Zwickl András szerk.: Árkádia tájain, Szőnyi István és köre 1918–1928. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/3)

KATALÓGUS - II. A tájképtől az aktokig - Műfajok (Z. A. - Zs. F.)

II. A TÁJKÉPTŐL AZ AKTOKIG Műfajok A Szőnyi-kör művészetében markánsan kirajzolódó műfaji tagolódás figyelhető meg. Az önálló emberalakok - portrék vagy aktok - mellett fontos szerepet játszanak a tájképek. Minden bizonnyal nagybányai iskolázottságának és az ottani tradíciókhoz való szoros kötődésének köszönhetően Szőnyi a legjelentősebb tájfestő közülük. Képeinek stílusa rendkívül változatos, a mozgalmasság és az expresszivitás a Fiatalok tagjainak vázlatos-dinamikus tájrajzainak hatását mutatja. Szőnyi elsősorban grafikáin Uitz és Nemes Lampérth kuboexpresszionizmusát folytatja, három, egymást követő évben különböző technikával készült műve jól illusztrálja, hogy miként kísérletezett a látvány más-más módon történő értelmezésével. A Nagybányai hegyoldal című olajkép a Kettős arcképpel (katalógusunkban 1.) egy évben, 1917ben készült, de gyökeresen más felfogásról tanúskodik. A festmény a domboldalról „lezúduló" fák és az égbolt sárgászöld, illetve hidegkék színeinek disszonáns kontrasztjával már nem a nagybányai plein air 1. UITZ BÉLA: Kecskeméti dűlő, 1916. NSM örökségét viszi tovább, hanem a természet organikus formáinak mértaniasan leegyszerűsítő átírására törekszik. A zaklatott, aszimmetrikus tájképhez hasonló tusrajzot ismerünk Uitz 1916-os kecskeméti tartózkodásának idejéből, a visszafojtott feszültséggel terhes kompozíciót csak egy év választja el Szőnyi festményétől. 13. SZÖNYI ISTVÁN Nagybányai hegyoldal, 1917 The Nagybánya Hillside, 191Z Olaj, vászon; 53,5 x 66 cm J. b. F: Szőnyi I. 91 Z Magántulajdon Kiállítva: Irodalom: Szűcs 1999a. R: 153.