Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT: Birodalmi patriotizmus. Történelemszemlélet, történetírás, történeti publicisztika és történeti témák ábrázolása az Osztrák Császárságban 1828-ig

az első cél tehát ennek kialakítása kell legyen; és minthogy a Habsburg-alattvalók nagy része - még a német anyanyelvűek is - különböző berendezkedésű, jogrendű, hagyományú, nyelvű és kultúrájú országokban és tartományokban él, nem a német nemzet (Nation) fogalma lehet közöttük az összekötő kapocs - hanem a haza (Vaterland) fogalma - és természetesen az uralkodó dinasztia maga. Az osztrák patriotizmus publicisztikai hadjáratának és művészeti mozgalmának motorja egy történetíró és tudós levéltáros, a régi tiroli családból származó Josef Hormayr (zu Hortenburg) (1782-1848) volt, akinek már hasonnevű nagyapja - Mária Terézia kancellárja - is jeles oklevél- és metszetgyűjtő, történet- és régiségbúvár volt; Muratori és Maffei mellett a bécsi barokk legjelentősebb festői közül Tróger és az idősebbik Unterberger barátja, az Accademia degli Agiati nevű tudós-művész társaság lelke. Az unoka működését innsbrucki tartományi hivatalokban, valamint Tirol történetéről szóló munkákkal és forráskiadványokkal kezdte. 1801-ben jött Bécsbe, és már 1802-ben az udvari levéltár (Geheimes Staats-, Hof- und Hausarchiv) igazgatója lett. O volt az 1809-es tiroli felkelés egyik vezetője. A másik történész és mindenekelőtt orientalista, a bécsi-stájer kettős honos Josef Hammer(-Purgstall) (17741856) számos élő és holt nyelven tudott, olvasottsága és informáltsága páratlan volt, s szépírói adottságokkal társult. A legtekintélyesebb élő osztrák tudós szerteágazó nemzetközi kapcsolatai mellett azzal tette magát kormányzati körök számára kellemetlenné, hogy saját elképzelései voltak a keleti politika követendő irányvonaláról, és osztrák tudományos akadémiát akart alapítani. Évtizedeken át az udvari kancellárián volt hivatala ahová nem volt szabad bejárnia. Hammer névvel, névtelenül és álneveken minden műfajban alkotott; felfoghatatlan mennyiségben és rendkívüli színvonalon. írt verset, drámát, útirajzot; történelmet, irodalom-, valamint (ma úgy mondanánk) mentalitás- és összehasonlító vallástörténetet. Forráskiadványainak, arab, perzsa és török szöveggondozásainak, szépirodalmi és tudományos fordításainak se szeri, se száma; tízkötetes török birodalom-történetét máig használják; tanulmányai, recenziói, diplomata- és tudósportréi, kis színesei sora végeláthatatlan; szinte valamennyi hihetetlenül adat- és jegyzetgazdag - ugyanakkor pedig tudományos szépprózai teljesítmény. A híres orvos, a bécsi általános kórház igazgatója fiai közül az idősebbik, Heinrich Josef von Collin (17721811) magas pénzügyi hivatalokban dolgozott korai haláláig. Nagyformátumú, feltétlen köztiszteletnek örvendő személyiség volt; kortársai által ünnepelt, sokra tartott és - mivel köztudomású volt, hogy műveit hosszan érleli - olyan nagyreményű szerző, aki tehetsége legjobb gyümölcseit majd később fogja közrebocsátani. Collín elsősorban drámaírónak, másodsorban költőnek tartotta magát - ma fordítva ítélnénk. Hét színműből álló hagyatékához egy, öccsével együtt írt Jeruzsálem megszabadítása című oratórium és egy operalibrettó járul. Antik történeti anyagból szeretett dolgozni, de abból a családi sorstragédiák helyett úgynevezett állampolgári darabokat írt. Ilyen legismertebb műve, a Regulus is. Barátai biztatására - hajlamai ellenében - megpróbálkozott a hazai történeti anyag epikus-dramatikus feldolgozásával, de Rudolph von Habsburg című hőskölteménye befejezetlen maradt. Mesteri balladákat írt ellenben hazai történeti tárgyakból. A bátyja árnyékából lassan és nehezen bontakozó, majd rögtön a Schlegel-testvérek és Ludwig Tieck hatása alá kerülő fiatalabbik Collin (1779-1824), Matthäus 1808-tól volt az esztétika és a filozófiatörténet professzora a krakkói egyetemen, majd a filozófiatörténeté Bécsben. Egyes időszakokban a Wiener Literaturzeitung, illetve a (Wiener) Jahrbücher für Literatur szerkesztője; 1815től tanítványa haláláig Napóleon és Mária Lujza kisfia, a reichstadti herceg nevelője. Nem volt sem eredeti, sem rendszeres gondolkodó, sem igazán jószemű és biztos ítéletű műkritikus - pedig mindezen szerepek betöltése rá várt volna. így az osztrák hazafias művészet elmélet, műfajelmélet és mértékadó rendszeres műkritika nélkül maradt. írt ellenben számos, de nem jelentős történeti drámát és verset. Caroline Pichler (1769-1843) édesanyja, Charlotte von Greiner, Mária Terézia kedvelt felolvasó- és társalkodónője volt, majd házigazdája a bécsi felvilágosodottak egyik legnevezetesebb irodalmi-zenei szalonjának. Leánya 1804 körültői fogadott rendszeresen, előbb hetenként egyszer, majd kétszer. Szalonja volt az osztrák hazafiak találkozóhelye; felolvasásokkal, színielőadásokkal, zenével. A kör tagjai közül ugyanis Pichler asszony - akinek a szüleinél gyakran játszó Mozart is adott zongoraórákat - volt a szenvedélyes zenebarát és muzsikus. Néhány ifjúkori zsenge után 1808-ban jelent meg első nagy sikerű műve, az Agathokles című háromkötetes levélregény, az ókeresztények erkölcsi nagyságának felmagasztalása, irodalmi vitairat Eduard Gibbon The history of the decline and fall of the roman empire című híres művével szemben, amelyet sűrűn követtek a továbbiak. Műveinek összkiadása hatvan kötetet tölt meg; írt verset, regényt, drámát, útirajzokat, értekezéseket és recenziókat, számos fordítást prózában és versben, talán csupán eposzt nem. Pichler asszony valódi elbeszélői, dramatikus és verselő tehetség volt; megingathatatlan belső biztonsággal és hihetetlen gyorsasággal építkezett. Johann Ladislaus Pyrker (von Felső-Eör), azaz Pyrker László (1772-1847), Fejér megyében született, magyarországi tanulmányokat és egy itáliai utat követően lépett be 1792 októberében a cisztercita rend lilienfeldi kolostorába. Néhány év múltán már ő vezette a kolostor gazdálkodását, 1812-től volt lilienfeldi apát. A háborúk és elemi csapások pusztításaiból építtette újjá a kolostor épületeit, rendezte kertjeit és gyűjteményeit, Hormayr segítségével kiadta a kolostor 18. század első felében élt könyvtárosának és levéltárosának, Chrysostomus Hanthalernek kéziratban maradt főművét (Recensus diplomatico-genealogicus Archivi Campililiensis, 1818). Ugyanabban az évben szepesi püspökként távozott Lilienfeldből, majd 1821-től velencei pátriárka volt, ahol a szegénygondozás és más jótékonysági intézmé-