Zwickl András szerk.: Árkádia tájain, Szőnyi István és köre 1918–1928. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/3)

TANULMÁNYOK - SZŰCS GYÖRGY: A történelem díszletei között - Világnézeti pesszimizmus és szellemi útkeresés az 1920-as években

KLEBELSBERG KUNO A SZEGEDI DOM TER ÜNNEPÉLYES FELAVATÁSÁN, 1930 KUNO KLEBELSBERG AT THE CEREMONIAL OPENING OF THE DÓM SQUARE IN SZEGED, 1930 mindig gondosan ügyeitarra, hogy egyéni ízlésével ne avatkozzon be a művészeti intézmények autonómiájába. „A képzőművészeti főiskola szabad iskola - mondta egyik beszédében -, oda az iratkozik be, aki akar, mert Magyarországon olyan ember is gyakorolhatja a festőművészetet, aki iskolát nem végzett. Hová vezetne tehát az, mondjuk, ha olyan művészeti irányt akarnék tovább is erőltetni, amely Európában már sehol sincs meg, vagy elhalóban van?"

10 Klebelsberg kétségkívül meggyőző szavain túl a korszak összképe szempontjából elengedhetetlen annak érzékeltetése, hogy a kultúra első emberének közismert historizmusán túl hol húzódnak a képzőművészetről vallott felfogásának korlátai. Az Uj Magyar Képtár 1928-as megnyitása alkalmából született írásában, a Louvre és az akkori Luxembourgképtár analógiájára elgondolkodott azon, hogy vajon melyik művésszel ér véget az „élő magyar művészet". Véleménye szerint, az elszakított „magyar Barbizon", a nagybányai művésztelep legnagyobb mesterének, Ferenczy Károlynak az életműve lenne az az érték, amelyet egy elképzelt magyar Luxembourg élő művészetéből immár a Louvre örökkévalóságába kellene átemelni - önálló terembe Szinyei Merse Pál mellé. A miniszter ugyanakkor, feltehetően az egyébként alig éledező, kísérletező irányokra utalva hangsúlyozta: „Tengődő és csenevész dolgokat állami eszközökkel mesterségesen életben tartani nem lehet. Gazdag ország talán megengedheti magának, hogy kétes sikerrel kecsegtető törekvéseket is támogasson, de a magyar állam mai helyzetben csak biztosra mehet, az életképest viszont meg kell tartania."

M