Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - II. KINCSTÁR

tívuma, a fogsorokat a középső résztől elválasztó hullámvonalas keretelés, a két szélső betétmező az egybe komponált négy körrel, a belső mező az álló ovális motívumsorral. Eltérés csak a középső mezőnél észlelhető, ugyanis a rács 90°-kal elfordul a két fésűnél. A budapesti fésű feliratát a betűk lepattogzása miatt a würzburgi ismeretében rekonstruálhatjuk. Az első oldal felirata mindkét fésű esetében azonos: „je le done", míg azonban a würzburgin a folytatás „de bon (coeur?)", addig a budapestin: „pour bien". Középkori inventáriumokban a fésűket egyházi tárgyak között találjuk, ugyanis püspökök felkenésekor használtak azokat, s így emléktárgyakként is méltónak bizonyultak a megőrzésre. A liturgikus fésűk hátoldalán, a két oldalra nyíló tolózár mögött kör alakú mélyedéseket találunk a szent kenőcs tárolására. Ezek későbbi, világi használatban elmaradnak, s helyüket ajánló feliratok foglalják el. A „Qui bien aime, tard oublie "-felirat szerepel az egykori Ráth-gyűjtemény darabján (IM, ltsz.: 53.5074.1), vagy a Zichy-gyűjteménynek a Fővárosi Képtár áttéteként az Iparművészeti Múzeumba került példányán (ltsz.: 54.1519.1). „Prenez plaisir" ajánlás szerepel az Iparművészeti Múzeumban található, feltehetően a Jankovich-gyűjteményből származó következő fésűn. b: A fekvő téglalap alakú fésű bontó és sűrű fogsorral készült, a kettő között gótizáló, áttört, mérműves faragással, egyik oldalán „Prenez plaisir" felirattal, másikon két oldalra kihúzható lécecskével, amely a kenőcs vag}' illatszer tárolására alkalmas. Közeli rokona az edinburghi Royal Scottish Museumban található (WINTER, FERDINAND: Die Kämme aller Zeiten von der Steinzeit bis zur Gegenwart. Leipzig 1906, 10., 43. tábla). Azonos a fésűk szerkezete, aránya, a mérművek faragási módja, mezőkre osztása, a középső áttört csillag és a két-két szélső betétmező, melyet a három egymásba kapcsolódó körrel díszített mezők közötti poncolt, hullámos vonal vízszintesen is két részre oszt; csak a felirat más. Az edinburghi és a budapesti fésűk stíluskritikailag, az egymásba vágó, középen áttört kereszttel kapcsolódó, ismétlődő rácsmotívumok alapján Burgundiái Margit flamand hercegnő 1400 körüli fésűjéhez kapcsolhatók (Paris, Musée du Cluny, ltsz.: Cl.22797). E körhöz tartozik a Jankovich-gyűjtemény harmadik puszpángfa fésűje is. c: E fésű formája már csaknem a négyzethez közelít. Ezen a faragványon megnőtt a fogsorok közötti felület, ennek ellenére a felirat helyét csak jelölték. A kereszttel egybekapcsolt álló oválisok viszont ugyanúgy váltakoznak a gótikus kőrács-motívummal, mint az előző fésűkön, s a körkörös motívumok is hasonlóak. A tolózárak sajnos hiányoznak. Mindhárom fésű a liturgikus fésűk hatását tükröző, de világi használatú, díszesen megmunkált használati tárgy volt. M. Delaborde figyelt fel először arra, hogy királyi inventáriumokban ritkán említenek fésűket (idézi: HAVARD, HENRY: Dictionnnaire de l'ameublement et de la décoration. Paris é. n., IV, 173). Elsőként Magyarországi Klemenciának (Clémence de Hongrie), Magyarországi Mária és Martell (Sánta) Károly unokájának, Anjou Károly Róbert húgának, X. (Civakodó) Lajos második feleségének inventáriumát említi 1328-ból, amely jelenlegi ismereteink szerint az első írott forrás a világi használatú fésűk 14. századi létezéséről. E fésűhöz elefántcsontból való tükör is tartozott. A fésű tisztálkodás célját szolgáló készlet része az olló és a borotva mellett VI. Károly francia király 1399-es inventáriumában is. Több fennmaradt hasonló jegyzék alapján feltételezhető, hog)' a francia királyoknak a 14. században szokásuk volt fésűket adományozni a hozzájuk közelálló udvari embereknek. A Complaincte du nouveau marié ismeretlen szerzője szerint viszont ez idő tájt a férjek feladata volt fésűvel megajándékozni feleségüket (idézi: HARONCOURT, E.: L'Histoire de la France, expliquée au Musée de Cluny. Paris 1922, 83). A középkori illemszabályok szerint „nagy neveletlenség tükörbe nézni és fésülködni olyan ember jelenlétében, aki figyel bennünket, s még kevésbé szükséges olyan ember előtt fésülködnünk, akit respektálunk" (az illemszabályt 1673-ból idézi HAVARD, i. m. 175). Ez a mentalitás érthetővé teszi, miért jelenik meg 14. századi gúnyképeken és vanitas-ábrázolásokon a tükör előtt fésülködő nemes asszony. A viterbói zárda 15. századi freskóján viszont a hölgy éppen az