Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából - SZŐKE ANNAMÁRIA: Székely Bertalan: Élet. Fríztervek
hanem azok megújítására törekedett kompozicionálisan, és a saját felfogása szerinti, kifejezetten festészeti eszközök segítségével. Az alakok csoportosítása, a csoportfűzés, a színfoltok elhelyezése a síkon, valamint a foltok határait is magukban foglaló lineáris összefüggések megteremtése - ezek jelentették számára a festészeti feladatot, s legfőképp mindezen formaösszefüggések ritmikus elrendezése, hiszen, mint később írta: „Az egész lét teli van a ritmus tüneményeivel, a szívdobbanás, a lépések zaja, a nap és éj, az évszakok váltakozása - mely az égitestek menetétől függ -, a gondolkodás érzésekben, eseményekben ismétlődő jelenségek, mind ritmus-féle jelenségek". 7 Figyelme az ember lelki és intellektuális életét, valamint a szűkebb és a tágabb természeti környezetét is átható ritmikus mozgást kifejező formáknak megfelelő témák, a tulajdonképpeni „festői tárgyak" felé fordult, „hol a rythmus az asszociatívval egyet képez". 8 1880 körül - konkrét dekorációs-megbízásaitól, így a régi Zeneakadémiába szánt, Dionysosi menet című 1881es képétől nem függetlenül - a görög művészettel, mitológiával és rítusokkal kapcsolatos kutatásokat folytatott, többek között Friedrich Creuzer Symbolik und Mythologie der alten Völker, besonders der Griechen (Leipzig 1836-1842 3 ) című művét is forgatta, 9 aki szerint az emberiség történetének korai szakaszában a szimbólum az embernek a világhoz való misztikus viszonyában nyilvánult meg, és a dionysosi-orfikus rítusokban az emberi létezés legfontosabb eseményeit és a természet rejtett erőit idézték meg a látható szimbólumok révén. 10 Ugyanekkor a különböző zenei műfajokról és a mitikus képzetek kialakulásáról is jegyzeteket készített, 11 s Ferdinand Piper nyomán külön foglalkozott a „fizikai-mitologikus" képzetekkel: az ég, a föld, a tenger, a mélység, a levegő, a föld, a tűz (a négy elem), valamint a nap- és évszakok etc. megszemélyesítéseivel. 12 A formaritmusnak megfelelő „tartalom" tehát számára a természetit és az emberit egyaránt magában foglaló élet ciklikus ideje lett, amely az ezen életfolyamatok révén keletkező formákban ragadható meg. Székely formakísérleteiben a történeti alakok helyét a kortól és helyszíntől függetlenül mindig ugyanolyan ember 13 foglalta el, akinek tevékenysége és története nem különíthető el a természet működésétől. A művészetében végbement ilyetén változás egyrészt a korszak új történelemfelfogásával, másrészt ahistorikus szemléletmódjával hozható kapcsolatba, s ez utóbbi vonatkozásában elsősorban Arthur Schopenhauer filozófiájával, amelyet Székely alaposan ismert. 14 A természeti-ciklikus tematikának megfelelő, frízszerű képsorozat műfaja is ez idő tájt jelenik meg oeuvrejében, jóllehet az egymás mellé kerülő időpillanatok, a képsorozatok és az élet-tematika korábban is érdekelték, mint pl. a Nő élete című grafikái esetében. Egy, a hagyatékában fennmaradt feljegyzése alapján, 15 Elet címmel 1880-ban készítette el első fríztervét, nagyjából a Dionysosi menet című, a régi Zeneakadémia dísztermébe szánt tervével egy időben, s ez az első, a „gyermekség"-nek szentelt É/ef-ciklus is már összefüggésben lehetett a később, 1883-ban az Opera udvari fogadószalonjába tervezett, és 1884-ben kivitelezett Elet (A négy évszak)-írízzel, vagyis a helyszín és a program meghatározta zeneközpontúsággal. Az Opera belső dekorációját, annak programját már a hetvenes évek végén elkezdték kidolgozni, 16 és bár Székely szerepe a program kidolgozásában nem jön számításba, 1882-1883 körül ő maga is tanulmányozta „a pesti dalszínház díszítésének közvetlen előzményeit", a párizsi és bécsi Operát, 17 sőt, már 1881ben úgy hivatkozik operai elfoglaltságára, mint ami miatt a tanítást is elhanyagolta. 18 Mindezekből arra következtethetünk, hogy 1880 és 1884 között a mitologizálóallegorizáló, a dionysosi és az apollói lét kettősségére felépített, koherensnek tűnő operaházi dekorációs program intenzíven foglalkoztathatta, jóllehet 1880-ban a ciklikus-zenei alaphanghoz a görög motívumkincs helyett egy másikat választott. Áttételesen e váltásra utalhat az is, hogy 1911-ben a Magyar Iparművészeiben^ egy, az Eletfríztervekhez hasonló, azonban nem csupán gyermek-, hanem felnőtt (mitológiai) alakokból is álló kompozíciót közöltek a régi Zeneakadémiába készült fríztervekként, s hogy ez tévedés vagy időközben elhomályosult információ következménye volt-e, még tisztázásra vár. Mindenesetre 1880-ban gyermek- vagy puttóalakok tűntek fel fríztervein, amely egy másfajta, allegorizáló - bár eredetét tekintve mitologizáló - motívumkincshez való kapcsolódást jelez. Motiválhatta ezt maga az operaházi program, amely szerint, a korszak dekorációs divatjának megfelelően, számos helyiségben helyet kaptak a különböző hangszereket tartó vagy zenélő stb. puttófigurák a nagyobb képi egységek allegorikus kísérő motívumaiként. Egy, az „udvari terembe" szánt képeket felsoroló lista szerint Székely frízének is szimbolikus-értelmező funkciója lett volna, a „gyermekek játékaival, vonatkozólag a Dalműre", 20 s ugyanitt feltűnik Keleti Gusztáv neve is, akinek tájképeit, „melyek tárgyukat magyar dalművek természeti környezetben játszódó jeleneteiből merítették volna", 21 csupán kísérte volna a fríz. Keleti képei végül is nem készültek el, s így Székely műve önmagában maradt, a témával való későbbi, egészen 1894-ig tartó foglalkozása azonban jelzi, hogy e tematika önmagában és önmagáért érdekelte. Az E/ef-ciklus elkészült, operaházi változatát a hangsúlyozott természeti környezet, valamint a gyerekfigurák allegóriamentes ábrázolása különíti el az épület dekorációjának egészétől, miközben azt - mintegy még elvontabb síkon - magában is foglalja. Ez, a vázlatokban maradt formakísérleteknél kidolgozottabb fríz az előbbieknél tisztábban mutatja a választott alapmotívumnak, a gyermekek a természetben motívumnak egy másik összefüggését, mégpedig a téma önálló, bár szintén dekoratív, „szobadísznek" szánt, táblaképi feldolgozásaival. A többek között szintén a Schopenhauer és a Jakob Burckhardt-féle történelem-, mítosz-, és szimbólum-felfogás jegyében értelmezett, ún. „Deutsch-Römer"-ek közül 22 , elsősorban Anselm Feuerbachnak 1858 és 1865 között festett, fürdőző, szerenádot adó vagy duhajkodó gyermekeket ábrázoló képei tartoznak ide, melyeket Arnold Böcklinnek egy 1857-1858-as Gyermekszerenád
