Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT: Birodalmi patriotizmus. Történelemszemlélet, történetírás, történeti publicisztika és történeti témák ábrázolása az Osztrák Császárságban 1828-ig

9. Johann Passini (1798-1874) metszete Karl Ruß (1779-1843) olajfestménye (1816) nyomán: Vas Ernő osztrák főherceg megmenti későbbi feleségét, Cimburgát, a mazóviai herceg leányát. Illusztráció Maximilian Fischel elbeszélő költeményéhez a Taschenbuch második sorozatának I. kötetében, 1820 egy akkoriban maga készítette és egy göttingeni lapban megjelentetett német kivonatát kérte el, és adta ki az Archívban 1816 nyarán, amit hónapokkal később Kazin­czynak a műről még 1809-ben írt kritikája követett, majd Berzeviczy válasza és további hozzászólások. Ez a vita volt a magyar témájú írások programszerű megjelente­tésének hangsúlyos felütése. Hormayr 1816 nyarán vette fel a kapcsolatot báró Mednyánszky Alajossal (1784-1844) is, aki legszorosabb magyar munkatársa és barátja lett. Mednyánszky ígére­tesen induló udvari hivatalnoki karrierjét családi okok­ból félbeszakítva 1810-ben telepedett le Nagyszombat és Pöstyén között, a Vág jobb partján fekvő birtokán, Vészeién (Veséié; ma: Rakovice, Szlovákia). O is minta­gazda volt, s Berzeviczyvel együtt sokat és sokféléről értekező munkatársa Christian Karl André Prágában megjelenő német nyelvű gazdasági és természettudomá­nyos közhasznú ismereteket terjesztő folyóiratának, a Hesperusnak; Hugo Salmmal pedig kölcsönös raitzi és vészeiéi látogatások mellett rendszeresen félúton, az éves holicsi (ma: Holíc, Szlovákia) tenyészállatvásárokon ta­lálkozott. Mednyánszky az 1810 után következő két évtizedet a gazdálkodás és a Nyitra megyei közéletben való rész­vétel, illetve közhasznú vállalkozások (például a megyei útépítés és karbantartás) megszervezése mellett gyűjte­ményei kiépítésével és feldolgozásával töltötte. Ezek közé nagy középkori oklevélgyűjtemény, valamint or­szággyűlési naplók és más országos iratok tartoztak, to­vábbá jelentős történelmi személyiségek - elsősorban magyar nyelvű - magánlevelezése, végrendeletei és ha­gyatéki iratai a 16-18. századból, valamint utazások, kö­vetségek iratai, s mindezeket genealógiai, címer- és pe­cséttani gyűjtések egészítették ki. Eredetiek mellett má­solatokat is megszerzett, illetve készített. Könyvtárában ritka hungaricumok voltak. Gyűjteményei számos okle­velét, levelét és iratát adta ki az Archívban, az 1817-ben indult Tudományos Gyűjteményben - ahová a regesztázás módszertanát magyarul bemutató közleménysorozatot is írt -, továbbá a Fejér György szerkesztette első nagy magyarországi nyomtatott oklevéltárban (Codex Diplo­matics Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis, I-XI. Budae 1829-1844). Saját gyűjteményei alapján írta latinul - rész­ben kéziratban maradt - történelmi tudományos érteke­zéseit például a Stibor család beckói levéltárának okle­veleiről vagy Pázmány Péter 1623-as római követségé­ről; valamint számos kisebb magyar és német nyelvű értekezését, jellemrajzait és családtörténeteit. Mednyánszky levelezők sorát közvetítette az Archív­hoz, és ha éppen nem talált megfelelő szerzőt, maga írta meg - persze névtelenül - a friss magyarországi sajtóter­mékek és kiadványok ismertetését. O hozta levelezőkap­csolatba Hormayrt a pesti egyetem tudós professzoraival és művelt, gyűjtő, író erdélyi arisztokratákkal egyaránt. Hormayr vállalkozásainak másik legfontosabb ma­gyar munkatársa Mailáth János (Johann Nepomuk Mailath) (1786-1855) volt, 1820-tól Mednyánszky sógo­ra, aki Bécs és Pest-Buda, a Felvidék és Erdély között in­gázva szintén ellátott közvetítő szerepet. Míg Med­nyánszky életműve arányosan oszlik meg latin, német és magyar nyelvű művek között, Mailáth kizárólag né­metül írt. A kor talán legnagyobb forrásismerettel ren­delkező magyar történetírója volt; és kiemelkedő szép­írói tehetség - prózában és versben egyaránt. Történetírói főműve a háromkötetes Geschichte der Magyaren (1828-1831), amit később Mária Terézia korá­tól 1848-ig, sőt a szabadságharcot is tárgyaló kötetekkel egészített ki, és egyéb jelenkortörténeti művekkel is, amivel sok parazsat gyűjtött fejére. Ezt követte az oszt­rák császárság története öt kötetben (1834-1850), számos forráskiadás és kisebb tanulmány mellett. O szerkesz­tette és fordította a magyar költészet mérvadó német nyelvű antológiáját Faluditól az élőkig (Magyarische Gedichte, 1821, megjelent: 1825). Ennek előszavaként megírta a magyar költészet történetét, amelyben - a tör­ténetíró ismereteit felhasználva - kiemelte és összegyűj­tötte a krónikákból és történetírókból azokat az iroda­lomtörténet szempontjából hasznosítható szöveghelye­ket, amelyek azóta is állandó részét képezik a hasonló tárgyú összefoglalásoknak: a Gellért-legenda mellék­mondatát a gabonaőrlés közben énekelő leányról,

Next

/
Thumbnails
Contents