Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - MIKÓ ÁRPÁD: Imago historiae

MIKÓ ÁRPÁD IMAGO HISTÓRIÁÉ I. Historié, história, história A történetírás atyjának Cicero nevezte Hérodotost. Kilenc könyvből álló, a kilenc Múzsáról elnevezett művét a középkorban - mint a görög auktorokat általában csak Bizáncban olvasták. Nyugaton a 15. században újra fel kellett fedezniük a humanistáknak; eredeti görög szövegét csupán 1502-ben adták ki. Latin fordítása azonban már előbb megjelent, először 1474-ben, Lorenzo Valla interpretációjában. Ez a munka kéziratban korábban is elterjedt, ismertségét azonban nyomtatott változata fokozta: még Thuróczy János krónikájában is több helyütt megtalálhatók Válla fordításának elemei. Bonfini is hivatkozott Hérodotosra, de - amint ezt Kulcsár Péter kimutatta - mindig a Thuróczy-krónika nyomán, vagyis Thuróczy szövegének átvételével. Hogy a Corvina Könyvtárban megvolt-e Hérodotos műve, akár görögül, akár latinul, ezt a kérdést nem lehet eldönteni; Naldo Naldi panegyricusa felsorolja ugyan a nevét, Thukydidésével együtt, de Naldi költeményének tanúsága ebben a kérdésben kevés. A nagy görög történetírók nevének említését az irodalmi műfaj, a retorikai kényszer diktálta. Bár Hérodotos művének - akárcsak az antik műveknek általában - eredetileg nem volt címe, már az ókorban Históriaiként emlegették. A latin cím a kézirati hagyományból kerülhetett Válla fordításának élére is - Cicero szentenciáját tükrözve -, amelynek kiadásai címlapjukon Hérodotost Históriáé parensnek, vagy egyszerűen historicusnak nevezték. A cím forrása a mű első mondata volt, annak is historié szava. Ez a mondat, vagyis a prooimion bevezető mondata, értő olvasói számára több talányt is felad: „Hérodotou Halikarnésseós historiés apodexis héde..." - kezdődik az eredeti textus, amely Lorenzo Valla fordításában így hangzik: „Herodoti Halicarnassei históriáé explicatio haec est, ut neque ea quae gesta sunt, ex rebus humanis obliterentur ex aevo, neque ingentia et admiranda opera, vei a Graecis édita vei a barbaris, gloria fraudentur, cum alia, tum vero qua de re isti inter se belligeraverunt". Valla pontosan fordított; mi célja volt a szerzőnek munkája megalkotásával, önmagában is izgalmas kérdés: miért hangsúlyozza az ókori szerző a kleost és ellentétét, a hír nélkül maradást, a feledést, és hogy miért szerepel csupán a mondat végén az, ami ma a legfontosabbnak tetszik, tudniillik az ok, hogy a görögök és a barbárok miért is háborúztak egymással. A „históriáé explicatio haec est" fordulat szinte szóról szóra adja az eredetit, s úgy tűnik fel, a hely nem problematikus; mintha a história és a historié itt ugyanazt jelentené. A 15. századi más latin fordítások (a pisai Matteo Palmeri és Pietro Floriani da Montanagna munkái) ugyancsak megtartották a história formát. A kép utóbb megváltozott, Válla fordítását - amelynek sok középkori és kora újkori kézirata és kiadása ismeretes később korrigálták. Egyik 18. századi kiadásában így kezdődik: „Herodoti Halicarnassei curae demonstratio haec est...", egy 19. század elejei kiadásban pedig így: „Herodoti Halicarnassei historicae inquisitionis specimen hoc est..." A hérodotosi historié értelmezése soha sem volt könnyű feladat. A kérdés most az, hogyan válhatott a historiéböX kétezerötszáz év múltán historica inquisitio. A historié szóra már igen korán rátapadt mai jelentése is; a historikos már Aristoteles PoéfzMjában ebben az értelemben szerepelt, s rá épp Hérodotos volt a példa. Polybios, az első, aki világtörténelmet írt, ugyancsak használta ezt a szót. A római irodalom közvetlenül a görögből vette át, változatlan formában, de módosult jelentéssel; Cicero a De oratoréban csengő-bongó retorikai alakzatparádé keretében világította meg, mi minden a história - egyebek között még az élet tanító mestere is. A história azután a latinból más nyelvekbe, így a magyarba is átkerült, és a mi nyelvünkön mindaddig, amíg ki nem találták a színtelen-szagtalan „történelem" terminust, vagyis a nyelvújítás koráig, a história járta. így fordította Baranyai Decsi János is Sallustiust; a Catilinae coniuratio vagy a Bellum Iugurthinum magyarítása során a res gestae „história" lett, a res gestas serihere pedig azt jelentette, hogy „históriát írni". A 16. században a görög/latin szó magyarrá lett. Lorenzo Valla Thukydidés-fordításának bevezetőjében Hérodotost is, Thukydidést is a görög historicusok fejedelmének vallotta, és Cicero- és Quintilianus-idézetekkel példázta, hogy kettősüket már az ókorban is egymás mellett, egymással szembeállítva tartották számon. Válla tudta, mit jelentenek a görög és a latin szavak, ezért