Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK
64 »Madonna Sanctissima Maria dcllc Grazie« - Cum circumferentia lignea recenti polita." A MNM-ból 1877-ben került át az IM-ba. Budapest, Iparművészeti Múzeum, Kisgyűjteményi Osztály, ltsz.: 53.1926 A leírás leghangsúlyosabb közlésének hihetőségét a tények és az azokból levonható következtetések egyértelműen cáfolják. Mindössze azt tartjuk lehetségesnek, hogy a tárgy Szegedy Pál (1735-1814) ex-jezsuita - 1777-től haláláig a székesfehérvári káptalan éneklőkanonokja - hagyatékából származik. A firenzei Maria Annunziata-templom híres reneszánsz kori „kegyképéről" a későbbi századokban számtalan utánérzésszerű replika, variáns, illetve másolat készült a legkülönbözőbb méretekben és műfajokban, s igen egyenetlen művészi színvonalon. E csekély értékű késői változatok közé tartozik e tárgy is, amelynek egyetlen apró részletéről sem állítható, hogy a reneszánsz korból származna. A székesfehérvári bazilika „romkertjéből" való eredeztetés - valamint a töredékek Rómában történt helyrehozatala - egyszerűen légből kapott, óvakodnunk kell tehát attól, hogy - akár, mint lehetőséget - megfontolás tárgyává tegyük. Valószínű egyébként, hogy a Jankovich-leltár e tételének készítője nem autopszia alapján írta le e darabot. Az idézett s általa is újabb keletűnek tartott felirat második és ötödik szava ugyanis - a fent közölt szóalakokkal ellentétben - a következőképp hangzik: „Santissima", illetve „Gratie". Nem tartjuk véledennek, hogy a 19. század hetvenes évei óta amikor a Nemzeti Múzeum Régiségtárából jelenlegi őrzési helyére került - e tárgy egyetlen kiállításon sem szerepelt. Sz. A. Közöletlen Köfarajjvanyok 65. Keszi Balázs deák, solymosi és munkácsi várnagy (jl474) sírköve 1470-es évek közepe Vörösmárvány; a sírkő felső fele és alsó harmada maradt meg, a középen hiányzó részt gipsszel sematikusan kiegészítették; a felső darab hossza 92 cm, az alsóé 58,5 cm, az eredeti hossz kb. 170-175 cm volt (a kiegészítéssel jelenleg 172 cm), szélessége: 103 cm, vastagsága: 15 cm A gótikus minuszkulás betűtípusú felirat: „hic • iacet • sepult( us) • eg(re)gí(us) • bhsi(us) • l(ite)ra[tus qui obiit in] • die • septi(w)o I