Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT: Birodalmi patriotizmus. Történelemszemlélet, történetírás, történeti publicisztika és történeti témák ábrázolása az Osztrák Császárságban 1828-ig

Mednyánszky Alajos is gondolt hasonlóra, de úgy tűnik, számára végül nem készültek ilyen képek. A jelentősebb korai történeti sorozatok közé tartozik még az a tizenhat metszetből álló, amelyet Sigmund Ferdinand Perger (1778-1841) udvari állatfestő 1813-ban adott ki Jelenetek a honi történelemből (Scenen aus der Vaterlandsgeschichte) címen, és amelynek lapjai a Babenbergek korából vett tárgyakat ábrázolnak. Ezeket - úgy tűnik - megintcsak Hormayr választotta, vagy legalábbis közölte az Archívban már 1811-ben. Peter Krafft ellenben - párizsi minták, elsősorban David és Gros nyomán - megteremtette az osztrák, és mindenekelőtt Habsburg tematikájú jelenkortörténeti festészetet, azaz az életnagyságú alakokkal megfestett heroikus életképet (az egykorú szóhasználatban: Ereignisbild, szemben a historischer Tableau-val); és ezzel az egyetlen olyan festővé vált, aki nagyszabású udvari megbízásokat is kapott. Ha történelmi képet festett - életében alig néhányat -, az mindig párdarabként készült egy vagy több jelenkortörténeti ábrázoláshoz; annak mondanivalóját volt hivatva megerősíteni, árnyalni. O a lovát a papnak átengedő Habsburg Rudolfot az egyik hadosztály zászlajával az asperni csatában (1809) személyesen előretörő Károly főherceg ábrázolásának párdarabjául készítette Albert szász-tescheni herceg számára, miután előbb egy másik témára: Habsburg Rudolf II. Ottokár elleni marchfeldi csatájára gondoltak. Ilyen volt az a magyarországi megrendelésre készült sorozat is, amelyben Ferenc magyar királlyá koronázásának (1792) ábrázolását kellett volna kísérje a magyaroknak az uralkodójuk és országai védelmében tett hősies gesztusait ábrázoló két nagy kép: a pozsonyi országgyűlés felajánlása a II. Józseffel a karján megjelenő Mária Teréziának, illetve Zrínyi Miklós kirohanása Szigetvár várából. A grazi Joanneum János főherceget nem látták szívesen Bécsben, de az 1809-es népfelkelés után évtizedeken át nem engedték Tirolba sem, ezért az Alsó-Ausztria és Stájerország határán fekvő Thernbergben telepedett le (Bécsújhelytől délre); itt helyezte el és tanulmányozta rohamosan gyarapodó könyvtárát, természetrajzi gyűjteményeit és kémiai laboratóriumát; és innen járt a stájer Alpokba hegyet mászni, vadászni és a hegyi nép közé. Gyűjteményeit 1811-ben ajándékozta annak a grazi intézménynek, amelyet saját maga által fogalmazott alapítóokiratában természetrajzi és történeti múzeumnak (Musäum) nevezett, amely 1828-tól néhány évtizedre szemléltető gyűjteményekkel ellátott iskolává, polytechnikummá vált, hogy azután 1874-től, a műszaki-gazdasági főiskola önállósulása után, stájer országos avagy tartományi múzeum (Steierisches Landesmuseum) néven működjön tovább máig. Az intézmény célja az volt, hogy kézikönyvtára, folyóiratolvasóterme, gyűjteményei és nyilvános előadásai révén hasznos ismereteket terjesszen, és ezáltal járuljon hozzá Stájerország lakóinak boldogulásához, az ország fejlődéséhez. Emellett gyűjtenie kellett mindazt, ami az úgynevezett Belső-Ausztria (Innerösterreich, azaz Stájerország, Karintia és Krajna) természetrajzának (ásványgyűjtemény, herbárium, növénykert, fafajták, termények kerületenként), statisztikájának, történelmének (oklevelek, feliratos- és síremlékek, genealógiai érdekű tárgyak, érmek és pénzek, történeti kéziratok, nyomtatott művek, fejedelmek és jelességek arcképsorozatai) megismeréséhez hozzátartozik, illetve lakosainak hasznára lehet: a kémiai laboratóriumtól a földmüvelésben használatos szerszámok és gépek mintapéldányaiig, vetőmagvak gyűjteményéig; továbbá pedig könyvtárában mindazt, amit belvagy külföldön Belső-Ausztriáról írtak, vagy belsőausztriaiak írtak. A főherceg nyilvános kérdéseket tűzött ki, az első kidolgozandó téma: Belső-Ausztria középkori földrajza (1813) azonban olyan fogósnak bizonyult, hogy végül az eredetileg bírálni hivatott Hormayr volt kénytelen pályázaton kívül megválaszolni a Taschenbuch für vaterländische Geschichte első sorozatának utolsó kötetében. Az ország jobb megismerése, úgymond statisztikai adatgyűjtés érdekében kérdőíveket küldtek valamennyi település elöljáróihoz. Az, amit a korban statisztikának (Statistik) neveztek Schwartner Márton meghatározása szerint „egybefoglalja mindazt, ami a jelenben egy adott államra nézve érdekkel bír; vagy jólétének emelésére, avagy hanyatlására hatással van"; vagyis jellegzetesen felvilágosodott államigazgatási-közgazdasági gondolatmenet gyümölcse: a helyes kormányzati reformok alapja az országismeret, amelynek a terület földrajzi viszonyaitól, hegy- és vízrajzától, valamint éghajlatától lakosainak számán, iskolázottságán, foglalkozási megoszlásán, nyelvén, szokásain át a településszerkezetig, a pontos gazdasági és kereskedelmi mutatókig, a jogrendszerig és a közigazgatásig kell terjednie. Mindezen adatok rendszerezésének módszertanát a göttingeni egyetem két professzora, August Ludwig Schlözer és Johann Christoph Gatterer dolgozta ki és tanította; tanítványaik közül a császárságban Schwartner Márton, a pesti egyetem professzora számított a legnagyobb szakértőnek (Statistik des Königreichs Ungern, 1798). János főherceg is hozzá fordult tanácsért: sajátkezű kérdőívtervezete Schwartner javításaival maradt fenn. Az, amivel János kibővítette az országismeret szokásos kérdéseit, ma úgy mondanánk: a tárgyi és szellemi néprajz iránti elmélyült érdeklődéséből fakadt; kirándulásai során maga is szorgosan jegyzetelt és rajzolt, tanulmányozta a népi építészetet, beleértve a lakóépületen túl a gazdasági épületeket és az ideiglenes magashegyi szállásokat, a berendezési tárgyakat, a viseleteket, a szokásokat, hiedelmeket, rigmusokat, zenét és dalokat, ünnepeket, a táj- és nyelvjárási szavakat. Ezen széleskörű elvárásnak a beküldők nem tudtak megfelelni, harminc nagyobb terjedelmű elaborátum között csupán egy mindenre teljes részletességgel válaszoló, illusztrált vaskos kézirat érkezett: Johann Felix Knaffl leírása Fohnsdorf vidékéről (ez az úgynevezett Knaffl-Handschrift). Utóbb a Joanneum csillagvizsgálóval, mintagazdasággal és kézműipari gyűjteménnyel is bővült, majd népla-