Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT: Birodalmi patriotizmus. Történelemszemlélet, történetírás, történeti publicisztika és történeti témák ábrázolása az Osztrák Császárságban 1828-ig

sérőszövegéből végül is könyv lett, amelyet Fischer rajzai alapján készült metszetek illusztrálnak. Mednyánszky az előszóban kifejti, hogy noha külföldön megjelenő hasonló műben nélkülözhetetlen lenne, nem akarta címerek, síremlékek, edények, műtárgyak és más figyelemreméltó régiségek metszeteit is közreadni, nehogy túlságosan megdrágítsa a munkát. Nyilván saját vonzalmait követte, amikor a festői utazás műfajának a statisztika irányába hajló változatát teremtette meg: pontos vízrajzi leírásokkal, gazdasági és kereskedelmi mutatók ismertetésével is megtoldva a táj-, vár- és kastélyleírások, mondák, legendák, családtörténetek, lakosok és szokások bemutatását. Az 1820-as és 1850-es évek között a hazai tájakon tett festői utazásnak szinte hivatásos művelői voltak, például Franz Karl Weidmann (1787-1867), színészből és drámaíróból lett újságíró és turista, az első nagy turistakézikönyv-sorozat szerzője; de ezzel párhuzamosan az 1820as évek közepén kibontakozott a sokkal kevésbé a tájra, a lakosokra, a szokásokra; hanem inkább az épületekre, azok történetére, leírására, berendezésére összpontosító műfaji változat is. Utóbbi iskolateremtő mestere - mondhatni a műemléki topográfia atyja - Josef Scheiger (1801— 1886) volt, egy olyan ifjú, akit saját bevallása szerint az Osztrák Plutarchos tett patriótává, aki Hormayrtól kapta az első ösztönzéseket és megbízást a Schönfeld-gyűjtemény feldolgozására, és aki az 1820-as évek elejétől adta ki alsó-ausztrai vártúráiról beszámoló cikkeit, majd köteteit. Noha Scheiger útjain sokat és jól rajzolt, publikációi szövegesek voltak - metszet nem került hozzájuk. Scheiger körül aztán szinte burjánzott, és az 18401850-es évekre már javában alkotott szolid hely- és tartományi történészek, épületmonográfusok; forráskiadványok, gyűjteményi katalógusok, topográfiák és várostörténetek szerzőinek köre - olyan munkákéi, amelyekkel az általuk tárgyalt témák és emlékek manapság írt feldolgozásainak tudománytörténeti áttekintése és bibliográfiája kezdődni szokott. Eduard Melly, Josef Feil, Franz Tschischka, Vendelin Boeheim csupán néhány ma is jól csengő név ezen szerzők közül. A vég Josef Hormayr nem volt ment nagy emberi gyengeségektől és ezekből fakadó következetlenségektől sem: hiúsága és érvényesülési vágya rossz egzisztenciális döntésekbe és történetírói kalandokba kergette. Legközelebbi barátai megértését is elvesztette müncheni emigrációjával. Először 1825-ben, közvetlenül trónralépte után hívta Lajos bajor király a müncheni egyetem történelemprofesszorának, végül azonban csupán 1828-ban távozott, és lett a bajor belügyminisztériumban a levéltárügy, a régi művészeti és történeti emlékek és a múzeumok referense. Tapintatlan, sőt arrogáns fellépésével azonban amúgy is kényes helyzetét rendkívül gyorsan tarthatatlanná tette, és bajor hivatalnokként Hannoverbe került, majd Brémába: távoli és tökéletesen jelentéktelen állomáshelyekre. Hormayr távozásával a tizenkilencedik évfolyamában járó Archiv 1828-ban megszűnt, s bár Georg Megerle von Mühlfeld és Ernst Theodor Hohler megkísérelték újjáéleszteni Neues Archiv für Geschichte, Staatenkunde, Literatur und Kunst címen, ez mindössze két évfolyamot ért meg (1829-1830). Azután a régi munkatárs, Johann Wilhelm Ridler próbálkozott Karl Veithtel Oesterreichisches Archiv für Geschichte, Erdbeschreibung, Staatenkunde, Kunst und Literatur címen; lapjuk három éven át tartott ki (1831-1833); míg végül Johann Baptist Kaltenbäck két évfolyamot megért (1835-1836) Oesterreichiche Zeitschrift für Geschichts- und Staatskundéjával zárult a kísérletek sora. A Taschenbuchok kiadását Hormayr 1830-ban Münchenben egyedül újrakezdte, 1843-tól Berlinben folytatta, majd halála után ismét Münchenben adta ki Georg Thomas Rudhart. Mednyánszky Alajos 1828-tól ismét fontos országos megbízásokat és hivatalokat vállalt - először az 1827-es országgyűlésből a nádor elnöklete alatt az oktatási és iskolai reform kidolgozására kiküldött bizottság jegyzője volt -, s ez vetett véget irodalmi munkásságának. Matthäus Collin 1824-ben meghalt; Caroline Pichler csupán férje 1837-ben bekövetkezett halálával vonult vissza teljesen a társaséletből, szalonja azonban valójában már 1823-tól, egyetlen leánya férjhezmenetelétől, majd Prágába költözésétől kezdve nem működött többé. Pyrker László 1827-től haláláig egri érsek volt; Hild Józseffel felépíttette székesegyházát, képtárát a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta - de verselni alig verselt. Egy német nyelvű magyarországi almanach kiadásával Mailáth János próbálkozott meg, azonban Iris című (1840-1846, hét kötet) zsebkönyve Kisfaludy Károly 1822-ben indított magyar nyelvű Aurorája (teljes címén: Aurora. Hazai almanach) mellett már nem tudott elegendő olvasót megnyerni; egyes vélemények szerint Mailáth családi vagyona nagy részét költötte el életben tartására. Mailáth 1848-ban Münchenben telepedett le, az ötvenes évek elején még ő adott leckéket az osztrák-magyar történelemből Erzsébet hercegnőnek, Ferenc József leendő feleségének. 1855-ben leányával együtt öngyilkos lett. Az Osztrák Császárságot szinte megalakulásától kezdve egy diplomata vezette, akinek - minthogy legjobb munkatársaival a nagynémet birodalom megteremtésén munkálkodott - nem maradt ideje és türelme a meglévőre: azokra a különböző jogállású, alkotmányú, rendi berendezkedésű és történelmi tudatú országokra és tartományokra, amelyeken Habsburg uralkodott, és amelyek uralkodója 1804-ben felvette az Ausztria örökös császára címet. Pedig ennek a konglomerátumnak nem volt belső kohéziója. Ebből fakadt a Habsburg-állam ingatagsága és átérzett véletlenszerűsége, ami a kiszámíthatatlan eseményektől való rettegéstől az üldözési mániába kergette Ferenc császárt, és amire a Metternichkormányzat repertoárjában egyetlen gyógymód létezett: a represszió. A kisebb-nagyobb német államokat fatális kikerülhetetlenséggel, gravitáció módjára összehúzó német nép-