Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XIII. Állami történeti reprezentáció - HORVÁTH GYÖRGY: A „megrendelt" történelem. Históriai képek a sztálinizmus szellemében

vonultatott alkotásai körében a nyolc előre meghirdetett tematikai csoportban.

24 Konzultálhattak bőven a II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás résztvevői is, május 11-én és július 5-én volt módjuk rá, sőt, júliusban is szerveztek még újabb vázlatbeadást és konzultációt.

25 Ezen a kiállításon is számos történelmi-történelmi, közelmúlt-történelmi és jelenidejű-történelmi képet sikerült prezentálni. Ezek egy része már A magyar katona a szabadságért tárlaton is ott jeleskedett.

26 Mások - vélhetőleg - oda készültek, csak lemaradtak. Tárgyuk mindenesetre szerepel a témajegyzékben,

27 ihletüknek így alighanem ott kell keresni a forrásvidékét. További csoportot képeztek a munkásmozgalmi tárgyú kompozíciók. Ezek egy részéről tudjuk, hogy konkrét helyre komponált, megrendelt munka volt,

28 másokról ezt - adat híján - nem mondhatjuk, bár természetesen biztos vevőjük lett a művészetpolitika által irányított intézményrendszer.

29 Innentől kezdve olajozottan működött a masinéria. És meglett a II. után a III., a IV., az V. és a VI. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, termeikben kellő számban az elvárt történelmi-történelmi, közelmúlt- és jelen idejű történelmi kompozícióval.

30 Került történelmi munka a közterekre is. 1952-ben Horvay János Kossuth-szobrát „leváltották", és Kisfaludy-Strobl Zsigmondé került a helyébe. Pécs Pátzay Pál által mintázott Hunyadi-szobrot kapott. A Habsburgkirályok szobrainak a magyar szabadság hősei álltak helyébe a Millenniumi emlékmű jobb karéjában. E szobrok egy részét a Köröndről költöztették át, másokat mint a Kisfaludy-Strobl által készített Kossuth-szobrot - újonnan rendelték meg. S hogy meg ne feledkezzünk róla, természetesen történelmi szerepet szántak felállítói a budapesti óriási Sztálin-szobornak.

31 A „termés" áttekintése után adódik a kérdés: hogyan „olvasta" a hatalom a maga diktálta művészet produktumait? Autentikus forrás áll erről a rendelkezésünkre: Horváth Márton hosszú és részletesen kiértékelő előadása, melyet az „MDP Előadói Iroda Kultúrpolitikai Munkaközösségének 1952. január 15-én, a II. Magyar Képzőművészeti Kiállítással kapcsolatban tartott vitájának" zárszavaként mondott el.

32 A beszédben külön fejezet szólt a történelmi festészetről, és elmondója mindjárt az elején helyeslően nyugtázta, hogy a történelmi képek nagyszámú jelenléte mutatja, „festőink meghallották Révai elvtárs tavalyi figyelmeztető szavait, amelyeknek célja a történelmi festészet buzdítása volt", ám korholta is mindjárt az alkotókat, mivelhogy „a fülük mellett eleresztették, hogy Révai elvtárs nem egyszerűen történelmi festészetről, hanem »a múltat meg a jelent egyaránt felölelo« történelmi festészetről beszélt". Ezért aztán „az idei termésnek... nagy hiányossága" van: benne „a múlt ábrázolása nem a jelen mély átélésén, megértésén alapszik, és ezért nem tölti be legfontosabb hivatását, nem szolgálja a jövőt". No és mi ez a hivatás, és mi ez a szolgálat? A válasz egyszerűnek hangzik; idézem: „Nem elég a múlt büszke hagyományainak ébresztgetése. Az új népi-nemzeti öntudat felkeltésében foglaltassanak benne a jelen eredményei, sőt, a jövő perspektívái is. Torzítás ez? A múlt meghamisítása? Korántsem, ha a jelenből és a múltból azt olvasztjuk egybe, ami mindkettőben rokon, ha a mi korunk napvilágánál jobban meglátjuk azt, ami a múltban csírájában már meg volt, de csak a mi napjainkban szökkent virágba." Egyszerű, tényleg. Csak arra kell figyelni, amit mondanak,

33 és tanulni az építő kritikából, megértve, hogy Zrínyi Miklós arcképét nem úgy kell festeni, olyan régiesen, mint Csáki-Maronyák József csinálta, hanem „azt a Zrínyit, akiről a pártkongresszuson szó volt, a magyar függetlenség lánglelkű hadvezérét, akit példaképül állítunk oda katonáink elé, akinek haladó katonai elvei ma is a magjar néphadsereg eleven kincsei" - azt kell megfesteni. És Dózsát - őt pedig úgy, hogy a részletekben való elveszés helyett (ami ugye a Kádár-Konecsni-féle Dózsa nagy-nagy hibája) a forradalmi harcot kell megmutatni, ezért „helyesebb lett volna, ha a kompozíciót jobban centralizálják" a művészek, és így „Dózsa személyét, a vezérek csoportját... a figyelem középpontjába" állítják. Mert „a tömegek akarata úgy forr össze egy akarattá, hogy magukévá teszik egy ember akaratát, amelyben eggyé válik minden előremutató törekvésük. Mi a hiba oka? Talán az, hogy a művészek nem eléggé tanulmányozták Dózsa György korát, nem mélyedtek el eléggé a parasztforradalom eseményeiben? nem, a hiba oka itt is az, hogy a művészek nem eléggé ismerik és értik a mi korunk forradalmait". Másképpen, de ugyanez a baja az Imre István által festett Hunyadi Jánosnak is. Okörülötte nem hemzseg a tömeg, ahelyett, hogy köréje tömörülne, egységbe forrva stb., okörülötte egyszerűen nincs tömeg, ezért aztán itt is hibádzik „a kapcsolat a vezér és a nép, a parancsnok és a harcosok, a hadvezér és a csata között". A felemelt ötéves terv, a békeharc idején, amikor népünk egy emberként tömörül a Népek Szeretett Tanítója és Vezére, és annak legjobb magyar Tanítványa körül! Hiszen ez volna az értelme, az olvasata mindennek, Dózsa, Hunyadi, Zrínyi stb. a csíra és a ma történelmét formáló Első Titkár, a köréje tömörülő Politikai Bizottsággal pedig a virág, melybe a csíra szökken!

34 Horváth Márton szövegét olvasva és kívánalmainak kielégítőit, a tárlatokon szerepelt műveket szemlélve a legtermészetesebb reakciónak kell tartanunk, hogy ebben az egészben etikus módon nem lehetett részt venni. És mégis: 1956-ban a Képzőművészeti Főiskolán egy ifjú grafikusnövendék Dózsa Györgyöt és az ő parasztforradalmát választotta diplomamunkájának tárgyául. És remekművet alkotott. Kondor Bélának hívták a növendéket. Rézkarc-sorozata 25 lapból állt, oeuvre-katalógusának összeállítói legalábbis ennyi művet sorolnak ide.

35 Akkor reveláció volt, ma kétségbeejtően keveset beszélünk róla. Pedig ha van mű, aminek ebben a században volt valami köze a nembeli emberség fölmutatásához, a művészet alapföladatainak legfontosabbikához, az éppen Kondornak ez a munkája. Nem kivételképpen. Kondor Béla egész életműve erről szól: az emberi nem történetéről s benne a moralitásról, az erkölcsről. A tisztaság felé való állandó törekvésről. Arról az állhatatosságról, amit barátja, Pilinszky János mutatott föl a maga költészetében.