Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - II. KINCSTÁR

Mathiae Corvini, in loco Praepositurae Sancti Sigismundi dctccta, atque pro florenis triginta duobus ab inventoribus procurata. Pondérât semiuncias très et octo décimas sextas. (3 8/16)" Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Középkori Osztály, ltsz.: App. Jank. 91 A kerek szelence két lapból áll, az összetartásukra felül és alul lyukak szolgálnak, a felső két lyuk egyikében fennma­radt felfüggesztő hurokkal. A pixis mindkét lapját bordá­zott drót veszi körbe, az oldalán áttört gótikus leveles hul­lámos inda. A szelence mindkét lapjának közepére az An­gyali üdvözletet ábrázoló áttört domborműves ezüstkoron­got forrasztottak, körülötte dróttal. A két drótdísz között elhelyezkedő sima felületen a durvább hátlapon aranyozás csekély nyomai figyelhetők meg, míg az előlapon a mező rovátkolása esetleg egy egykori ragasztott betétre utal. A két domborműves korong közötti viszony nem egyértel­mű: méretük, elrendezésük azonos mintára vall. Feltehető­leg a hádap mestere másolja az előlapot, de kezdedegesebb vésett technikával, gyengébb arányérzékkel, ami egyértel­mű a két Mária tartásánál, a talaj egyenesében vag)' a figu­rák arcánál is. A féltérdre ereszkedő, iratszalagot tartó an­gyalt a Szűztől egy kis oszlop (ezen a helyen esetleg váza) választja el, mely a hátlapon már nem látható. A jelenet egy épületbelsőben zajlik, Mária balját éppen imakönyvén tart­ja, ahogy a késő középkori egzegézis alapján az angyal meg­jelenése ima közben éri. Az Angyali üdvözlet-korong, felte­hetőleg sorozatban készült, a kiállításon is szereplő, állítólag nyírbátori mellbogláron (170. sz.) kívül egy gyöngyházból faragott változata szerepelt az Aiidrássy-gyűjteményből az 1884-es ötvösmű-kiállításon. Feltehetőleg német, esetleg nürnbergi eredetiről van szó - a gyöngyházfaragás is legin­kább ebben a városban virágzott a 15. század végén. A Jankovich-leltárkönyv szerint a Szent Zsigmond-pré­postság romjai között egy díszes női sírban találták; ezt (Podjebrad) Katalinnak, Mátyás király első, 1464-ben gyermekágyban elhunyt feleségének a sírjával azonosítot­ták. A lelőhelyről szóló hír hitelességében Nagy Emese kételkedett, a szelencét ugyanis nem említik a feltárásról szóló beszámolóban. A Viaticum-szelence meghatározás a Jankovich-leltárkönyv nyomán terjedt el, noha a tárgy ereklyetartó is lehetett. Nem zárható ugyan ki, hogy még­iscsak a megadott lelőhelyen került elő, de valószínű, hogy inkább a 15. század végén készült. K. Et. Nagy 1985, 132-133. 123. Kehely 15. század Aranyozott ezüst, vésettaljú zománc díszítéssel; m.: 27 cm, szájátm.: 11,8 cm, talpátm.: 16 cm Székesfehérvár, Egyházmegyei Múzeum, ltsz.: 10 123 A kehely talpa nyolckaréjos, felváltva félkör- és szögletes záródással, a cikkelyekben váltakozva kék és zöld zománc alapon figurális és növényi dísszel. Maga a talp nyolc szár­nyas angyalfejen nyugszik. A gyűrűvel tagolt, előbb hen­geres, majd hatszögű száron áttört nódusz helyezkedik el; a cuppakosarat kerek medalionokban domborműves jele­netek tagolják, felül liliomos pártakoszorú zárja le. Jankovich Miklósnak (1904-1978), Fejér megye főis­pánjának 214/1940 szám alatt iktatott átirata szerint a kelyhet Jankovich Miidós, a híres műgyűjtő adta át ­tulajdonjogát fenntartva - a rácalmási plébánia használatá­ba. Jankovich Gyula József a tárgyat 1891-ben a nevezett plébániának adományozta, majd onnét Prohászka Ottokár hozta el, s kopott állapotban lévén a kehely, azt saját költ­ségén restauráltatta, majd a székesfehérvári szemináriumi templomnak adományozta. Sz. Z. Közöleden

Next

/
Thumbnails
Contents