Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - II. KINCSTÁR

kén egyaránt. A textíliából készült szalagok mellett megjelentek az ötvösművű, ékszer szalagcsokrok is. A 17. század második léiének egyik legnagyobb hatású ötvöstervkészítője, Gilles Légáré munkáin is sokféle szalagcsokorterwel (függők, fülbevalók) találkozunk. Légárét a francia udvar is foglalkoztatta, munkáit szerte Európában másolták. A magyar nyelvű inventáriumokban is nyomon követhető az új divat terjedése. Elsősorban a királyi magyarországi főúri hölgyek birtokában volt nagyszámú „másli", ahogy ezeket az ékszereket nevezték. Sokféle változatban és méretben viselték. A Nyugat-Európában működő tervezők munkáin a gazdag drágakődíszítés dominál, KözépEurópában az előoldalon is fontosabb szerepet kap a festett zománcozás (például Heinrich Raab tervei). A magyarországi emlékek között gyakoribb a merev szalagszárakból alakított másli, a nyugati példák általában lazán megkötött szalagcsokorra emlékeztetnek. A hátoldal kis tokja valószínűleg portré elhelyezésére szolgált. A 17. század utolsó harmadának magyar nyelvű inventáriumaiban „kontráiét cakli" (Kontrafekt Kästl) megnevezéssel azonosíthatjuk a darabot. Ugyanebben az időben, a legelőkelőbb nyugat-magyarországi családoknál (Esterházy, Nádasdy, Batthyány) találkozunk - szintén németből torzított nevén - „fergiszmajnicht" ékszerekkel. Valószínűleg a Nyugat-Európában is ekkortól népszerűsödő emlékékszerek lehettek e művek, melyekben például egy kedves személy hajfürtjét őrizhették. A Jankovich-gyűjtemény szalagcsokra feltehetően a kontinens középső részén készített kvalitásos munka. K. Er. Radvánszky 1879/1986, 178. kép. 155. Medaillon Valentin Frank arcképével 17. század második fele Nagyszeben, Hann Sebestyén (?) Arany, rubinokkal, gyöngyökkel, színes zománccal; m.: 5,6 cm, sz.: 4,3 cm Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Orn., Nr. 133.: „Numisma aureum Valentini Frank, consulio Cibiniensis et Comitis Saxonum Transylvaniae; circacircum eleganti ornatu, ex encausto ceruleo albo ac viridi decorata; exhibens effigiem viri senioris barbati, et chlamydati; parte anteriore rubinis viginti quinque circumdata, et tribus dependentibus unionibus ornata, posteriore vero insignia gentilitia eiusdem Frank cum hac inscriptione » VALENT. FRANCK. C.T.P.C.S.C.C.C.F.R« exhibente; infra quam est loculus, recondendis odoribus aut capillis idoneus. Rarissimum hoc, et fors unicum numisma Hermannus Löwy, questor argentarius Pesthanus ex Transylvania obtinuit, et pro aureis quadraginta cessit. Pondérât aureos septem et quiindecim décimas sextas (7 15/16)" Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Középkori Osztály, ltsz.: Orn. Jank. 133 155 Arany, színes festett zománcos keret, melyet körben 24 darab zárt, soros foglalású rubin díszít. A keret hátoldalán festett zománc virágos díszítés. A keretben Valentin Frank szász gróf, nagyszebeni királybíró portrémedaillonja. A hátoldalon Frank domborított címere, körülötte: „

VALENT FRANCK C(onsiliarius) T(ransilvaniae) V(rinceps) C(omes) S(axonica) C(onfirmatus ac) Q(ivitatis) C(ibiniensis) F ^egiusf felirat. Az előlap és a hátlemez két külön darab, a hátlap kis sarnírral nyitható. Az ékszert egykor három gyöngy csüngő díszítette. A portréérmes, portréval díszített ékszerek első példáit már a római császárkorban megtaláljuk. A vert, illetve öntött ezüst vagy arany portrémedaillonos ékszerek - legtöbbször függők - német nyelvterületen váltak egyre divatosabbá a 16. század második évtizedétől (vö. BÖRNER, LORE: Deutsche Medaillenkleinode des 16. und 17. Jahrhunderts. Würzburg 1981). A medaillonok készülhettek már létező érmekről, de lehettek - mint a kiállított ékszer esetében is - vert, domborított munkák is. A korai példák általában főúri, uralkodói körökben ajándékozott emlékérmes ékszerek voltak. Polgárok arcmásával díszített érmes ékszerek a 17. századtól váltak gyakoribbá. Valentin Frank (1643-1697) szász királybíró nevét több ötvösmű is megőrizte. A Nemzeti Múzeum őriz egy 17. század végén készült, részben aranyozott ezüst kannát, melyet felirata szerint Frank készíttetett. A kanna mestere a nagyszebeni Hann Sebestyén. Az 1884-es nag)' ötvöskiállításon a tárgyat még nem attribuálták Hann Sebestyénnek, ez a vélemény csak a 20. századi szakirodalomban vált elfogadottá. A vert érem párhuzama egy díszszekrény két ovális ezüst medaillonja, mely szintén a királybírót és címerét ábrázolja (MNM, ltsz.: 1952.77). Hann Sebestyénről írt monográfiájában Mihalik Sándor az arany portréérmes függőt azonosította avval az ékszerrel, melyet 1697-ben említ egy nagyszebeni hagyaté-