Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XVI. Leletmentések a múlt labirintusából

XVI-28. Szomjazóknál az asztal túloldalán középtájt foglal helyet). Átveszi és hangsúlyozza (túlhangsúlyozza) a padló hatszögű márvány lapjait. Madarász kisméretű kompozícióját itt hosszan elnyúló, keskeny képkivágás váltja fel. A meghatározhatatlan belső térben a szereplők úgy üldögélnek, álldogálnak, iszogatnak vagy maguk elé merednek, mint egy házibulin. Mozdulataikból hiányzik a gesztusoknak a jelképes, sokat mondó beállítása, mint pl. Madarásznál a két búcsúzó férfi egymásra helyezett karja. Az alakokkal azonos súlyú motívum a közönségesen ronda, háromszög alakú „perzsaszőnyeg". A Helyettes Szomjazok szívesen nyúltak a művészet és a történelem klasszikus ábrázolásaihoz, így lett kedves témájuk Grünewald Isenheimi oltára, vagy Munkácsy Siralomháza. Műveiket kallódó, rozsdás gépalkatrészekből, hányódó kacatokból, drótokból építették össze, gondosan ügyelve arra, hogy az eredeti mű koncepcióját megtartsák és a figurák elhelyezkedését utánozzák, mímeljék. A köztudatban élő, mindenki által tisztelt alkotásokhoz frivol gondolatokkal közeledtek. Számukra a világ, a művészet, a történelem szétesett, vacak és nevetséges halmaza csupán, olykor jópofa jelenségek tarka egyvelege. A nagy heroikus érzések régen elhamvadtak, csikorgó, bánatos, néha szórakoztató törmelék vette át helyüket. K. M. SZEGŐ GYÖRGY: Hejettem Szomlyazók (Lopott cím). Új Művészet 1990/1,12; LADÁNYI JÓZSEF: Anyag+mater(ia). A Helyettes Szomjazok szenvedélyes élete. Székesfehérvár 1990, István Király Múzeum Közleményei D. sorozat, 197. sz. XVI-29. Fény Pecsét 1987-88 König Frigyes (1955-) - Lengyel András (1952-) Fotó, 8 db, egyenként 120 X 120 mm A művészek tulajdona A két művész 1987-1988-ban számos fotót készített, ezeket tablókba rendezve, illetve albumba sorolva mutatták be közös kiállításaikon. Gondosan megkomponált jeleneteiken két férfi üldögél egy kerti padon, csibukozik vagy festőállvány előtt tűnődik a következő ecsetvonáson. Az öltözetek, a tárgyak, a környezet valamennyi eleme hiteles, egy valaha igazi, de elsüllyedt időből, a múlt század második feléből származó képek, leírások nyomán ismerős valóság koherens látványát idézik fel. A szereplők alakjában a két festőre ismerhetünk, a fotók mégsem szerepjátékot örökítenek meg, hanem valami mélységesen komoly valóságot, a felidézett múlttal való tökéletes azonosulást. A jelenetekben felhasznált tárgyak - festőállvány bútorok, terítők, művészköpenyek stb. - mind eredeti darabok, és önmagukat jelentik, azonosak önmagukkal. A két művész is azonos a fotók szereplőivel, nem nyílik egy parányi rés sem, amely őket tárgyuktól időben és térben elválasztaná. Szemmel láthatólag otthon vannak itt, talán jobban is, mint saját valóságos jelenükben.