Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XVI. Leletmentések a múlt labirintusából

XVI-3. A géprepülés géniusza 1964 Kondor Béla (1931-1972) Olaj, vászon, 230 x 187 cm Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Jelenkori Gyűjtemény, ltsz.: 77.186 „- Repülőket fogunk csinálni! Erted? Vadászrepülőket, mert csak az ér valamit! - mondta, és máris sorolta, hányféle és milyen gépet csinálunk. Képzeletének kapuit oly szélesre tárta, hogy lelkesedése engem is magával ragadott. [...] Béla nagy vonzalma a szerkezetekhez, a repüléshez, akkori játékaink közben született" - írja Kon­dor Mária, a festő húga, egy visszaemlékezésében. A re­pülőmodellek elkészültek, a visszaemlékezés pedig a továbbiakban már nem a játékról, hanem a félelmes va­lóságról szól: „1944-ben a légitámadások idején csalá­dunk a kertben, földdel borított és óvóhelynek előlépte­tett veremben húzta meg magát. [...] A szirénák hang­jára, ahogy tudtam, szedtem a lábam, Béla azonban, ha tehette, illetőleg ha sikerült megszöknie, a padlásra ira­modott, és a tetőn, hátát a kéménynek vetve, bénultan figyelte a bombázást, a légi ütközeteket, az eltalált, ki­gyulladt gépek zuhanását. Nem érzett félelmet, és bár mindig irtózott a kegyetlenségtől, az erőszaktól, sem fe­nyegetéssel, sem szép szóval, könyörgéssel nem lehetett rábírni, hogy lemondjon a légi csaták lenyűgöző izgal­máról". A festő repüléssel kapcsolatos első, meghatáro­zó élményei tehát egészen a gyerekkorig vezethetők vissza, szimbólumteremtő művészetében pedig a repü­lésnek kiemelt szerep jutott. A géprepülés géniusza című festmény Kondor Béla re­pülő szerkezeteket ábrázoló képeitől különválik. A leírt háborús emlékeket is felidéző (Repülőgéproncs, 1960; Bom­bázás, 1964; Égi háború, 1966; Zuhanóbombázó, 1966) vagy régi repülőszerkezeteket megjelenítő képei (Titokzatos repülő, 1960; Régi repülőgép, 1961; Blériot, férfi repülőgép­pel, 1962) helyett a tárgyalt festmény a repülést konkrét emlékektől és időtől eltávolodva, filozofikus-szellemi sí­kon közelíti meg. A kép címéből következően, a min­denben és mindenkiben benne élő védőszellemet kutat­ja, ami jelen esetben a repülést szimbolizálja, és a repü­lés géniuszának is nevezhető. Kondor repüléssel foglalkozó képei általában a múlt­ba tekintenek, és saját, személyes emlékeinek megjele­nítésén túl a kollektív emlékezést is segítik. így a bom­bázások, a zuhanó gépek sokkoló látványának felidézé­sével a sokak által megélt tragédiát teszi újra átélhető­vé, régi repülőszerkezetei pedig az emberben élő, és a huszadik század elején valóra vált vágyhoz, a repülés kezdeteihez vezetnek. Ezek az időbeli utazások arra irá­nyítják a figyelmet, hogy a repüléssel - ami a modern kor talán legnagyobb csodája - az ember, leküzdve a gra­vitáció erejét, meghódította magának a levegőt (és vele az eget is), de e tudás szépsége, leginkább a második vi­lágháború történései miatt, a legkegyetlenebb pusztítás­sal is összekapcsolódott. Az ötvenes-hatvanas évek szel­lemi eseménytörténetének mélyén ezért, párhuzamban a technikai fejlődés előrehaladásával, megjelent az eg­zisztenciális kétely és a kétség. A haladásba vetett hit megkérdőjeleződése, a létezés törékeny voltának fölfe­dezése és a múlt felé fordulás pedig egy új korszakha­tárt készített elő, mely sok szempontból a modern kor végét is prognosztizálta. A géprepülés géniuszával Kon­dor, a konkrét tényeken és élményeken felülemelkedve, a létezés lehetséges voltáról, a benne rejlő ellentmondá­sokról, vágyakról, illetve az elbukásról beszél. A géprepülés géniuszán, a markánsan elkülönülő két, égi és földi pólus közé, vonalak hálójából, világos és fe­hér foltokból egy formai értelemben leírhatatlan egység ékelődött. A földi póluson, igéző angyaltól követve, egy füstölő-szennyező gépezet konstrukciója gurul, melynek lépcsőkorlátai és egész felépítése távolról felidézi azo­kat a - Piranesi lépcsős szerkezeteihez hasonló - épít­ményeket, melyek Kondor egyes képein is feltűnnek, és körbe-körbe forogva a semmibe vezetnek (pl. Zene haj­naltájt, 1965; Műterem, díszletek, 1968; Magány, 1968). Az égi szférát uraló vörös szárnyú angyal egy repülő szer­kezetet emel. Míg azonban egyik kezével a levegőben tartja azt, hogy le ne essék, addig a sajátos gesztusú, fel­felé fordított másikkal mintha épp elengedné. Az elúszó, kavargó középső részen viszont, talán éppen az angyal kezéből kihullva, egy emberi alak és egy repülőgép szer­kezetei zuhannak a tejfehér semmibe. Kondor állásfog­lalása: az emberi tudás nagy vívmányai, a haladást se­gítő szerkezetek vagy a repülés csodája semmit nem ér­nek angyali segédlet nélkül. A géprepülés géniuszai ezek a mindenütt jelenlévő angyalok lehetnek, akiknek a tu­dását birtokolni akarjuk, de képességeiknek csak gyen­ge, és sokszor rosszra fordítható utánzatait készítjük el. Aminek viszont nincs géniusza, kísérője, az szükség sze­rint szétesik és széthull. Érdemes felfigyelnünk arra, hogy A géprepülés géniu­szával egy évben, 1964-ben Kondor egy másik, szinté­zisre törekvő művet is készített Romantikus tanulmányok 7-77/. címmel. Ez az addigi művészeti-filozófiai gondol­kodását összegző rézkarcsorozat az emberi kultúra te­remtette történelmet is maga alá temető vízió, mely a piros színnel nyomott és mindhárom képen feltűnő kar­dos angyal figurát - az ítélkezés szimbólumát - is legyő­zi. A művészete kiindulópontjának számító 1956-os Dó­zsa-sorozattól tehát, mely a forradalom dinamizmusát és emberi dimenzióit kutatta, Kondor e két 1964-es művé­vel addigi művészetének tapasztalatait foglalta össze. Megszabadulva időtől és tértől - így a történelemtől is -, a maga teremtette világban számára a dolgok valódi léte mutatkozhatott meg. Élete utolsó néhány évében Kondor visszatért a gyer­mekkori játékokhoz. Ismét repülő szerkezeteket kezdett építeni, melyeket más tárgyakkal kiegészítve lefényké­pezett (PETERNÁK, 1984). E kései fotóműveket a szabad, öntörvényű, időn kívüli gyerekvilággal pedig a repülő­gépeket ábrázoló festményei és grafikái, köztük A gép-

Next

/
Thumbnails
Contents