltezte Valentinianus vagy Valens uralkodására. Továbbá: noha a gyűrűk kopottak, a betűk rajza mégis éles, nincs rajtuk kopásnyom. Ezért arra kell gyanakodnunk, hogy a feliratokat nem a római korban, hanem később vésték rá. Egyébként mind a gyűrűk formája, mind a feliratuk szövege - egy kivételével - korhűnek és eredetinek látszik. A római használati tárgyakon szinte a leggyakrabban előforduló jókívánság: az „utere felix". Ez a felirat azonban a Jankovich-gyűjteményben egy olyan aranygyűrűn olvasható, amely legfeljebb csak egy 19. század elején élt gyűjtő számára tűnhetett római kori tárgynak. A „használd szerencsével" jelentésű szöveget egy középkori aranygyűrűre vésték rá. A feliratokat szemügyre véve olyan további epigráfiai jellegzetességeket lehetett megfigyelni, amelyek nemcsak a vésetek kései idejét döntötték el, hanem a keletkezésükre is némi fényt derítettek. Ha a római feliratoknak csupán a formai jellemzőit tekintjük, a betűk alakja az évszázados változások ellenére a későbbiektől jól megkülönböztethető. A római feliratokat csupa nagybetűvel vésték fel, vagy öntötték bronzba. Kapitális antikvának nevezték később ezeket a - Karolingkorban ismét felújított - betűket; a kisbetűkkel, amelyeket a rómaiak a folyóírásban használtak, nem keverték. Ha csak töredékes egy kőfelirat, és a kő faragása nem figyelhető meg, a feliratok betűtípusai alapján a római vésetek akkor is könnyen felismerhetőek. A pontosabb keltezést tekintve nehezebb helyzetben vagyunk az ún. Instrumenta domestica-típusba sorolható feliratok esetében, mert a használati tárgyakon található szövegek vagy „márkajegyek" feliratait még az utóbbi időben készült feliratkorpuszok is gyakran mellőzik. A betűtípusok és az írás változásának törvényszerűségei éppúgy nincsenek kidolgozva, mint a középkori ötvöstárgyak felirataié. A római epigráfiai emlékekre általánosan vonatkozik az a törvényszerű szabály, hogy a szóelválasztó jeleket - egyszerű pontot vagy díszesebb borostyánlevelet - mindig a sor középső részére vésték fel, és sohasem a sor aljára. Továbbá a szöveg végén nincsen pont vag)' más jel, különösen nincs a sor alján. Márpedig a Jankovich-gyűjtemény öt darab feliratos gyűrűjén ez a rendellenesség figyelhető meg: a felirat végén, a betűsor aljára pontot tettek. Ez pedig kizárja azt, hog)' a feliratokat a római korban véshették volna rá a gyűrűkre. Feltehetőleg emiatt szerepelnek a gyűrűk - ugyan indoklás nélkül - gyanúsként már a Nemzeti