Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XVI. Leletmentések a múlt labirintusából
Pinczehelyi azzal, hogy a bazaltkockákra - melyeknek anyaga, mérete is a valóságos utcakőével azonos rászitázta a feliratot, konkrét tárgyat (utcakő) és elvont fogalmat (a proletariátus fegyvere) kapcsolt össze egyetlen vizuális jelenségben. A kövekből véletlenszerűen kialakított - mindig az adott kiállítás helyszínéhez alkalmazkodó - halmaz a barikádok képét idézi fel. Irónia és játékosság bujkál a kompozícióban, az a meggyőződés, hogy a történelem egyszerre szent és profán, hogy a jelképek, szimbólumok nem merev és értelmüket vesztett emblémák, hanem nagyon is konkrét jelentésük van, és ez olykor az ironikus asszociációkat is lehetővé teszi. Akár a csillagot, a sarlót, később a nemzeti színeket, vagy a Coca Cola-feliratokat, Pinczehelyi az utcakövet is sokszor, sokféle művében használta. Az 1988-as Velencei Biennale magyar pavilonjában mutatta be először az itt szereplő kompozíciót. K. M. KÖRNER 1992,194; KESERŰ 1993, 60; HEGYI 1995, 6,10; ANDRÁSI-PATAKI-SZÚCS-ZWICKL 1999, 204-205. XVI-20. XVI-20. Labirintus (Várakozó) 1976 Ország Lili (1923-1978) Olaj, farost, 90 * 80 cm Jelezve jobbra lenn: „Ország" Vétel a művésztől Győr, Kolozsváry-gyűjtemény Az Ország Lili életművét lezáró főmű, az 1973-1978 között festett Labirintus 48 képből álló ciklus, melynek bár minden darabja a leghagyományosabb értelemben vett táblakép - szerves része az installáció, mely az egyes darabok olvasatának sorrendjén kívül szinkronitások, ellentétek, egymásra utalások bonyolult szövevényét is rejti. A címadó ősi mítosz, az útvesztő mint talányos szimbólum, valamint az abból kivezető út keresése végigkíséri az emberiség történetét. Az ókortudós Kerényi Károly írja interpretációjáról: „A labirintus problémája tanulmányozásának megvan az a különös sajátsága..., hogy amennyiben a kutató komolyan veszi őket, voltaképpen nincsen semmilyen végleges megoldásuk... Titkokról, misztériumokról van itt szó... A »problémát« meg kell oldani, és amikor megoldották, egyben el is tűnik. A »miszteriumot« viszont meg kell vizsgálni, tiszteletben kell tartani, be kell illeszteni saját életébe... Mitológiai képzetek, isteni személyiségek, vallásos jelképek nem oldhatók meg mint problémák, csak visszavezethetjük őket bizonyos eszmékhez, őstípusokhoz, ősi alakokhoz, bárhogy is nevezzük őket". Ebben a szellemben festette utolsó monumentális ciklusát Ország Lili, korábbi műveinek köveiből, falaiból, városaiból született meg a Labirintus. E műegyüttes motívumait feldolgozó képek egyike a Labirintus Várakozóját ábrázolja. A képmező építészeti formákat idéző, nyomtatott áramkörökből építkező monotípia-kompozíciója már magával a nyomat felületével is egy sajátos, 20. századi labirintus alaprajzának vonalát használja fel a függőleges képsík mélybe nyíló terének kialakításakor. A felülnézeti kép és a függőleges síkon alkalmazott hagyományos térábrázolás összefonódása még hangsúlyosabbá teszi az itt ábrázolt paradox térviszonyokat. A középen ülő alak mozdulatlanságának időtlen méltósága megállítja a tekintetet, anélkül, hogy a mélybe nyúló teret egyértelműen lezárná. L.I. HAULISCH LENKE: Labirintus. In: Budapest 1981b, 134; S. NAGY 1993, 46; Budapest 1998, 324.
