Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - MAROSI ERNŐ: A magyar történelem képei. A történetiség szemléltetése a művészetekben

korona nem szimbólumként, hanem mintegy portréval megjelenített személyiségként szerepel, mutatja, hogy a jelenettípus annak a bonyolult jelentésstruktúrának a hordozója, amelynek elemzése - s erről napjaink politikai és ideológiai vitái tanúskodnak - messze meghaladja a művészettörténet feladatkörét. A Szentkorona-tanban összetorlódik a (királyi vagy az országos) hatalom szentségének eszméje, ez eszme egyetlen, szimbolikus tárgyra való vonatkoztatása, valamint a konkrét koronának azonosítása Szent István koronájával, Magyarország Szent Koronájával. Szent István koronájának és a Szent Koronának azonosítása kezdettől nem magától értetődő, és hosszú történeti folyamat eredménye. A számos koronaékszer közül egynek kitüntetett szerepéről a koronázási rítusban (a székesfehérvári helyszín és a koronázásra jogosult esztergomi érsek mellett) a 12. századtól kezdve vannak forrásaink.

65 A korona szentsége elsősorban szimbólum, amennyiben az uralkodó egyházi felszentelésekor nyert hatalom szakrális jellegét fejezi ki. Ebben az értelemben - s a 13. században - korszerű az a (IX. Szent Lajos által a párizsi Sainte Chapelle építésében és felszerelésében is megvalósított) gondolat, amely a földi uralkodó jelvényeit Krisztus király passiójának diadalmas jeleivel hasonlítja össze. IV. Béla korában ilyen összefüggésbe illeszkedett a királyi korona szentségének említése. A programszerű pecsétfelirat: „Corona et crux sit virtus sigilli" egyszerre veti össze a királyi jelvényeket „az Emberfiának jelé"-vel (Mt 24,30) s a constantinusi látomás signumával, s vonatkoztatja erejét a passióereklyékbirtoklására.

66 Feltehető, hogy a korona mint tárgy szentsége belé foglalt (valószínűleg Szent Kereszt-) ereklyén is alapult. Ebben a tekintetben a korona egyenértékű a valódi keresztereklyére utaló kettős kereszt heraldikai jelével. Mindkettő, mégpedig a 14. század végén, a 15. században pecsétek ábrázolásaival és felirataival is dokumentálható módon, a rendi ország szimbóluma; az összetétele után magát „prelati et barones"-ként megnevező országtanács akkor használja ezeket a jelképeket, amikor az országnak nincs megkoronázott királya. A „

sacra Corona" tehát elsősorban alkotmányjogi fogalom, a rendi ország egységét juttatja kifejezésre. A nemesi rend, a rendi értelemben vett ország jogegyenlőségének, eredetének történelmi tudatát a legvilágosabban Werbőczy István Decretum Tripartituma fogalmazta meg: „Miután pedig a Szentlélek kegyelmétől megvilágosítva, Szent Királyunknak műveként a magyarok az igazság megismerésére és a katolikus hit vallására tértek, és őt szabad akaratukból királlyá választották s nem különben meg is koronázták, a nemesítésnek, s következésképen a birtokadományozásnak - mellyel a nemeseket kitüntetik és a nemtelenektől elválasztják - képességét és teljhatalmát a közösség és a közösség hatalma az uralommal és kormányzással átvitte eme Szent Korona joghatóságára és következésképpen Fejedelmünkre és Királyunkra".

67 A Szent Korona fogalmát ez a szöveg a nemesi communitas akaratára vezeti vissza. Érvénye mindaddig töretlen volt, amíg a rendiség tényleg és alkotmányjogi értelemben fennállott Magyarországon. Mivel a királyság intézményétől elválaszthatatlan, problematikusabbnak bizonyult az átértelmezés, az ezeréves magyar állam általános szimbólumaként. Nem kevésbé problematikus ez elvont, jogi szimbólum azonosítása a ránk maradt tárggyal: megszemélyesítő szemlélete bizonyára nehezen feledhető. Ezért nem ereklyeként, hanem történeti és művészeti emlékként való racionális megítélését, elválasztását Szent István korától valószínűleg soha nem kíséri majd teljes konszenzus vagy belenyugvás. A történelmi emlék analitikus szemlélete és a máig elevennek tekintett szimbólum szerves felfogása között ellentét van. A szimbolikus felfogás a történelmi közösségnek élő organizmusként, eleven testként való elképzelésén alapul. Ez a közösségnek mint organizmusnak az egyik legősibb metaforája, akár az egymással vitatkozó test és fej egyiptomi képzete, akár Menenius Agrippának a fej és a tagok viszonyáról szóló ismert példázata formájában.

68 Ugyanezt tartalmazza Werbőczy szövegének a nemesi előjogokat formulázó, nevezetes passzusa, amelyen a Szent Koronának mint a rendi ország történelmi szubjektumának elgondolása alapul: „És eme nemesek, valamely, fentebb éppen kifejtett részvétel és összekapcsoltság révén, a Szent Korona tagjainak tekintetnek, és a törvényesen megkoronázott fejedelemén kívül senki hatalmának nincsenek alárendelve".

64 Szűcs Jenő szavaival az itt kifejtett nemzetfelfogás az „államnemzeti" tudat megnyilvánulása, szemben a 19. században megjelenő másikkal, a „kultúrnemzet" formájával.

70 A perszonifikációkban való megjelenítés és ennek a humanista tradícióban gyökerező emblematikus módszere alapvetően az első formához tartozik. Az utóbbi, a nemzet fogalmát az egész népre kiterjesztő összetartozás-tudat kevésbé operálhatott az egy test és a tagok konkrét allegóriájával s a megszemélyesített nemzetnek mint cselekvő személyiségnek képével. „Az »emberiség egysege« antik-sztoikus és felvilágosodott-racionalista koncepciója helyébe a nemzeti öntörvényűség felfogása lépett. A determinánsok sokfélék: a nyelv, a kultúra, a tradíciók, egy sajátos »nepszellem« vagy »néplelek«, Volksgeist, génie du peuple, spirit of nation, s mindenekelőtt és mindenek kereteként: az organikus ősi múlt, a történelem".

71 Ezeket a - kevéssé vizualizálható - tényezőket nem lehetett többé megjeleníteni ugyanazokkal a képi eszközökkel, amelyek az előbbieket jól szolgálták. A szituáció Winckelmann ideális görögségképe a klímával harmóniában kifejlődő nép ideálját vetítette olvasói elé. Az ilyen nép békében él természetével, amelynek megfelel alkata, szokásai, morálja egyaránt. Winckelmann kalokagathia-fogalmában gyökerezik nemcsak a Coubertin báró által az ipari társadalom számára életre hívott nosztalgikus olimpiai sportmozgalom, hanem Kari May kamasz szíveket dobogtató indiánromantikája is. Winckelmann ugyanis a görögséget természeti népnek