Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT: Birodalmi patriotizmus. Történelemszemlélet, történetírás, történeti publicisztika és történeti témák ábrázolása az Osztrák Császárságban 1828-ig

Biographische Züge című rovatban kortársak életrajza volt olvasható; mára nagyobbrészt elfeledett egyetemi professzorok, természettudósok, írók, diplomaták bemutatása, illetve nekrológja, köztük a kontinensen ténykedők mellett angoloké, sőt amerikaiaké is. Mindezt recenziók és kishírek egészítették ki, és az első években a különböző szövetségi, fegyverszüneti és békeszerződések teljes szövege (Öffentliche Staatsacten című rovat). A cikkek szerzői - főként eleinte - túlnyomórészt névtelenségbe burkolóztak, mindazonáltal biztonsággal kitapintható, hogy a lapot nagyrészben maga Hormayr írta; a legfontosabb háttérember pedig Josef Hammer volt, aki annyi keleti, török birodalmi, francia és angol irodalmi, régiségtani, történeti, diplomáciai és életrajzi forrásközléssel, cikkel, hírrel, érdekességgel és recenzióval töltötte ki az üresen maradt helyeket, amennyire éppen szükség volt. Igen korán csatlakozott hozzájuk egy úgymond közelmúlt- és jelenkortörténész: Johann Wilhelm Ridler (1772-1834) udvari tanácsos, később a bécsi egyetemi könyvtár igazgatója, akinek tollából áradtak a hadi és társasági események leírásai Mária Terézia uralkodásának eseményeitől az éppen aktuális hadjáratok történéseiig - különös tekintettel természetesen az osztrák hősiesség és helytállás példáira, elsősorban János főherceg csapatainál (például Rückerinnerung an Österreichische Helden című rovat). Hormayr az 1811. évre adott ki először almanachot, a Taschenbuch für vaterländische Geschichtet (a továbbiakban: Taschenbuch), amelynek első sorozatából mindössze négy kötet jelent meg; az 1814. évre készített negyedik kötet összeállításában pedig már döntő súllyal vett részt Ridler tanácsos. Az első kötet egy hazafias kalendáriummal kezdődik (Historisches Tagebuch für Österreicher), amely hónapok és napok szerint rendezve száz apróbetűs oldalon át sorolja föl azokat a történelmi eseményeket, amelyekre „az osztrákoknak" - örömmel vagy fájdalommal emlékezniük illene, kellene. Hormayr a Taschenbuchokban közölte nagyobb lélegzetű értekezéseit az osztrák őrgrófság, illetve a stájer hercegség középkori történetének egyes problémáiról. Újra megjelentek itt az először az Archívban kiadott legjobb történeti balladák és versek is. A Taschenbuchokban - az almanachok szokása szerint - metszetek is vannak; évfolyamonként három-hat. Ezeket csak a metsző, Johann Blaschke jelezte. A metszetek minden esetben szövegeket, illetve verseket illusztrálnak, és három csoportra oszlanak. Találunk közöttük portrékat (Mária Lujza, János, illetve Rainer főherceg), hazai történelemből vett jeleneteket ábrázoló kompozíciókat (Harcias Frigyes a heiligenkreuzi kriptában, Habsburg grófja - azaz Habsburg Rudolf - átengedi lovát az oltáriszentséggel haldoklóhoz siető papnak, Andreas Baumkircher a bécsújhelyi bécsi kapunál, A klosterneuburgi kolostor alapítása, Szent Severin megjósolja Odoaker eljövendő nagyságát - lévén, hogy erre valahol a leendő Ostmark területén került sor) és végül az e körben született tájkép-, életkép-, és várábrázolások egyik korai példáját: Dürnstein, Oroszlánszívű Richárd börtöne címmel, amely a hegycsúcson álló középkori váron kívül a Wachauban fekvő kis település újkori képének legjellegzetesebb elemét: a Duna-parti barokk templomot és kolostort is ábrázolja. Az 1816-os fordulat Josef Hormayr kiadványsorozataiban az 1810-es évek közepéig alig találkozunk az Osztrák Császárság nem német nyelvű kultúrájával, lakosaival és területeivel, illetve ezek történetével, s ha mégis - a cseh-német Ridler tanácsos jóvoltából - szinte kizárólag cseh vonatkozásokkal. Hormayr az Osztrák Plutarchos uralkodósorozatában, ha folytathatta volna a kiadást, nyilván eljutott volna a Habsburgok előtti magyar királyok életének ábrázolásáig; az osztrák hírességek harminchat életrajza között azonban mindössze Hunyadi Jánosé, Zrínyi Miklósé (a „Magyar Leonidasé") és Pázmány Péteré található meg - az előbbi kettő törökverőként, Pázmány a katolicizmus újjáélesztőjeként. Az első Taschenbuch osztrák hazafias kalendáriumában megint alig van magyar vonatkozású emlékezetes dátum, a kivételek közé ismét Hunyadi János nándorfehérvári győzelmének és Zrínyi szigetvári hősi halálának napja tartozik. Ebből kifolyólag ők ketten váltak műalkotások hőseivé is: Pichler asszony írt egy Hunyadi Jánosról szóló balladát (1812), a Zrínyi-téma feldolgozásának pedig amúgy is volt német drámai hagyománya. A szellemi nagyságok közül Pray György (1723-1801) történetíró, ahogy életrajza nevezi: a Magyar Livius volt az egyetlen valóban Magyarországon élt személyiség, aki helyt kapott az osztrák Pantheonban, noha persze többkevesebb joggal idesorolhatnánk a Magyarországon is tevékenykedett Comeniust, a Selmecbányán született Hell Miksát és a gyulafehérvári híres természettudóst, bányászati szakértőt és szabadkőművest, Ignaz Bornt (1742-1791) is. 1813 márciusában Hormayrt letartóztatták, és előbb Munkácsra, majd Morvaországba, a Brünn melletti Spielbergbe (ma: Spilberk néven Brno egyik kerülete) vitték. A vád az volt ellene, hogy néhányadmagával és némi angol pénzsegéllyel összeesküvést és népfelkelést (Alpenbund) szervezett Tirolban, Vorarlbergben és a salzburgi hegyvidéken a franciák és bajor szövetségeseik kiűzésére, hogy azután ezen területek, valamint az Isztriából, Dalmáciából, Horvátország egy részéből és Krajnából Napóleon által létrehozott köztársaság: Illyria, továbbá Svájc részvételével egy új államot alapítsanak, a „hegyi nép" (Bergvolk) közös hazáját, amelyen János főherceg uralkodna Raetia királya címmel (König von Rhätien). Francia-bajorellenes felkelést valóban szerveztek Tirolban és Salzburg környékén, erről János valóban tudott is; a többi viszont besúgói kitalálás, illetve a történtek súlyosbítására szolgáló kormányzati-udvari hozzátétel volt. Hormayrt Napóleon lemondásának hírére 1814 áprilisában kiengedték ugyan a fogságból, Bécsbe azonban